A film 1968-ból indítja a sztorit, amikor is egy börtönben járunk, Kaliforniában, azokban a pillanatokban, amikor John R. „Johnny” Cash éppen fellépni készül a mára legendássá vált első börtönkoncert turnéján, a Folsom Állami Börtönben. Azonban mielőtt a húrok közé csapna, vissza is ugrunk az időben, Cash gyerekkorába, hogy bemutassák, honnan indult a sztár története. Johnny Cash a ’30-as években született Arkansasban, egy mélyen vallásos és szegény gyapotfarmer családban. Nem időzünk sokat a gyerekkorában, csak éppen annyit, hogy megmutassák az ebben a korban ért traumáit, az alkoholista apát, a családi körülményeket és úgy egyáltalán a helyszínt, ami könyörgött azért, hogy kitörjön belőle főszereplőnk. Cash a katonaságban kezdett el dalokat szerezni, aztán jött a házasság, gyerekek, zenélgetés, és ezt követte értelemszerűen a küzdelem, hogy hivatalosan is zenész legyen. A nyughatatlan ezután sem készül olyan meglepetéssel, amivel ne lenne kikövezve a hasonló kaliberű rocksztárok útja: bekopogott a siker és azzal együtt a rajongó lányok a backstage-be, a drogok, az alkohol, a megromló házasság, a rendőrségi ügyek, a lassan szárnyat bontó válás, a folyamatos összeomlások, miközben a szakmában a csúcson volt, slágereket ontva magából, több millió példányban eladott albumokkal.

Azonban a kicsapongó élet és az amfetaminos önpusztítás közepette is volt még egy meghatározó dolog Cash életében, mégpedig a szerelem, amit a szintén zenész June Carter (Reese Witherspoon) iránt táplált. Ez tényleg az a nagybetűs szerelem volt, amiről érdemes filmet csinálni. A karrier itt rocktörténelem, ez a szerelem azonban a végletekig romantikus a szó jó értelmében. Cash és Carter 13 évvel első találkozásuk után házasodtak össze, és addig minden poklot bejártak együtt. Carter többször is férjhez ment, Johnny egy számára rossz házasságban szenvedett, és a közös turnék alkalmával egyre közelebb kerültek egymáshoz June-nal. A dolog azonban barátságnak indult, és ettől is értékelődik fel a varázsa, mert June nem egy rajongólány volt, aki Cash lábai előtt hevert, hanem egy vele teljesen egyenrangú sztár, egy olyan személy, akiért küzdeni kellett. Cash végül egy fellépésen, a színpadon kérte meg a lány kezét, aki azelőtt már többször is elutasította, de végül együtt öregedtek meg, és az évtizedekig tartó házasságukban egy közös gyermekük született, majd amikor Carter meghalt, Cash négy hónappal később követte őt a sírba.

James Mangold (Logan – Farkas) rendező klasszikus életrajzi panelekből építi fel a filmet, rátér a traumákra, és folyamatosan, időrendben mutatja be az eseményeket, melyek a hírnévig és annak nehézségeiig vezettek. Korképnek ott van Elvis, Jerry Lee Lewis és Roy Orbison, a piálások és a turnék autentikusak, pont úgy, mint a küzdelmek és a szakma kárhozottabb útelágazásai. Ami miatt azonban A nyughatatlan igazán emlékezetes marad, az a két főszereplője. Reese Witherspoon itt már rég hátrahagyta a Doktor Szöszis énjét, és bizonyítja, hogy mennyire jó színésznő, ami olyan jól sikerült, hogy még egy Oscart is hazavitt ezért az alakításért. Joaquin Phoenixet is megérdemelten jelölték ezért a szerepért Oscarra, még ha nem is sikerült bezsebelnie, de eszméletlen alázatról és tehetségről árulkodik, hogy mind a két színész maga énekelte el az összes dalt a filmben, és még hangszeren játszani is megtanultak a szerep kedvéért, ami minimum egyéves felkészüléssel járt.

A nyughatatlan a több mint kétórás játékidővel kicsit elhúzza a történetet, de a színészeket tényleg öröm nézni, és nem kevésbé érdekes a legendás Man in Blacknek, azaz Johnny Cashnek a zenével, drogokkal, rockzenész élettel és elsősorban a nagy szerelemmel kikövezett életén végigszaladni.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Sz. Ági
Forrás: langologitarok.blog.hu