Mire ezekre a kérdésekre válaszokat találtam, letisztult bennem a regény is. Az első kérdés valószínűleg nem egyedül bennem fogalmazódott meg, mert többen feltették a szerzőnek interjúk, könyvbemutatók során. „Budapesten született szerzőként mindig úgy éreztem, mintha egy szubkultúra lenne ez a magyar kultúrában, amelyhez nem erdélyiek nagyon nehezen tudnak érdemben kapcsolódni, mert olyan részletgazdag, saját belső utalásrendszerrel működő, sajátos történelemmel rendelkező kultúra ez” – mondja egy helyen Szántó. (Igen, én is így gondolom.) Kolozsvár, Erdély mindig is vonzotta irodalmi alapanyagként, és ennek a vonzalomnak a gyökere a kisebbségi élmény, amit magyar zsidóként szintén megtapasztalt – válaszolja ugyanő. (Rendben, így már hiteles számomra.)

Második kérdés: a cím. Európa szimfónia. Amellett, hogy tematikailag is kötődik a regény a zenéhez, hiszen az erdélyi és a berlini főszereplő egyaránt zenész, érdekes asszociációs lehetőségeket vet fel maga a zenei műfaj is. A szimfónia szó a görög szümfónia ’összhang, egyesség, együtthangzás, megállapodás’ jelentésű szóból ered. A zenemű klasszikusan négy részből áll: 1. Allegro (Gyorsan), 2. Andante (Lépésben), 3. Menuetto/Scherzo (Mérsékelten gyorsan), 4. Presto (Sebesen). A regény szerkezete is négy részből áll, és dinamikája, hangulati íve követi a szimfóniáét.

Az első részben megismerjük az előzményeket: Pop András vegyes családból származik, apja, Gheorghe román, anyja, Enikő magyar. Nyelvhasználatuk az általános: otthon románul beszélnek, az anya fiával magyarul. Gheorghe Kolozsvár helyettes párttitkára, az ő ünnepi beiktatásának képeivel kezdődik a regény 1954-ben. Aki picit is járatos ennek a kornak a történelmében, ebből sejtheti, hogy a konfliktust nem a megélhetési küzdelmek fogják adni. Mint ahogy András gyerekkorának meghatározó élménye nem is az éhezés, a lemondások, a „nincs”, hanem az apja és anyja között bujkáló, elnyomott ellentét, a veszekedések és az az érthetetlen ellenségesség, amivel Gheorghe reagál András nyilvánvaló zenei tehetségére és a komolyzene iránti érdeklődésére. Ennek ellenére ebben az egyben Enikő nem enged: András zenét tanul. Gyorsan (a zenei jelzés szerint) szaladunk végig a főszereplő gyerek- és ifjúkorán, a kötelező sorkatonai szolgálat traumáin és az igazi, nagy szerelem megtalálásán. A tétel/rész csattanója, hogy András szerelme, Maia a disszidálás mellett dönt, és édesanyjával Németországba települ ki.

A második rész a szimfónia ütemjelzése szerint az Andante – lépésben. András briliáns záróvizsgája a zeneakadémián, meghívása a kolozsvári Transilvania Állami Filharmónia koncertmesteri posztjára, elköltözése otthonról, belekeveredése egy titkos röpiratterjesztő akcióba, az első külföldi (budapesti) koncertlehetőség. Külső nézőpontból nagy lépések, de András mintha légüres térben élne: Maia hiányában mellékesnek érez mindent, nem találja magát. Közben egyre erősebben érzékelhető az Enikő és Gheorghe közötti feszültség, az elhallgatás, titkolózás nem tesz jót hármuk kapcsolatának. Gheorghe egyre inkább eltávolodik a családjától: a múlt titkai, a jelen félelmei elszigetelik őt. Enikő próbál közelebb kerülni fiához, de titkok és hazugságok között ez nem nagyon megy. Ekkor történik, hogy a kolozsvári filharmonikusokat meghívják egy vendégjátékra Nyugat-Berlinbe, ahol magának a Nyugat-berlini Filharmónia karnagyának, Wilhelm Kerrnek a szerzeményét fogják előadni. Ez lesz az Európa szimfónia ősbemutatója. Az esemény tisztelgés Beethoven emléke előtt, de a kulturális célok mögött erős politikai érdekek is húzódnak. Enikő a hír hatására elmeséli fiának ifjúkori traumatikus élményét: hogyan irtották ki a családját, hogyan került munkatáborba, és milyen körülmények között menekült meg onnan. A nő látja a kapcsolatot a berlini út és fia szabadulási lehetősége között, de mivel még mindig csak féligazságok derülnek ki, a fiú éppoly elveszett, mint anyja vallomása előtt. Az sem segít, hogy a román titkosszolgálat, a Securitate beszervezi Andrást korábbi, röpcédulás múltjával zsarolva őt. A második rész/tétel ott zárul, hogy a zenekar tagjai megérkeznek Berlinbe, a rabságból az aranykalitkába: egyrészt az őket ide is elkísérő ideológia (na meg a csapatot „biztosító” szekus tisztek), másrészt a saját félelmeik, berögződéseik rabjai.

A harmadik részben ismét felgyorsulnak az események: nagyon rövid idő alatt nagyon sok minden történik. Bekapcsolódik a történetbe a német szál: Wilhelm Kerr, a berlini karnagy és fia, Peter, aki egy szabadelvű kommuna tagja. Ezek a fiatalok a demokrácia és kapitalizmus világában az általuk burzsoának nevezett gazdag réteg ellen lázadnak, társadalmi és vagyoni egyenlőséget követelve. Szántó T. Gábor úgy állítja szembe a totalitarista rendszert a szabadnak hitt kapitalista világgal, hogy megadja a lehetőséget mindkettőnek a kritikus szemlélésére.

A negyedik tétel a szimfónia leggyorsabb része: Presto, vagyis sebesen. A regény tempója is változik. Ami a második részben évek, a harmadikban napok, most itt percek alatt történik. Gyors döntések, helyzetfelismerések ideje ez, most nincs idő mérlegelni, a tettek következményein tűnődni. Viharos tempóban közelednek a záróakkordok. És végül a Kóda, a néhány oldalas ráadás, ami az olvasó természetes kíváncsiságát hivatott kielégíteni a szereplők sorsának további alakulását illetően.

A rendhagyó regényszerkezetet nem mindennapi nyelvezet egészíti ki. Több helyen olvastam, hogy Szántó T. Gábor sikeres forgatókönyvíró is, és hogy erre a könyvre is megvan már a megfilmesítés joga. Én a nyelvezet alapján némafilmnek tudom elképzelni: mintha egy bosszantóan objektív, érzelemmentes hang narrálná végig a történetet. Ugyanaz a szenvtelen hang közvetíti a párbeszédeket, az érzelmeket, a belső és külső történéseket. Nem rossz érzés ez, hiszen folyamatosan készenlétben tartja az olvasót: egy megértési és értelmezési készenlétben. A szövegben csak jelen idő van, és írásjelként csak vessző és pont szerepel. A semleges narráció az elfojtás, a titok eszköze, még a veszekedések is hangtalanok. A feszültség az olvasóban képződik meg, épp annyira, amennyire magába engedi a történetet. Erős könyv, némaságában is szuggesztív. Jó könyv.

Ambrus Adél
Forrás: olvasoterem.com