434

Ötven körül is éhesen

Sepultura: Quadra – zenekritika

sepultura-quadra

A Max Cavalera kilépése utáni Sepultura-lemezeket maximum egyszer hallottam. Nem azért, mert azt gondolom, hogy az egykori frontember nélkül nem működhet ez a zenekar, hanem mert nem fogtak meg, nem kaptak el, míg a Cavalera-éra lemezei szinte egytől egyig képesek voltak rá. Egyszerűen nem éreztem azt, hogy lemaradok valamiről, ha nem foglalkozom velük.

Az első olyan alkalom, amikor felkaptam a fejem, az volt, mikor a 2017-es Machine Messiah című lemezt hatalmas ovációval fogadta a szakma (és talán mondhatjuk, hogy a mellettük kitartó közönség is). Beleástam magam abba a lemezbe, és bár érzem, hogy mitől olyan faintos, de nekem a most megjelent Quadra tette helyre azt, hogy mit is akar most a Sepultura, és ez az album jobb is, mint a Machine Messiah.

A Quadra egy egyedi felfogású, agresszív, de piszkosul izgalmas metállemez egy olyan dobossal, amilyenből kevés születik egy nemzedékben. Nem szeretnék minden pozitívumot Eloy Casagrande számlájára írni, de biztos vagyok benne, hogy ez a tehetséges, most 29 éves srác minden mozdulatával ösztönzi, löki előre az idősebb társait, hogy valami újat, valami sokkal jobbat csikarjanak ki magukból.

Ezeket a dalokat lehet egyenként elemezgetni, mert olyan komplexek (és közben fogósak is), de felesleges is lenne. Mindegyik egy külön világ, de közben az egészről egységesen süt, hogy ezt csakis a Sepultura csinálhatta.

Igen, szerintem ez „A” Sepultura. Egy ilyen karrierrel rendelkező zenekarnak ilyen lemezeket kell csinálnia, akárhány tagcserén is estek át. Róluk elhiszem, hogy éhesek, akarnak mondani valamit, akarnak szórakoztatni, akarnak többek lenni, mint korábban, és ezt zenehallgatóként mindenkinek muszáj értékelni. És ha még a szimpatikus hozzáállás mellé ilyen albumot is csinálnak, akkor nincs mese: maximum pont. (5/5)

Dankó János
Forrás: langologitarok.blog.hu

2020.02.13