Renée Ballard a Los Angeles-i Rendőrség éjszakai műszakjának nyomozójaként a hollywoodi éjszakában dolgozik. A társával egy bejelentés alapján szállnak ki egy rablás helyszínére: a kárvallott, egy idős nő e-mailben kapott riasztást, miszerint valaki megpróbált vásárolni az Amazonon a hitelkártyájával. A hölgy csak ekkor vette észre, hogy hiányzik a hitelkártyája. Az olvasó számára esetleg pitiáner ügynek tűnhet, de Renée lelkiismeretesen végzi a munkáját, és mindennek a végére jár. A végén pedig egy sokkal jelentősebb ügyet fog találni. Ráadásul a műszak nem ér véget azzal, hogy Ballard és a társa felveszik a károsult vallomását az ellopott hitelkártya ügyében. Még azon éjszaka a Hollywoodi Presbiteriánus Orvosi Központba küldik, hogy járjanak utána egy tettlegességnek (az áldozatot csúnyán elverték és kidobták egy autóból, eszméletlenül viszik a sürgősségi osztályra); onnan pedig sürgősen egy klubba rendelik őket, ahol lövöldözés történt, négy halott maradt a helyszínen, egy ötödik áldozatot pedig élet-halál között vittek a kórházba.

A regény tehát ennek a három ügynek az alakulását követi nyomon. Renée fáradhatatlanul veti bele magát a nyomozásba, legyen szó egy kirabolt idős hölgyről, egy félholtra vert transzvesztitáról vagy egy éjszakai klubban elkövetett mészárlásról – igaz, ez utóbbitól nyomatékosan eltiltják, mondván: nem az ő ügye. A rablás ügyében rábukkan a tettesre, és azzal együtt egy nagyobb esetre is: az elkövetőnél olyan (ugyancsak lopott) fegyvert talál, amelyet korábban egy bankrablásnál használtak. A megerőszakolt, megvert és sorsára hagyott transzvesztita esetében is a horgára akad a tettes, bár ez komoly erőfeszítést, talpraesettséget és áldozatvállalást követel. A klubbéli lövöldözés ügyétől ugyan eltiltják, de Renée-t nem abból a fából faragták, hogy egy vakkantásra félreálljon – főleg, ha az ügyben az egykori partnere nyomoz, aki titkos üzenetet küld neki a nyomozással kapcsolatban. Ráadásul éppen azt kéri, hogy hagyjon fel a kutakodással, aki korábban, a nappali műszakban a felettese volt, s aki ellen ő évekkel előtte szexuális zaklatásért panaszt tett.

Az Éjszakai műszak az első olyan Connelly-krimi, amelyben Renée Ballard szerepel – de azt tudni kell, hogy ez még mindig a Bosch-féle univerzum. (Konkrétan Harry Bosch-t is említi egyszer mint a részleg egykori legendás nyomozóját. A későbbi Ballard-regényekben felbukkannak olyan karakterek is, akik előzőleg megfordultak más Bosch-regényekben – reméljük, hogy magyarul is olvashatjuk majd őket.) A klasszikus detektívtörténet némely elemét is fel lehet fedezni benne, de igazából úgynevezett procedurális krimi, ahol a hangsúly a nyomozó munkáján, módszerein van. Ezek egyébként teljesen a helyén vannak, Renée Ballard munkamódszere az olvasó szemszögéből vizsgálva lebilincselő és hihető. Connelly fiatalon bűnügyi tudósítóként dolgozott, mára pedig túl van több mint húsz olyan krimin, amelyekhez a való életből dokumentálódott, gyakran nyomozókkal konzultálva.

Mint azt a legelején is írtam, a regény legnagyobb erőssége a központi karakter: Renée Ballard. Egyedülálló, fiatal nő, aki tulajdonképpen egyfajta büntetés eredményeként került az éjszakai műszakba, amiért évekkel korábban panaszt mert tenni akkori felettese ellen szexuális zaklatás miatt. A partnere nem állt ki mellette, az ügyet ejtették, Renée-t pedig az éjszakai műszakba száműzték. A hawaii származású lány viszont mostanra egészen megbékélt a helyzetével, és valósággal élvezi a legtöbb ember számára hálátlan beosztást. A munkahelyén bejelentett lakcímén a nagyanyja lakik Los Angelestől északra, egy kisvárosban – Renée viszont csak ritkán látogatja meg a nagyit. Két éjszakai műszak között a legtöbbször egy sátorban alszik a Csendes-óceán homokos partján, a kutyájával a sátor előtt, akit a műszak idejére egy kutyamenhelyen hagy. Az agyát kiszellőztetendő néha kievez az óceánra supozni. Azt azért határozottan kikéri magának, ha hajléktalannak nevezik.

Michael Connelly húsznál is több Harry Bosch- meg Mickey Haller-regény után úgy gondolhatta, hogy bemutat egy női nyomozót is, de a Bosch alakjának megalkotásánál alkalmazott karakterjellemzők annyira hozzánőttek a szívéhez (és annyira jól beváltak Bosch-nál), hogy a jelek szerint nem igazán tudott (vagy akart?) megszabadulni tőlük. Bosch-hoz hasonlóan Ballard is magányos, és egyedül szeret dolgozni. A magánéletében sem kötődik szorosan senkihez. A nyomozótársa magánéleti problémák miatt nagyon hamar kiszorul a képből; ott van és még sincs ott, az olvasónak igazából nem hiányzik. Ballardot, akárcsak Bosch-t, büntetésből száműzték az aktuális beosztásába. Mindketten egy múltbéli trauma emlékét cipelik magukkal. A sort folytathatnám, van még pár olyan elem, amelyik ismerősnek tűnhet, ha olvastál Bosch-regényeket is.

Ezzel együtt úgy érzem, hogy Renée Ballard nem került elég közel hozzám, az olvasóhoz. Lehet, hogy a hiba bennem van, de határozottan az volt az érzésem, hogy Connellynek nem sikerült úgy egy női karakter bőrébe bújni, a fejével gondolkozni, ahogy azt egy férfi főszereplő esetében tette. Én mégis befizetek a következő Ballard-sztorira is. Rengeteg lehetőség van a karakterben, és bízom benne, hogy ennél jobb lesz a következő rész.

Simon Attila
Forrás: olvasoterem.com