98

A Győri Filharmonikus Zenekar újraindítja soproni Kékfrankos hangversenybérletét


gyfz-soproni-kekfrankos-berlet-sajtotajekoztato

A Győri Filharmonikus Zenekar 2020 nyarán újraindítja népszerű, soproni Kékfrankos hangversenybérletét. A társulat a Fertőrákosi Barlangszínházba meghirdetett koncertsorozatának részletes programjairól Ősz Gábor igazgatóhelyettes számolt be sajtótájékoztatón. Az eseményen részt vett dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere, Pataki András, a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, valamint az intézmény kulturális igazgatóhelyettese, Kóczán Péter.

A Győri Filharmonikus Zenekar feladatának és küldetésének tekinti a klasszikus zene népszerűsítését. Célkitűzése, hogy az évadról évadra meghirdetett bérletes koncertjeivel, innovatív megoldásaival szélesítse és fiatalítsa a zenekedvelők táborát. A Liszt Ferenc hangversenybérlet mellett a soproni közönség számára korábban már útjára indította könnyedebb koncertsorozatát is, a Kékfrankos bérletet, mely két évadon keresztül nyolc koncertet kínált mindazok számára, akik ennek köszönhetően találkoztak először a Győri Filharmonikus Zenekarral. A 2014/2015-ös, majd a 2015/2016-os évadban a társulat olyan művészekkel lépett fel, mint Orosz Zoltán harmonikaművész, Illényi Katica hegedűművész, Dolhai Attila, a Fővárosi Operettszínház népszerű művésze, Szulák Andrea és Szekeres Adrien énekesek. E sorozatban mutatkozott be a soproni közönségnek a Győri Filharmonikus Zenekar visszatérő vendégkarmestere, Bényi Tibor és Szokolay Balázs zongoraművész is.

A rendhagyó nyári koncertsorozat Carl Orff Carmina Burana című kultikus művével indul útjára június 13-án a Fertőrákosi Barlangszínházban. A Győri Filharmonikus Zenekart, valamint a kiváló operaénekeseket: Kriszta Kingát (szoprán), Horváth Istvánt (tenor) és Szegedi Csabát (bariton) Oberfrank Péter vezényli. Az oratórikus műben közreműködik a Budapesti Lantos Kórus (karnagy: Gerenday Ágnes), a Győri Liszt Ferenc Kórus (karnagy: Csorba János), a Soproni Liszt Ferenc Pedagógus Kórus (karnagy: Makkos Ágnes), valamint a Sonitus Scarbantiae Nőikar (karnagy: Harcz Katalin).

A hazai és külföldi közönség a Győri Filharmonikus Zenekarral a soproni Kékfrankos hangversenybérletben augusztus 1-jén találkozhat ismét. Az A tribute to John Williams című filmzenei koncerten a világhírű alkotó legismertebb szerzeményeiből válogat a győri társulat. A nyáresti koncerten olyan mindenki által ismert mozikból csendülnek fel a népszerű dallamok, mint a Csillagok háborúja, a Hook, a Schindler listája, a Mesterséges értelem, a Jurassic Park, a Superman, A cápa, az Egy gésa emlékiratai, a Harry Potter, az E.T., valamint az Indiana Jones. A Győri Filharmonikus Zenekart Alex Johansson vezényli ezen a kivételes estén a Fertőrákosi Barlangszínházban 20 órától.

A bérlet lezáró programjának szólistája Bogányi Gergely, aki Liszt Ferenc I. (Esz-dúr) zongoraversenyét adja elő szeptember 5-én. A Győri Filharmonikus Zenekart Berkes Kálmán művészeti vezető dirigálja. A Bogányi című program Wagner A bolygó hollandi című operájának nyitányával indul, majd a második félidőben csendül fel Dvořák mesterműve, Az új világból című szimfónia a Fertőrákosi Barlangszínházban.

A Győri Filharmonikus Zenekar bízik abban, hogy az új köntösbe bújtatott, soproni Kékfrankos bérletével nemcsak a fiatalokat, de a hazánkba látogató turistákat is sikeresen megszólíthatja. A társulat a kivételes zenei élmények mellett borkóstolóval is készül, koncertjein a Jandl borászat termékeiből kapnak ízelítőt a klasszikus zene és gasztronómia szerelmesei.

Győri Filharmonikus Zenekar

2020.03.04