214

Az Álmosvölgy legendája

Szilvási Krisztián újranéző filmkritikája

az-almosvolgy-legendaja

Az álmosvölgyiek magukra zárnak ajtót, ablakot, paplant, amikor a fej nélküli lovas éjszaka végigvágtat a ködbe font erdőn. Mi meg mereven bámuljuk a képernyőt, amikor a film ugyanezt teszi az idegeinken...

Volt szerencsém elolvasni Washington Irving novellás gyűjteményét, amelynek egyik, tizenegynéhány oldalas alkotása Az Álmosvölgy legendája címet viseli. Ez a történet olyannyira nem fikció, hogy az amerikai folklór egyik piciny kis szeletét képezi. E legendamorzsa köré készített Tim Burton a mai kor „ízlésének” megfelelő, egész estés történetté szőtt rémfilmet közvetlenül az ezredforduló előtt, meglovagolva a 90-es évek végén elkezdődő publikus horrorvonulatot.

Tim Burton különösen sötét tónusú filmjeiről ismert, s bár akadnak köztük vígjátékok (Beetlejuice), „mesék” (Alice csodaországban, Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei), szatírák (Támad a Mars!) és még egyéb más sajátos műfajok, ezek is mind-mind álomszerű látomások borzongató köntösébe vannak csomagolva. Filmjeiben különös hangsúlyt kapnak a különcök (Ollókezű Edward, Batman, Ed Wood… stb), akik köré teljes világokat kerekít, és az ezen kitaszítottak lelkeit vizuálisan képviselő perspektívából láttatja a történéseket. Nincs ezzel másképp Az Álmosvölgy legendája sem, ahol a titokzatos és félelmetes fej nélküli lovas (a hesseni) mészárlását igyekszik megakadályozni egy New York-i nyomozó. Ichabod Crane (Johnny Depp) szintén különc, hiszen haladó módszerei miatt kiközösítetté vált a nagyvárosban. Crane a hessenivel vívott – szó szerinti és átvitt értelmű – küzdelemben aztán lassan megváltoztatja álláspontját, s rájön, hogy olyan dolgok is léteznek a földön, melyekre nincsen racionális, kézzel megragadható magyarázat. Azonban a végén is csak egy különc marad, hiszen ez a sorsa.

A film cselekménye a lehető legkevesebb szálon fut. Van a fej nélküli lovas története és vannak a telepesek, köztük a kibogozásra váró viszonyrendszerrel. A két szál aztán találkozik, és Ichabod Crane kezében fut össze. Ő a katalizátor, hogy a rejtett sérelmek végre orvoslást nyerjenek, s a múlt hullámai elcsitulhassanak. Mindezt a Tim Burton-i világban, ahol állandó a köd, nyughatatlanok a képek, a főszereplő pedig sokszor csak elszenvedi a történéseket. Az Álmosvölgy legendája továbbviszi a korábbi burtoni hallgatag főhős hagyományát, amely hatásos eszköze annak, hogy a néző azonnali rokonszenvet érezzen iránta.

Danny Elfman a rendező házi zeneszerzője, nagy része van abban, hogy Burton világa átélhető. Az ő hangjai adnak álomszerű jelleget ezeknek a történeteknek. A képek és a zene igazi harmóniája teremtődik meg, ahol tudjuk, hogy mesét látunk – mégis a hideg futkározik a hátunkon.

Burtonnél az erőszak nagyon „lájtos”, a történetet szolgálja, és nem fordítva. Ezért van az, hogy Az Álmosvölgy legendájában a lehulló fejeket nem követi például vérpatak. Erre a hatásfokozó eszközre semmi, de semmi szüksége a rendezőnek, hiszen a különös beállítások és a folyton szóló zene megteszik a magukét.

Az Álmosvölgy legendája telitalálat: Christina Ricci és Johnny Depp párosa olyannyira védtelen a fej nélküli lovas uralta éjszakában, mint a néző Tim Burton hátborzongató, ám ugyanakkor lenyűgöző álomvilágában. A Christopher Walken játszotta hessenivel pedig egyébként a világ minden kincséért sem találkoznék, még egy napfényes parkban sem!

Szilvási Krisztián

2020.01.21