316

Daniela Sacerdoti: Vigyél haza

Könyvkritika

daniela-sacerdoti-vigyel-haza

Inary Monteith a húszas éveiben járó fiatal lány, aki néhány éve Londonban él és dolgozik. Amióta azonban valósággal elmenekült a kisvárosból, ahol született, a lelke valahogy képtelen megnyugodni, mintha állandóan keresne valamit, amit sehol és semmiben nem talál. Két ember van igazán közel hozzá: Lesley, a legjobb barátnője, akivel együtt is lakik; és Alex, a legjobb barátja, akivel sose jutottak tovább a barátságnál, annak ellenére sem, hogy környezetükben mindenki nagyon szurkolt nekik.

Amikor otthonról rossz híreket kap a húga, Emily állapotát illetően, úgy dönt, hazautazik Glen Avichbe, hogy együtt legyen a testvéreivel. Mielőtt azonban elutazna, az eddig is zűrös, felfordult életét sikerül egy újabb húzással még bonyolultabbá tennie, és ahogy lenni szokott, ez elől is elmenekül.

Bár azt reméli, hogy hazatérve sikerül teljesen (és talán végleg) hátrahagynia az érzelmeit, az otthon sem kecsegtet a túlzott megnyugvás lehetőségével, egy beteg húg és egy vádaskodó báty képében tovább tekergőznek az érzelmi megterhelés szálai. Inary gondolatai egyre gyakrabban térnek vissza a múltba egy olyan helyre és időbe, ahol egy traumatikus élmény hatására elvesztette a különös képességét, amely a család nőtagjaiban öröklődött az idők során. A családban bekövetkezett tragédia betetőzi mindezt, és Inary ráadásképpen elveszíti a hangját is, viszont visszakapja különleges hatodik érzékét. Lassan rádöbben arra, hogy ha boldog akar lenni még valaha, meg kell tanulnia szembenézni a múlttal és elengedni a fájdalmakat.

Daniela Sacerdoti olasz írónő Nápolyban született, klasszika-filológiai tanulmányokat folytatott, majd tizennégy évig Skóciában élt. Első regénye, a Vigyázz rám e-könyvként is nagy sikernek örvendett, a Kindle 2015-ös listáján minden idők nyolcadik bestsellere lett. Műveit tizenkét nyelvre fordították le, gyerekeknek és felnőtteknek szóló könyvei egyaránt népszerűek, és dolgozik a BBC-nek is.

Inary történetét a mesés skót kisvárosba, Glen Avichba helyezi el, és a veszteségek köré építi fel. Inary gyermekkora helyszínein végre otthon érzi magát, de egyelőre képtelen megbirkózni mindazokkal a kihívásokkal, amelyek a családjában történtek miatt a kapcsolatait terhelik. Húga betegsége az ő életét is felkavarja, szinte kényszerítve őt arra, hogy mélyebben magába nézzen, és foglalkozzon azokkal a dolgokkal, amelyek elől évekkel ezelőtt Londonba költözött. A fájdalmas elszakadás újra felébreszti benne az elfeledett képességét, ez azonban egyáltalán nem megnyugvást hoz, ugyanis a meghatározhatatlanból jövő hang folyamatosan azt ismételgeti: vigyél haza! Az, hogy kit és hová kell hazavinni, egyáltalán nem világos, de egyre inkább körvonalazódik, hogy a segélykiáltás a múltból jön. A dolog nehéz része a lány számára az, hogy nem csupán fizikailag képtelen arra, hogy ezekről a dolgokról beszéljen, hiszen ő maga sem tudja, hogyan tudna beszélni olyasmiről, amit logikus érveléssel és a fizika ismert törvényeivel nem lehet megmagyarázni. Az otthoni környezet azonban lassan helyre teszi benne a dolgokat, a bátyjával való kapcsolata egyre elviselhetőbb mederbe terelődik, és a történtek után újra közel engedi magához Alexet is. A titokzatos hang azonban nem hallgat el, és Inary úgy érzi, mindaddig nem nyugszik a lelke, amíg meg nem fejti a múlt titkait.

