Az elkövetőket sűrűn megalázták gyerekkorukban testileg, lelkileg vagy szexuálisan, és az esetek többségében kapcsolat fedezhető fel a gyerekkoruk megaláztatásai és a gyilkosságaik között. A különbség egy sorozat- és egy bérgyilkos között, hogy a sorozatgyilkost sosem a haszonszerzés, hanem a hatalomvágy motiválja.

Oyinkan Braithwaite életének első regénye ez a könyv, melyet azonnal Booker-díjra jelöltek, a hosszú listán szerepelt, azonban nem ezért olvastam el, egyszerűen ilyen címmel kihagyhatatlan volt számomra, betegesen vonzódom a sorozatgyilkosokról szóló sztorikhoz. Egy jól megválasztott cím óriási marketing eszköz, egyébként a borító nem igazán figyelemfelkeltő, nem vonzóan szép.

Aztán nem tudtam letenni a könyvet, de nem a krimijellege miatt, teljesen hiányoznak a műfaj klasszikus elemei, a nyomozás minimális szinten jelenik meg benne. A szöveget átszövő szarkazmus szórakoztat, magával ragad, letehetetlenné válik a regény, lebénít, megdöbbent. A krimi első mondata ugyanis így hangzik: „Ayoola e szavakkal rendel oda: Korede, megöltem.” Aztán így folytatja a szerző: „Mibe, hogy nem tudták: a fehérítő elnyomja a vérszagot!” Korede már csak tudja, a húga a harmadik áldozatnál jár.

A történet Nigériában játszódik, az ország Afrika legnépesebb állama. A kormány Lagosban székel, itt élnek a regény szereplői. A valaha angol gyarmat a hatvanas években vált önállóvá, hivatalos nyelve az angol maradt, mivel 510 helyi nyelvet beszélnek, ennek illusztrálása hozzájárul a könyv komikumához. Valódi társadalomkritika a regény, bemutatja a mindennapokat átszövő korrupciót, például a rendőrökkel való incidensek révén. Érzékelteti a keresztény és iszlám vallás közötti ellentéteket, a gyermekházasságok meglétét, a szakadékot szegények és gazdagok között. A férfiak, főként a vagyonos férfiak mindenható voltát a társadalomban, a családban, terrorszerű uralmukat a feleségük és gyermekeik felett.
 
A főszereplő, Korede és sorozatgyilkos húga, Ayoola is egy gazdag család tagjai, nő létükre iskolába járhatnak. Apjuk kétes üzelmekkel szerezte vagyonát, birtokát, és építette fel udvarházát. A lányok anyját megalázta, nem vette emberszámba, a gyermekeit csupán tárgyként kezelte, gyakran bántalmazta őket mind szavakkal, mind tettekkel.

Nem csoda, hogy mindkét lány mentálisan beteg lett, a fiatalabb, gyönyörű Ayoola minden férfit elbűvöl, megszerzi tőlük, amire szüksége van, támogatást, ruhát, ékszert, aztán amikor ezen férfiak megkérik a kezét, birtokolni szeretnék Ayoolát, megszabadul tőlük, ahogyan egykor az apjuktól is. Korede borderline-ná vált, próbálja el- és fenntartani a családját, ápolónőként dolgozik, karriert fut be, kinevezik főnővérnek. Élete traumája, hogy nem tudja eldönteni, melyik erkölcsi parancs az erősebb: a család mindenekfelett (ezért minden esetben segít húgának megszabadulni az aktuális hullától), vagy pedig a bibliai parancs, ne ölj! Korede végképp összezavarodik, amikor kiderül, Ayoola következő kiszemeltje titkos szerelme, Tade doktor. Korede tudja, hogy ez a játék is csupán szomorú véget érhet. És itt jön a csavar a történetben, mert nem az történik, amire az olvasó a korábbiak alapján számít.

Braithwaite karakterei reálisak, precízen kidolgozottak, élők, beszédstílusuk, szövegeik jellemzik őket. Az író izgalmasan érzékelteti az internet és a közösségi média nigériai társadalomra kifejtett hatását, befolyásoló erejét. Ayoola ügyesen felismeri ezt, kihasználja, az Instagram segítségével fut be karriert, ruhákat tervez, megvarrja őket, és saját maga mutatja be fotókkal. Tehát látszólag kevés munkával ő is hozzájárul a családi kasszához.

Bennem a történettel kapcsolatban egyetlen hiányérzet maradt, az apa halálának körülményei. Korede visszaemlékezéseiből tudunk meg pár dolgot, de természetesen inkább szeretné elfelejteni a borzalmat, elnyomja az emlékeit. Amúgy kitűnő szórakoztató olvasmány, még ha teljesen eltér is a krimi hagyományaitól.

Szőcs Henriette