Bolgár György: Amikor 64 leszek - Csupa Beatles

Csiszár Antal könyvismertetője

bolgar-gyorgy-csupa-beatles

Bolgár György, az ismert rádiós, író, költő érdekes munkát adott közre Amikor 64 leszek - Csupa Beatles címmel. Egyrészt verseskötet, mely Beatles-dalokra, a Beatles-életérzésre íródott; másrészt minden dal mellé ad egy kis összefoglalót az eredeti születéséről, valamint a korabeli sajtó alapján az akkori Magyarországról.

1962 októberében jelent meg a Beatles Love Me Do/P.S. I Love You című kislemeze, mely a négy fiú világsikeréhez vezető első lépés volt: Albionban legenda született, minden idők legjobb együttese repült a világhírnév csúcsára. Ez a zenekar ihlette meg Bolgár Györgyöt, aki egyes felvételeket alapul véve azonos című költeményekkel rukkolt elő. A versek emberi életérzéseket tolmácsolnak művészi kivitelben.

A könyv felépítése hármas tagolást követ. Először a vers, majd követik az azonos című dal megszületésének körülményei, főbb szerzői paraméterei, illetve annak leírása, hogy az alkotók miként vélekedtek a műről, milyen volt a fogadóközönség reagálása, és meddig időzött az opus a slágerlista élén. A harmadik elem a szocialista Magyarország azon eseménye volt, amelyre a számok megszületésével azonos időpontban került sor. Bár a könyvek természeténél fogva a kötetben csak az irodalmi forma érvényesül, az együttes és Bolgár György művészetének (bár az előbbi csak emlékeztetőleg van jelen) együtt tárgyalása mégis valamilyen módon a zene, a vokális ének és az irodalom lehetőségeinek összevetése.

A művészetek mindegyike a világra, az emberre reflektál: sajátos eszközeivel fogalmazza meg és küldi üzenetét a fogyasztónak, aki érdeklődésétől és az adott helyzettől függően kerül közvetlen kapcsolatban valamely műfajjal. Az alkotók adottságaitól, hajlamaitól függ, milyen műalkotások keretei között találják meg azt, amivel hatásosan tudnak szólni célközönségükhöz.

Mint minden művészetnek, a zenének a kifejezési formái is átalakultak az idők folyamán: új műfajok születtek, változtak a hangszerek szerepei stb. Az ötvenes évektől a gitár egyre inkább élre tört, gondoljunk csak Cliff Richard vagy Elvis Presley befutására. Őket követte a négy gombafejű. A korábban egységes kulturális közeg tagolódott: megjelentek a kor ifjúságának ízlésvilágát jobban tükröző formák: az ifjonti hevességnek, lázadásnak megfelelően a zenéjük is harsányabbá vált, bár a líraiság sem szorult egyértelműen háttérbe.

Miként a korábbi Magyarországon Ady Endre Új versek című kötete friss fuvallatot hozott a magyar irodalomba, úgy üzent hadat a tviszt és a rock ’n’ roll a tangónak és társainak, a melodikus tánczenének és a moderált tánckultúrának. Generációs minták ütköztek, a megszokott felrúgása lett törvényszerű. A hagyományos, a diszkrét, a konzervatív elvesztette egyeduralmi helyzetét.

Mivel az egyéni és társadalmi tudat csak késve követi a változásokat, ezért volt szükségszerű a zene, tánc és öltözködés kihívó változásai közepette a generációk közti konfliktus a divat terén. Az Illés együttes Az ész a fontos, nem a haj című számában egyaránt bent van az idősebb generáció és a fiatalság eltérő véleménye: „…Egy rendőr szólt, hogy így nem járhatok / Hosszú hajjal nem világítok. / Igen, hosszú hajam sötét volt, hát levágták hamar, / Az ész a fontos, az ész a fontos, az ész a fontos, nem a haj…” Végül a beat, a pop és a rock teljes polgárjogot nyert: Leonard Bernstein például John Lennon műveit Johann Sebastian Bach művészetével azonos színvonalúnak vallja. Persze mindent a maga nemében kell vizsgálni…

Ha belegondolunk egyéb művészi kérdésekbe, általában kézenfekvő, hogy az idősödő korosztály a klasszikus, közérthetőbb festmények, zene stb. mellett teszi le a voksát, ritkábban lelkesedik a formabontó, atonális zene, vagy avantgardra hajazó művekért.

Bolgár György vállalkozása újfent megerősíti, hogy századok múlnak el, rendszerek változnak, de az ember a maga princípiumaival örök a gondjaival, örömeivel együtt. A könyv olvasása bizonyára sokakban olyan érzéseket, gondolatokat idéz fel, melyekre a verssorokban a költő is rámutatott.

Csiszár Antal

 

 

 

2020.02.19