A hír azóta bejárta a médiát, sokakat a különleges művelet, még többeket pedig a miértek foglalkoztatnak. Ezek után magam is úgy határoztam, hogy rövid „búvárkodást” teszek – na nem a Tiszába, csak a páratlan vízi jármű múltjába. Egy kalandos történetre bukkantam, amelyből az egykor szebb napokat és békésebb vizeket megélt gőzhajó mint a magyar Titanic elevenedett meg előttem.

A lapátkerekes gőzhajót 1917-ben a Ganz Danubius Hajógyár újpesti üzemében építették, és IV. Károly néven bocsátották vízre. Ne feledjük, hogy javában dúlt az első világháború, de a fenséges látványt nyújtó vízi jármű ebből semmit nem sejtetett. Sőt, akkor nem volt nála nagyobb és díszesebb hazánkban. A 77,4 méter hosszú hajótesthez két kémény tartozott, gőzkazánja pedig akkora teljesítményre volt képes (800 LE), hogy saját erőből bejárhatta a Dunát Passautól a Duna-deltáig. Méreteinél fogva méltán reprezentálta Magyarország és a Monarchia egykori nagyságát, lényegében azt szolgálta, amit az óceánjárók a tengeren: „az ország úszó nagykövete”, a „diadalmas mérnöki tudás emlékműve” volt.

A korszak legmodernebb technológiájával készült gőzös belsejéről is feltétlenül szólni kell! A két karos díszlépcsősor, faragott fa burkolatok, intarziás bútorok, első osztályú fogadóterem, társalgóbár, dohányzószalon, elegancia és luxus mindenütt, ugyancsak a boldog békeidők pompáját hirdette. A Magyarországon készült oldalkerekes személyszállító gőzhajók valaha készült legnagyobb példánya 1918-ban társat is kapott, így már „feleségestül”, Zita királynéval együtt járta a Dunát. A történelem változó politikai széljárása időről időre lenyomatot hagyott rajta, amit jól mutat például a névváltoztatása. IV. Károlyként csak rövid ideig működött, a Monarchia szétesése után a Sas nevet kapta (Zita királynéból Vércse lett). Szent Imre halálának 900. évfordulóján, 1930-ban felvette a Szent Imre nevet. A világháború végén elvitték a németek Ausztriába, egy rövid ideig felügyelték az amerikaiak, végül a szovjetektől kaptuk vissza. A hivatalos állami ateizmus miatt sokáig Felszabadulás név alatt futott. 1957-58-ban felújították és átalakították sétahajóvá, ami 1976-ig a forgalomból való kivonásáig közlekedett. Ezután állóhajóként működött a fővárosban, majd 1978-tól Szegeden, itt kapta a Szőke Tisza nevet. (Ilyen néven egyébként ez a második hajó volt, az elsőt 1979-ben elsodorta a magas víz.) Az 1980-as években étteremként, majd diszkóként üzemelt. Állapota fokozatosan romlott, ezért 2000-ben végleg bezárták, bevontatták a Tápéi-öbölbe, ahol 2012-ben elsüllyedt.

A sokat megélt lapátkerekes gőzös történetében az egész XX. század sűrűsödik. Színes, eleven múltjáról további tartalmas, érdekes összefoglalót is olvashatunk (lásd a forrásoknál). Sokan úgy gondolják, hogy „ez a hajó elment már”. Szerencsére vannak olyanok is, akik még mindig látják értékeit, emberfeletti erőfeszítéseket tesznek a feltámasztásáért még akkor is, ha a régi formájában már nem lehet a Szőke Tiszát visszahozni.

SzaSzi

Fotógaléria: A Szőke Tisza lapátkerekes folyami luxusgőzhajó

8 kép

 

Források: szellemvarosok.blog.hu, hajoregiszter.hu, hajosnep.hu

A következő képek a Fortepan gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők/adományozók megnevezésével itt találhatók: 1. FOTO: FORTEPAN / CHUCKYEAGER TUMBLR; 2. FOTO: FORTEPAN / Gál József; 3. FOTO: FORTEPAN / Lukács Zsolt; 4. FOTO: FORTEPAN / Hunyady József; 6. FOTO: FORTEPAN / Bauer Sándor; 7. FOTO: FORTEPAN / Bauer Sándor; 8. FOTO: FORTEPAN / Hunyady József.

Az 5. kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt található.