Az orvost 1944 májusában deportálták a koncentrációs táborba, ahol németországi tanulmányainak és szakmai felkészültségének köszönhetően dr. Josef Mengele boncolóorvosa, s mint ilyen, kivételezett helyzetű sonderkommandós lett belőle. Feladata a meggyilkolt foglyok boncolása és kórállapotuk értékelése volt, hogy ezzel segítse az árja „fajtenyésztés” áltudományát, valamint az alacsonyabb rendűnek ítélt népek kiirtásának megindoklását.

Temérdek hullát boncolt. Mindent írásban rögzített, s ezt dr. Mengele kutatásaihoz használta fel. Különösen az ikrek és a törpenövésűek érdekelték. Előbbi kutatása az árja faj sokasítását, utóbbi pedig a degenerációk bizonyítását szolgálta volna. A szervek preparálásától a csontok kikészítéséig számtalan eljárást végzett.

Mindenki szem a láncban – így jellemezhetjük a táborbeli viszonyokat. Mivel nem volt szabad a külvilágnak tudomást szerezni arról, milyen szörnyűségek zajlanak a falakon belül, foglyok és őrszemélyzet egyaránt halálra ítéltek voltak, csupán a sorrend változott. A szerző táborbeli tartózkodása alatt százezer számra pusztultak, pusztították a bentlakókat. A személyzet tizenkétszer változott, mert őket is likvidálták. És kegyetlenül megtoroltak a táborból történő minden kitörési kísérletet.

Az orvosok esetében a hippokratészi eskü és a kényszer hatására végzett feladat között tragikus szakadék húzódott, mely mentálisan még nehezebbé tette a helyzetüket, és a túlélésért folytatott mindennapos küzdelmet.

Olvashatunk a kötetben különösen kegyetlen bánásmódról, a táplálék és ruházat emberhez méltatlan nívójáról, a munkaképesek halálra dolgoztatásáról, hogy végül a krematóriumban hamvadjanak el, miközben munkaerejük utolsó cseppjét is kiszivattyúzták. A gyerekek, öregek, betegek eleve megsemmisíttettek, mert nem voltak munkára foghatók, így haszontalanoknak minősültek a tábor borzalmas értékrendje alapján. Sok mindent megtudhatunk a gyilkolás módszereiről is: gáz, tarkón lövés, máglyahalál, lángszóró, hogy csak néhányat említsek. Előfordult, hogy a megsemmisítés nem volt „tökéletes”, de a véletlenül életben maradottnak sem volt kegyelem. A különleges bánásmód (Sonderbehandlung) alatt álló foglyok ugyan kiemelt körülményekben részesültek (táplálék, lakhely, ruházat stb.), de életük éppúgy véges volt, négyhavonta mentek az Örökkévalóságba.

Dr. Nyiszli, a vezető boncolóorvos élvezte elöljárójának bizalmát. Mivel nyugtalanította lányának és feleségének holléte, kivételesen engedélyt kapott, hogy felkutassa őket – szerencsére a táborban voltak, és sikerült egy munkatranszportba menekíteni szeretteit.

A front közeledtével lebontották a krematóriumokat, majd bezárták a tábort. Megmaradt lakóit táborról táborra hurcolták, a gyengéket menet közben agyonlőtték. Sokan megfagytak, és volt olyan orvos kolléga is, akin az elmebaj tünetei törtek ki.

A könyv írója túlélte a fogságot, amerikaiak szabadították ki őket. Szerencsésen hazatért, szerettei is megszabadultak. Nyomasztó teherként nehezedtek rá a hullák milliói, de a Harmadik Birodalom megsemmisülése némi elégtételt nyújtott neki. A boncolásról – élete további részére – végleg lemondott.

Csiszár Antal