92

Michel Houllebecq: Szerotonin

Könyvkritika

michel-houllebecq-szerotonin

A francia irodalom fenegyerekéről csak az nem hallott, aki barlangban töltötte az elmúlt harminc évet. Polgárpukkasztó műveivel sokak haragját kiváltotta, míg egyes politikai csoportok és ideológiák hívei látnokként magasztalják. Legújabb kötetével sem hazudtolja meg magát, sok elemében önismétlőnek is hathat, viszont a Szerotonin Michel Houellebecq egyértelműen legszentimentálisabb, legszemélyesebb regénye.

A fülszöveget olvasva semmi ilyesmire nem várna az ember. A súlyosan depressziós agronómusnak, Florent-Claude Labrouste-nak olyan gyógyszert írt fel az orvos, amely megszünteti libidóját. A világ és önmaga elől is menekülő középkorú férfi a nyugati világ hanyatlásán mereng, miközben elveszett szerelmét keresi. Normandiába költözik, ahol tanúja lesz a helyi tejtermelők kilátástalan küzdelmének, amit az EU és a globális világgazdaságot működtető mechanizmusok váltanak ki.

Ebből kiindulva a szerzőre jellemző globalizációkritikát, a fogyasztói társadalmat kimerítően ostorozó euroszkeptikus, aktualitásokban bővelkedő gazdasági-politikai regényt várna az olvasó. Ez jelen is van, ám csupán díszletként, háttérként jut kifejezésre. A rétegek alatt ott lapul mindaz, amiért szépirodalmat olvasunk: az ember morális döntéseinek, motivációinak többértelműsége, a sziklaszilárdnak gondolt elvek képlékenysége, az ember esendőségének sokszor végzetes tragikuma.

Houellebecq főhőse egy adott ponton arra az elhatározásra jut, hogy maga mögött hagy mindent, és egyszerűen lekapcsolja a villanyt. Kiégve, vágyak és perspektíva nélkül vidékre menekül korábbi élete és önmaga elől, miközben elrontott múltjának, ebből fakadó jelenének főként nőkhöz köthető jelentősebb állomásait idézi meg. A szerző egyik regényéből sem süt az optimizmus, legújabb darabjából viszont minden eddiginél viszolyogtatóbb módon árad a nihilizmus. Gyönyörűen megkomponált elégia az ember tragédiájához.

A szerző univerzuma, mondatai legtöbbször meghökkentők, arcpirítók, provokatívak, miközben maguktól értetődően természetesnek hatnak, működőképesek, és folyamatosan gondolkodásra késztetnek. Ez a sokszor vulgáris szóhasználatba is átcsapó gondolatfolyam nem hagyja nyugodni az olvasót, sokszor levegővételt is alig engedélyeznek a sorok, amin szándékosan nem segítenek az óriásira nyúló, pont helyett vesszővel operáló összetett mondatok. Megállapításai annyira vesébe látók, hogyha tömegközlekedési eszközön lapozza a kötetet a gyanútlan olvasó, sokszor riadtan néz körül, feltűnt-e az utastársaknak, hogy leleplezték legbensőbb titkait.

Csábító gondolat, hogy a modern/posztmodern kor atomjaira hullott nyugati társadalmának útvesztőiben tévelygő, a totális szabadság hamis illúziójában alámerült ember szerencsétlenségéért a nyugati értékválság, a hagyományok megtagadása, a csúcsra járatott liberális ideológia a felelős, ám a figyelmes olvasó észreveszi, hogy Houellebecq az emberi természet önsorsrontásra való ősi hajlamát teszi meg origónak.

A szenvedéssel teli élet keserves megpróbáltatásait egyedül a szerelem képes enyhíteni. Az embernek kevés alkalommal ugyan, de megadatik a szerelem lehetősége, amit ha nem ragad meg, rászolgált nyomorult sorsára. A szex, a szerelem legteljesebb fizikai megnyilvánulása elválaszthatatlan az emberi léttől, életerőt adó megváltásként hathat, míg a depresszió ellen szedett gyógyszer, azaz a fogyasztói társadalom velejárói kiiktatják a szenvedélyt, táplálva az ingermentes, minden érzékiséget nélkülöző, apatikus, uniformizált egyént, akit kielégít a megfelelő közérzet. A társadalom feladata a szerelem elpusztítása – állítja a szerző.

Főhőse elbukott, vétke egész életét meghatározta. Szülei tiszta szerelméhez soha nem volt képes felnőni, kétségbeesett próbálkozása élete szerelmének visszaszerzésére megrázó erejű leírás az amúgy is megdöbbentően erős epizódokban bővelkedő kötetben. Az emberi lét pokla felé vezető utat normandiai tájleírások, párizsi utcarészletek, gasztronómiai különlegességek, szabados szexuális aktusok, filozófiai és irodalmi utalások kövezik. Ezek ellenkezést és/vagy egyetértést is kiválthatnak az olvasóból, ám értékítélettől és meggyőződéstől függetlenül zseniálisan vannak megalkotva, legitim helyük van a regényben.

Szigorúan tilos életvezetési céllal fordulni a könyvhöz, hacsak nem a pokoljárás a célunk. Viszont sokat segíthet annak tudatosításában, hogy mennyire fontos észrevenni azokat a fogódzókat, amelyeket a sors, az Isten kínál fel az embernek, hogy átléphessen saját árnyékán. Többször olvasós!

Sólyom István
Forrás: olvasoterem.com

2020.03.08