Ez utóbbi kérdésre a két világháború közötti időket nézve meglehetősen egyszerű a válasz: úgy, hogy ne zavarják a tanító által vezetett frontális osztálymunkát. Mert a tanító magyarázatával, majd pedig a hallottak hangos, sokszor versbe szedett ismétlésével is folyt a tanítás. Mégpedig úgy, hogy az általában két tantermes iskolában az egyikben együtt volt az első három, a másikban a negyedik, ötödik, hatodik osztály. Ami persze fegyelmi problémákkal is járt, hiszen nagy létszámú, különböző korú gyerek volt egy légtérben. A fegyelmezés pedig csak a munkát hátráltatta, lehetetlenítette el. Ezért is volt szinte mindenütt munkában a nádpálca, vagy a táblai szerkesztéseknél használt vonalzók. Azért a tanítók figyeltek arra is, hogy ne a gyerek fejét üssék, ezért is voltak „divatban” a fájdalmas körmösök, fül- és pajeszhúzások.

Osztályterem sok-sok tanulóval (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)

A tanítás/tanulás eszközszükséglete minimálisnak mondható a két világháború között. Mindenekelőtt cipő kellett a tanuló lábára, ami szegény, sok gyerekes családoknál nagy problémát jelentett. Falun a gyerekek tavasztól őszig mezítláb (meztélláb, ahogy Vas megyében mondták) jártak, sokszor még a tehetősebb családokban is. A cipőt, ha volt, kímélték, csak ünnepekre és akkor vették elő, ha már hidegebb idők jártak. Alapvető iskolai felszerelési tárgy volt a fával keretezett palatábla, a palavessző, no és a törlésre használt tengeri szivacs. Ezen tanulták a betűvetést, takarékos megoldás volt, nem kellett papírt pazarolni az elrontott betűk és a tintafoltok miatt. Aztán a felsőbb osztályokban természetesen megjelentek a füzetek, vagy ahogy akkoriban mondták: az irkák, no és a tinta és a mártogatós tollak is. Az első tankönyvek olvasókönyvek voltak, túlnyomórészt hazafias és vallásos történetekkel. A szemléltetéshez ott volt a tanároknak a kréta és a feketére festett, deszkákból passzentosan összerótt tábla. Általában a kereszt és a címer mellett volt Magyarország-térkép és világtérgép is a tanteremben. No meg a későbbiekben nyomdailag sokszorosított szemléltető ábrák is kerültek már az iskolákba.

A negyvenes évek végén előbb a Rákosi-, majd a Kádár-címer került a keresztek helyére (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)

Az első három osztályban az olvasás és az írás mellett a hit- és erkölcstan volt a fő tárgy, de volt torna, ének, rajz és kézimunka óra is. Később jött be a számtan, majd a manapság geometriának hívott mértan. A felsőbb osztályokban aztán megjelent a nyelvtan és a fogalmazás, a történelem, a természetrajz és a földrajz is. Legvégül a polgári jogokat és kötelezettségeket is megtanították. A felszerelést szíjjal, madzaggal összekötve, vagy tarisznyában vitték a gyerekek magukkal.

Címlapkép: Középen ott volt a kereszt (Csorba Győző Könyvtár PDM)

Pálffy Lajos
Forrás: forumhungaricum.hu