A korcsolyázáshoz viszont már mindenképpen kellett valami komolyabb lábbeli, akinek nem volt magas szárú cipője, az nem művelhette ezt a téli sportot, csak nézhette, hogy szerencsésebb társai hogyan koriznak a falu szélén lévő libaúsztató vagy éppen bányató vastagra hízott jegén. Az igazi móka persze az volt, ha a település alatt csörgedező patak, vagy netalántán a folyó is befagyott. Ehhez persze tartós és nagy hideg kellett, mert a csurgók környékén nehezen áll be a jég. De ezeket a helyeket a parton vagy a meder szélén ki is lehetett kerülni, így aztán hosszasan lehetett siklani a jégen. Amihez a már emlegetett bakancs mellett arra rögzíthető korcsolya is kellett. A régi világ fa talpba szorított csontból faragott élű, nagy igénybevételre nem alkalmas, szíjjal rögzített „korcsolyái” mellett az innovatív falusi kovács is készíthetett ilyen sportszert. Itt már a fa talpba kovácsoltvas él került, ezt hívták egyes vidékeken irongának. Ezek az egy- vagy kétélű, kezdetleges sporteszközök szintén szíjakkal voltak rögzítve. A „csavaros” korcsolyák, vagy a „cipősek” csak jóval később, a II. világháború után jelentek meg nagyobb számban vidéken.

Ironga Bükkaranyosról (Herman Ottó Múzeum CC BY-NC-ND)

Az előbbiekhez is kellett egy jó bakancs, mondjuk ilyen volt a hatvanas években a „Botond”, a Bonyhádi Cipőgyár legendás terméke. Ennek rétegelt bőr talpa jól állta a csavaros korcsolya négy oldalpántjának a szorítását, és jó szorosra fűzve a bokát is fogta a szára. A cipős korcsolyák gyártására a KGST (fiatalabbaknak: Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa, a szocialista országok gazdasági termelését irányító szerv) rendszerében a csehek kaptak felhatalmazást. Így itthon is a Botas cég korcsolyáiból lehetett elég borsos áron vásárolni. Aztán akinek ilyenre is tellett, az igazi sztár lehetett azokon a rögtönzött jégkorong mérkőzéseken, ahol fából faragták az ütőket, és legtöbbször egy májkrémes doboz volt a korong. A pálya a két kapu kivételével nem nagyon volt kijelölve, legjobb volt az őszi nagy esők utáni megfagyott belvizeken ezt a sportot űzni.

Házilag készült fakutya 1958-ból (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)

És akkor még ott volt a fakutyázás is, ami ugye a Balatonon is nagy divat volt. Csak hát itt falun nem voltak olyan profi, fém elemekből összeállított fakutyák. Hanem összerótt deszkákból volt ez a jószág is, s hogy aztán a két szöges végű bottal meghajtva jól menjen a jégen, ahhoz kellett a már említett vödörfül is. Amiből volt minden háznál, hiszen bádogvödörből itatták a teheneket, és a malackák is ebben kapták a moslékot azokban a mára megszépülő időkben.

Címlapkép: Fakutyázó polgárok 1941-ben, Keszthelyen (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)

Pálffy Lajos
Forrás: forumhungaricum.hu