Ég az erdő
Az Ég az erdő című új Kollár-Klemencz László album január 17-én látott napvilágot, a dalszerző-író-énekes 2008-ban megkezdett első szólóalbumának folytatásaként. Az új dalokat 2020. január 19-én először a MOMkultban hallhatta élőben a közönség.
Személyes hangvételű, mély érzelmekkel telített, balladisztikus dalok a természetből, az erdő közepén élő alkotótól és vonós zenekarától. Az új lemez dalai ösvényeket taposnak ki a mindennapjainkon, amelyeken elindulva közelebb visznek elveszített ártatlanságunkhoz.
„Az új lemezen több kortárs versfeldolgozás is lesz, Borbély Szilárd volt az első versfeldolgozásom 2012-ben, ekkor indult a Rájátszás, ez a feldolgozás még akkor született. Sajnos Borbély Szilárd azóta már nincs köztünk, az ő emlékének is emléket állítunk most. Erdős Virággal a közös munka már a Legesleges című, 2014-ben megjelent albumon kiteljesedett, de a Pápá nyugodj békében című dal később a Kistehén együttes Elviszlek magammal lemezére is felkerült, most pedig egy újabb formájában az Ég az erdő albumon is bemutatkozik. Kemény István egy Eric Satie feldolgozásra írt szöveggel van jelen, amelyet a Világ túlvégén címmel kifejezetten erre a zenére írt, A műanyag című alkotása pedig verbunkos köntöst kapott ezen a lemezen. Lackfi Jánossal 2019 nyarán dolgoztam együtt, a közös munkából született a Nem tudok élni nélkülem című versfeldolgozás dal” ‒ mesélte Kollár-Klemencz László.
A zenei munkálatokban ifj. Csoóri Sándor is közreműködött, a moldvai-magyar csángó zenéből a Pusztinai nagy hegy alatt című dalban az ő játéka kapcsolja össze Kollár-Klemencz világát az autentikus népzenével.
Az új lemezen négy új dal is szerepel, amelyek Kollár-Klemencz László saját szerzeményei. Mindegyikben erős közeledés hallható a népzene irányába, amit személyesen ifj. Csoóri Sándor és felesége, Kálna Natália erősít fel. A szövegek elementárisak, és következetes folytatásai a Rengeteg című album szövegvilágának.
Alább Kollár-Klemencz minden dalról elmondja a lényeget, és természetesen közben a lemezt is meg lehet hallgatni.
1. Ha volna szeretőm (szöveg/zene: Kollár-Klemencz László)
Dal a totális szerelemről, ragaszkodásról, elválaszthatatlanságról, egy abszurd felvetésen keresztül, hogy ha volna szeretőm, az is csak érted volna.
2. Pusztinai nagy hegy alatt (csángó népdal feldolgozás)
Klasszikus csángó népdal, amit egy gyerekelőadásban hallottam először, hat csángó gyerek kobzón magát kísérve énekelte, nagyon szuggesztív minimalista, és egyszerre tradicionális, egyszerre időtlenül modern.
3. Szomorú gyerekek karácsonya (szöveg/zene: Kollár-Klemencz László)
Jelenleg a kedvenc abszurdom a lemezről, szerettünk volna egy teljes szomorú gyerekek karácsonya lemezt készíteni, de erre a dalra futotta. Összességében ebben a dalban szerintem benne van minden, amit egy lemezre szántunk.
4. Ég az erdő (szöveg/zene: Kollár-Klemencz László)
Egy felkiáltás arról, hogy vegyük észre, hogy magunkat juttattuk el oda, ahol most vagyunk, lehet ez akár a társadalom állapota is, mert az is megérne egy társadalmi vészhelyzet kikiáltást, párhuzamosan a klíma vészhelyzettel.
5. Én Istenem altass el engem (szöveg: Borbély Szilárd / zene: Kollár-Klemencz László)
Borbély Szilárd volt az első kortárs költő, akinek a szövegeivel foglalkozni kezdtem, még a 2010-es évek elején, azóta sajnos Szilárd már nincs közöttünk, neki állít emléket ez a dal.
6. Tartsd meg Istenem (szöveg/zene: Kollár-Klemencz László)
Egy fohász az Istenhez, hogy a barát-társ, akivel közel kerülünk ahhoz, hogy betegség vagy bármi miatt elveszítsük, hogyan próbálok a magam eszközeivel imádkozni érte.
7. A világ túlvégén (szöveg: Kemény István / zene: Eric Satie… alapján)
Ez a dal Eric Satie-gnossienne feldolgozása Kemény István kifejezetten erre írt szövegével.
8. Pápá nyugodj békében (szöveg: Erdős Virág / zene: Kollár-Klemencz László)
Ez egy újabb feldolgozása a Pápá nyugodj békében – Erdős-Kollár dalnak, teljesen új zenei alapokon. Nem tudom, mennyi feldolgozást fog ez még megélni és mennyit bír ki.
9. Nem tudok élni nélkülem (szöveg: Lackfi János / zene: Kollár-Klemencz László)
Lackfi szövege pedig talán a legjobb lezáró szövege a társadalomvészhelyzet kikiáltó albumnak. Egó, a mindenek feletti egó balladája.
10. A műanyag (szöveg: Kemény István / zene: Kollár-Klemencz László)
Hasonló tematikájú az Ég az erdővel, de ez Kemény István tollából származik.
Forrás: langologitarok.blog.hu