Daniela Sacerdoti regénye alapvetően egy romantikus történet, amelyben a szerelem, a félelem, a veszteségek, az elengedés, a növekedés, az önmagunkra találás és a szabadság központi helyet foglalnak el. A szereplők az életkoruknak és élethelyzetüknek megfelelően viselkednek és reagálnak, valósághű érzelmekkel. Az író jól megragadja a tényleges és fontos dolgokat, az egyik legfontosabb segítő elem ebben az, ahogy az idővel bánik. A különböző elengedések és gyászfolyamatok időben szépen el vannak helyezve, annak ellenére, hogy emiatt adott esetben azt érezheti az olvasó, hogy túl sokat lovagol bizonyos témákon, érzelmeken, hogy ugyanazokat az érzelmeket ecseteli újra meg újra. Végigolvasva a könyvet azonban rájövünk, hogy ez nem lehet másképp, ez adja meg a dolgok rendjét és realitását is.

A regény nem mondható egy túl könnyed olvasmánynak, jócskán vannak benne ugyanis ellentmondásos érzelmek, amelyek ellentmondásos tettekre sarkallnának. Inary számára a hazamenni és az elmenekülni két véglete közé kifeszített szál a szó valódi és átvitt értelmében is pattanásig feszül, és ez a feszültség csak akkor enyhül, amikor rájön, hogy a szívét nem teheti csak részben nyitottá, csak bizonyos személyek felé elérhetővé. Ez a folyamat sok fájdalmat, megértést és elengedést kíván. A regény elég érzékelhetően tárja fel ezeket a folyamatokat, miközben végig élteti a reményt a teljesebb, igazabb élet felé. A fájdalmak elviselésére nincs előírás, törvény, de az rajtunk múlik, hogy mit kezdünk az adott lehetőségekkel, mint ahogy az is, hogy képesek vagyunk-e vállalni a felelősséget és a kockázatot a döntéseinkért. Ebben a regényben mindezeken túl egy identitáskeresés is zajlik, amely túlmutat a hétköznapi élet szintjén megtalálható kapcsolódási pontokon. Valamiféle üzenete is lehet a regénynek az, hogy nem árt, ha időnként tovább látunk annál, mint amit elsőre látunk, és tovább gondolunk annál, mint amit gondolni merünk. Előfordulhat ugyanis, hogy mindaz, amit valójában keresünk, az ebben a tartományban található, nem pedig ott, ahol eddig kerestük. Inary bejárja ezt az utat, az elejétől a végéig, pontosabban egy új kezdetig, hogy megtapasztalja a szabadságot és a boldogságot, ehhez viszont le kell számolnia a félelmeivel és a múlt halottaival is. Ennek egyetlen módja az, hogy mindazokat a tapasztalatokat és történeteket, amelyek valamilyen formában őt érintik, neki kell vállalnia és elmesélnie.

Daniela Sacerdoti regényének érdekessége, hogy minden szereplő személyes hangvételt kap a műben, vagyis a különböző fejezetek során a különböző szereplők egyes szám első személyben, teljesen szubjektíven szólalnak meg. Ez lehetőséget ad arra, hogy az olvasó egyformán belebújjon mindegyik szereplő bőrébe, és minden oldalról megvizsgálhassa a történteket, nyomatékosítva azokat a sejtéseket, amelyek az olvasás során felmerülnek. Bár a Vigyél haza egy eléggé kerek mű, személy szerint azt gondolom, egy kicsit lehetett volna még fokozni, néhol vannak benne kevésbé kidolgozott részek. Ennek ellenére jó, szórakoztató olvasmány, amely nem csak a felszínen mozog.

György Emőke
Forrás: olvasoterem.com

2020.02.13