Charles Dickens soha nem látott leveleit állítják ki idén Londonban


charles-dickens

Charles Dickens alkotói folyamatába engednek bepillantást az angol író személyes levelei, amelyeket egy idén nyíló londoni kiállításon láthat először a közönség – olvasható a BBC hírportálján.

A 25 levél egy Dickens személyes tárgyait és saját könyvtárából származó kéziratait, valamint könyveit őrző gyűjtemény része. A kollekciót, amely egy amerikai gyűjtő több mint 40 évnyi munkájának eredménye, a londoni Charles Dickens Múzeum vásárolta meg és fogja kiállítani az év folyamán. Az intézmény az angol író születésnapjához időzítve jelentette be a gyűjtemény megvásárlását.

A levelek egyikét 1843. novemberében, a Karácsonyi ének írása közben küldte Dickens egy közeli barátjának. „Félbehagytam a Karácsonyi Könyvet, és most pihenek két napot, mielőtt áttérek a Chuzzlewitre” ‒ írta Dickens. Majd folytatta: „Tegnap nagyot sétáltam. Ma pedig lóháton vár rám 30 mérföld.

Cindy Sughrue, a múzeum igazgatója szerint a levelek bepillantást engednek Dickens „alkotói folyamatába”, és segítenek megválaszolni a kérdést, hogy „mivel hangolódott rá az írásra”. A levelek tanúsága szerint utóbbiban nagy szerepe volt például a testmozgásnak. Sughrue szerint a levelek azt tükrözik, hogy Dickens minden körülmények között képes volt dolgozni: egyszerre nyaralt, élvezve a különböző kultúrákat, de közben megszállottan dolgozott, és tartotta a határidőket.

A levelek egy része Dickens és apja, John feszült viszonyáról árulkodnak. A gyűjtemény egyik különlegessége pedig az angol író egyetlen fennmaradt teljes levelezése – Dickens a neki küldött levelek többségét megsemmisítette ‒, amelyet egy rajongójával, egy fiatal dán nővel folytatott.

A múzeum egyebek között a brit nemzeti örökségvédelmi alapítvány (National Heritage Memorial Fund) és az Art Fund művészeti alapítvány segítségével gyűjtötte össze a kollekció megvásárlásához szükséges 1,8 millió fontot. A gyűjteményt katalogizálják, és az interneten is elérhetővé fogják tenni.

Forrás: MTI

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2020.02.09