78

120 éve született Barcsay Jenő festő, grafikus, művészetpedagógus

Nagy Mária írása

barcsay-jeno

Szentendrén éltem és Szentendrén alakítottam ki festészetemet, azt a valamit, amiért nekem érdemes volt küzdenem és élnem. A Szentendrén látott dolgokban, a természetben látott jelenségekben…Barcsay Jenő 120 évvel ezelőtt, 1900. január 14-én született Katonán, jómódú erdélyi család sarjaként, de mégis inkább a szegénység jutott neki osztályrészül.

Édesapja öngyilkos lett, testvéreit is labilis idegrendszer jellemezte. Elemi és középiskolai tanulmányait erdélyi városokban végezte: Kolozsvár, Szamosújvár, Nagyenyed. Tanítói és kántori oklevelet is szerzett, s mivel érdekelte a zene, abbéli tanulmányokat is folytatott. Az első világháború idején behívták katonának, de betegsége miatt leszerelték.

1919-ben érkezett Magyarországra, itt iratkozott be a Képzőművészeti Főiskolára. Súlyos anyagi gondok nehezítették ezeket az éveket, szinte nyomorgott. Első mestere Vaszary János volt, de mivel ő nem fogadta még a köszönését sem, ezért Rudnay Gyulához kérte át magát. 1923-ban készült el A falu bolondja című festménye, innen számítható igazi festőnek. 1924-ben végzett a Képzőművészeti Főiskolán.

Az 1926-os év nyarát Makón és Hódmezővásárhelyen töltötte, majd kétéves állami ösztöndíjjal Párizsba utazott. Itt elementáris erővel hatott rá Cézanne festészete, amely egy életen át bűvöletében tartotta. Öccse súlyos betegsége és halála miatt hazautazott, majd visszatért Párizsba, de már nem találta a helyét, ezért az ösztöndíjidőszak második felét itáliai városokban töltötte: Perugia, Róma, Assisi, Firenze – itt a quattrocento festészet embereszménye, a testek tömegének ábrázolási módja hatott rá. Az utazások életre szóló élményekkel töltötték el, tudatosan tanult és képezte magát.

Az első, igazán „barcsays” képe, a Munkásleány című festménye 1928-ban készült. A következő év fordulópont volt az életében: 1929 tavaszán Szentendrére látogatott, ahová később vissza-visszatért. Ekkor alakult meg a Szentendrei Festők Társasága, akikhez ő is csatlakozott. Ettől kezdődően a nyarakat rendszeresen itt töltötte, majd később itt is telepedett le. 1929-30-ban ösztöndíjjal ismét Párizsban dolgozott. Hazatérése után 1931-től 1945-ig a fővárosi iparitanonc iskolában könyvelést, matematikát, géptant és irodalmat tanított pék-, fodrász-, géptechnikus tanulóknak. Keresetéből függetleníteni tudta magát.

A második világháború alatt többször is behívták katonának, de végül nem került ki a frontra. 1945-től a Magyar Képzőművészeti Főiskolán az anatómia és a szemléleti látszattan professzora volt. Egyénisége tanítványai körében fogalommá vált. Nyugdíjazásáig a főiskola tanára maradt, halála után az intézmény egyik termét róla nevezték el. 1953-ban megbízást kapott egy anatómiai tankönyv megírására. A híres Művészeti anatómia című művét pár hónap alatt különböző méretekben kétszer is megrajzolta. Ez a műve „Az év legszebb könyve” címet is elnyerte, majd ezért Kossuth-díjjal jutalmazták. Külföldön is nagy sikert aratott vele, tizenhét nyelvre fordították le, és a mai napig használják.

Az 1960-as évektől számos nagy méretű mozaikot készített: a Miskolci Nemzeti Színház előcsarnoka; újpesti fürdő; szentendrei városháza őrzik a nevét. Sosem nősült meg, életét csak a munkának szentelte. 1965-től haláláig Szentendrén alkotott, a Zenta utca 5. számú házban. Miután 1996-ban, a házához közeli kis teret elnevezték róla, a tér oldalára kikerült a szép, hiteles, szemüveges portréja, Szabó Tamás Munkácsy-díjas művész alkotása. A mozaikkartonokból 1966-ban az Ernst Múzeum rendezett kiállítást. 1969-ben megbízást kapott a szentendrei kultúrház mozaikjának elkészítésére, amelyhez muránói üveget használt.

Festői munkái mellett grafikai munkássága is jelentős volt. Legfőbb műveit a szentendrei Barcsay Múzeum őrzi, és számos képe található a Magyar Nemzeti Galériában. 1977-ben közel kétszáz festményt és grafikát ajándékozott a magyar államnak, és jövőbeli gyűjteményének kiállítására ő maga válogatta ki más közgyűjteményekből kölcsönzendő festményeit. Ezért vált ez a bemutató akkoriban élő gyűjteménnyé, amint azt a mester vallomása is hűen bizonyítja: „Ez vagyok én, ez az én életművem”.

Barcsay Jenő művészi teljesítményét 1954-ben és 1985-ben Kossuth-díjjal ismerték el, ezenkívül számos egyéb elismerés birtokosa volt. Élete utolsó éveiben gerinc- és ízületi betegség miatt már nehezen dolgozott, de az ecsetet sohasem tette le. 88 évesen érte a halál. Sírja a budapesti Kerepesi temetőben található.

Nagy Mária

Forrás: wikipédia, arcanum.hu, Rózsa Gyula: Barcsay Jenő. Budapest : Kossuth Kiadó, 2010. A magyar festészet mesterei. 25.

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2020.01.14