Az olasz drámaíró egy másik komédiáját, a Két úr szolgáját már a múlt évadban nagy sikerrel mutatta be a győri társulat. A 18. századi mester – aki eredetileg ügyvédként is dolgozott – megreformálta a műfajt, és új korszakot nyitott a színjátszásban. Hosszú élete során sok színpadi művet (kb. 120 színművet) írt, amelyek közül több ma is megállja a helyét a színpadon. Ilyen a Chioggiai csetepaté is, amely 1760 körül született. Miben rejlik ezeknek a daraboknak máig ható sikere? Leginkább életszerűségükben, amelyből kiviláglik, hogy Goldoni nemcsak jó tollforgató (olasz és francia nyelven is!), hanem az emberi természet, jellem szakértője, ugyanakkor az egyes helyzetekben is éleslátó volt. Mozgalmas, kalandoktól és botrányoktól sem mentes létének megfigyeléseit, tanulságait mind a komédia szolgálatába állította. A humor új forrásait fedezte fel a színpad számára. Művei tükrözik, hogy jól szórakozik a világ dolgain, de minket is megnevettet.

A Chioggiai csetepaté szintén egy vérbő helyzetekkel teli, hús-vér emberekről szóló, mediterrán temperamentumú vígjáték. Egy Velence melletti kis városkában játszódik, ahol szegény halászcsaládok laknak: önállóságra, megértésre vágyó nők és lobbanékony, féltékeny férfiak. Elég egy apró szikra, és fellángolnak az ellentétek a szomszédok, családok között. A perpatvar szinte végigsöpör Chioggián, még az igazságszolgáltatást is eléri. A szenvedélyek középpontjában a szerelem áll. Vajon sikerül-e lecsillapítani a kedélyeket, és újra összehozni a szerelmeseket? – ez itt a tét.

Szűcs Gábor Jászai Mari-díjas rendező (Bolha a fülbe, Egerek és emberek, A muzsika hangja) kortalanná varázsolja az előadást, ezért ne várjunk nagykosztümös, korhű középkori drámát. A jelmezek (tervező: Kárpáti Enikő) a jellemvonások erősítését szolgálják, így akár manapság is játszódhatna a darab. A díszlet (tervező: Libor Katalin) – a déli szélben a magasban lengedező mosott ruhaneműk, a spalettás ablakok jól stilizálják a mediterrán vidéket. Amikor a szereplők is megjelennek a színen, már semmi kétségünk afelől, hogy hol járunk. A társulat legkipróbáltabb „olaszai” (a Két úr szolgájából többen is) állnak színpadra. Egytől egyig karakteres személyiségeket láthatunk. A szenvedélyektől fűtött figurák intenzív, a semmiségből kerekedő kalamajka pedig pontos színészi játékot követel. Az asszonyokban (Mihályi Orsi, Szina Kinga, Molnár Judit, Sík Frida, Kiss Tünde) sok a közös vonás: a férfiakat, férjeiket várják haza, a városka főterén csipkeveréssel töltik az időt, jár a kezük, na meg a szájuk is. A csipkelődés, csúfolódás során egyre jobban megismerjük őket. Szócsata kerekedik, csapódnak az ablaktáblák, s az asszonyi szitokszavak kereszttüzében mondhatni egekig csapnak az indulatok (jól kihasználva ezzel a színpadot felfelé is). S mindez miért? A szárazföldön lebzselő hajóslegény, Toffolo (Járai Máté) miatt (na meg azért, mert a nők nem tudják tartani a szájukat). A halászatból hazaérkező férfiakban (Kolnai Kovács Gergely, Nagy Balázs, Fejszés Attila, Jáger András) felizzik a féltékenység, a sértettség, a büszkeség, a maguk módján látnak hozzá a dolgok elrendezéséhez, de ez inkább csak olaj a tűzre. Ember legyen a talpán, aki itt rendet tesz!

Miközben jól szórakozunk a viharos, ám roppant humoros történeten, talán tanulunk is valamit megbocsátásról, szeretetről. Ezt azonban az író és a rendező is bölcsen a nézőre bízza.

A mediterrán köntösbe burkolt, mainak ható komédia sok vidám percet, kellemes kikapcsolódást nyújt, és alátámasztja az állítást, hogy „az a nap, amelyik nevetés nélkül telik el, elvesztegetett idő” (Nicolas Chamfort).

A Chioggiai csetepaté teljes színlapja a Győri Nemzeti Színház honlapján olvasható.

SzaSzi
Fotók: Molnár György, a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja

Fotógaléria: Chioggiai csetepaté – Premier a Győri Nemzeti Színházban

Molnár György fotói

90 kép