277

Minette Walters: Zavart elmék

Szilvási Krisztián könyvkritikája

minette-walters-zavart-elmek

A 70 éves brit krimiszerző, Minette Walters legnagyobb erénye, hogy regényeiben a társadalomszociológiai paramétereket előtérbe tolja a történések dimenziójába, velük határozván meg a cselekmény miértjeit. A Zavart elmék pedig tökéletesen illeszkedik írói beállítódásának paraméterei közé.

Walters-nek amúgy mozgalmas ifjúkora volt. Katona apa, állandó költözés, majd később önkénteskedés Izraelben. Aztán diplomaszerzés Durnhamben, ahol leendő férjével is megismerkedett, s akitől 2 gyereke született. Több magazin szerkesztőjeként is dolgozott, míg végül 1977-től kezdve végre szabadúszóként keresheti a kenyerét, cikkek szintjén továbbra sem szakítva azonban a havilapokkal. Korábban szabadidejében novellákat, romantikus történeteket és sorozatokat írt, míg első nagyregénye 1992-ben jelent meg, amellyel az évek óta tartó elutasítások után hirtelen elismert irodalmi díjat nyert. Ettől kezdve nem volt megállás: ő lett például az első krimiszerző, aki első 3 regényével elnyerte a három legjelentősebb bűnügyi irodalmi díjat (Crime Waters Associationʼ John Creasey-díj; Mystery Writers of America Edgar Award; CWA Gold Dagger). Walters immár 16 nagyregénynél tart, a Zavart elmék (Disordered Minds, 2003) a tizedik az időrendi sorban.

A Zavart elmékben mind-mind felbukkannak Walters írói téma-sajátosságai: diszfunkcionálisan működő családok; kirekesztett gyereksorsok; egészségtelen szocializáció; marginális társadalmi helyzet; a következményként fakadó elfojtás, düh, agresszió, erőszak és bosszú. Valamint a törvénykezés, ahol mindezek a szociológiai szálak találkoznak. A regény főhőse, főhősei sem csattannak ki a testi-lelki egészségtől. Dr. Jonathan Hughes, az antropológia doktora könyvet írt az igazságszolgáltatási rendszer évtizedekkel korábbi, a „DNS-idők” előtti melléfogásairól és tévedéseiről, miközben patológiai mélységekben küzd saját származásából eredő kisebbrendűségével és súlyosbodó fizikai állapotával. Andrew Spicer szó szerint három az egyben: Jonathan irodalmi ügynöke, legjobb barátja, valamint egy kiadó tulajdonosa, aki mindenben támogatja Hughes törekvéseit, miközben a magánéletében elvált, és amúgy sincsen megelégedve az énképével. George Gardener képviselőnő(!) másodállásként egy mentálhigiénés otthonban dolgozik, alkatra köpcös, személyiségre nézve cserfes és fura humorú, egészségileg pedig rákból gyógyult. Egyikük sem az a szeplőtelen büszke hős, mégis hárman dolgoznak össze egy 33 évvel ezelőtti bűneset felderítésében.

Történt ugyanis 1970 júniusában, hogy... illetve egymás után több dolog is történt akkor. Először is 3 tizenéves fiú megerőszakolt egy hasonló korú lányt annak legjobb barátnője, valamint kisöccse szeme láttára. Feljelentés azonban sosem lett az esetből. Ám pár nappal később a megerőszakolt lány nyom nélkül eltűnt, miközben egy fogyatékos tizenéves srác nagymamáját vérbe fagyva, brutálisan meggyilkolva találták a saját házában. A rendőrségnek aztán egy hét sem kellett ahhoz, hogy az unoka beismerő vallomást tegyen. Ügy(ek) (félig-meddig) megoldva. Csakhogy 33 év elteltével pontosan Dr. Hughes az, aki könyvében érintőlegesen ugyan, de megkaparja a felszínt. Ezért folyik bele Gardener képviselőnő is a nyomozásba, akinek a megbízási környékén történt anno a dolog, valamint Jonathan ügynök-barátja, aki pedig egy újabb sikerkönyv megjelenésében bízik. Ugyanis mindhármójuk meggyőződése, hogy a rendőrség 1970-ben nem a valódi tettest „kapta el”, aki később a börtönben önkezével vetett véget életének.

Hughes, Gardener és Spicer tanúról tanúra, helyszínről helyszínre, jegyzőkönyvről jegyzőkönyvre tárják fel a múltat, hogy pontosan rekonstruálni tudják, és annak tükrében derítsék ki, mi is történt valójában 1970 júniusában egy olyan környéken, amely a társadalmi hátrányok hatványozott súlya alatt nyögte mindennapjait úgy az otthonok falain kívül, mint a családokon belül. Minette Walters jellemrajzai zseniális élességgel világítják be a ʼ70-es évek munkásosztályának kulisszáit, ahol sosincs önmagában fekete és fehér, de annál több bepiszkolódó vagy tisztulni vágyó szürke. A Zavart elmék sodrása a részletességében rejlik: ahogyan egyre és egyre több mozaiklap válik nyilvánvalóvá a múlt hazugságokkal bemocskolt valóságából, úgy mélyül pszichológiai pontosságú szociodrámává az erőszak, az eltűnés és a gyilkosság, amelyek a reméltnek megfelelően szoros egységet képeznek. A szociokrimi erőssége továbbá az a tisztánlátás, amely a motívumok, okok és következmények erdejében élesre köszörült fejszével vág hitelességet. Az olvasó akkor is ott van a történések középpontjában, ha nem akarja, s mivel a befogadó legtöbb lelki rezdülése a sorok között benne foglaltatik a lapokban, egyszerűen nem lehet kibúvó. Az pedig már nem kis szó, ha egy krimi esetében nem jelenik meg olvasói elvárásként a csavar, hiszen a fordulat pusztán abban rejtőzik, hogy a múlt 100%-ig úgy tárul(jon) fel, hogy megkérdőjelezhetetlenül igaz legyen. Minette Walters mindezeket tökéletesen eléri a Zavart elmékkel, amelynek mellékhatásaként pszichés és lelki feszengés keletkezhet, úgyhogy tessék vigyázni!

Szilvási Krisztián

2020.01.23