351

Tom Nealon: Forradalmak az ebédlőasztalon

Csiszár Antal könyvismertetője

tom-nealon-forradalmak-az-ebedloasztalon

Szakácskönyvek, étkezési szokások, konyhatechnikák, ízesítők, édességek – hogy csak néhányat soroljak fel azon tartalmakból, melyekkel az olvasó gazdagodhat, ha tanulmányozza Tom Nealon Forradalmak az ebédlőasztalon című könyvét.

A konyha titkos történelme alcímet viselő kötetben olvashatunk – többek között – a ponty diadalmenetéről is, vagy a haltenyésztésnek a Római Birodalomban betöltött szerepéről. Az közismert tény, hogy a keresztes háborúk színhelyéről számos gyümölcs származott át vén kontinensünkre, de ezúttal a ponty behozataláról értesülhettünk, mely Európában, majd Amerikában is elterjedt. Hallhattunk már pénz- és autólottóról, de az Amerikai Egyesült Államokban pontylottó is létezik – tudhatjuk meg ezt az érdekességet a könyvből.

Miként vált jelentőssé az ételeknél a sűrítés? Hogyan született a szósz? Miként lehet a húst omlóssá tenni? Ilyen és hasonló kérdésekre kapunk választ, ha kézbe vesszük Nealon írását. Nyomon követhetjük a kakaó útját is az indián kultúráktól egészen a mai folyékony, illetve szilárd csokoládé-készítményekig.

A szerző a szóba kerülő élelmiszerek élettani hatásait is ismerteti, így történt a ponty és a csokoládé esetében, valamint akkor is, amikor a limonádé kerül terítékre. A kedves olvasó megtudhatja, hogy felüdülésen és a vitamintartalmán kívül a pestisbaktériumok elpusztítására is ragyogóan alkalmas. A citromban lévő anyag megöli a pestis kórokozóját, így citromhéjakat dobtak el hulladékként, s ennek hatására elpusztultak a patkányok hordozta bolhák. Így mentette meg a limonádé Párizs népét a XVII. században is a pusztító ragálytól, míg Bécs, Milánó, Velence és London nagy emberveszteséget szenvedett. Mindez annak köszönhető, hogy a limonádé Armand Jean du Plessis de Richelieu és Jules Mazarin (született Giulio Raimondo Mazarino) bíborosok idején elterjedt Franciaországban.

A kötet kényes témákat is feszeget, ilyen például a kannibalizmus, mely a periférikus egzotikus tájakon túl előfordult civilizált helyeken is. Olvashatunk az egyháznak a kannibalizmussal kapcsolatos álláspontjáról, de arról szintén értesülhetünk, hogy híres írók is érintik ezt a témát regényeikben – például Charles Dickens és William Shakespeare műveiben is szerepet kap. Ránk maradt leírásokból ismert, hogy sütve, illetve főve is fogyasztottak emberhúst a történelem folyamán. A polinézek például hosszú disznónak nevezték az embert, feltehetően azért, mert a sertés húsa emlékeztet az emberére. Megismerhetjük a Wendigót is, aki egy rosszindulatú, kannibál szellem az algonkin indiánok mitológiájában, képes megszállni az embereket. Az orvosi terminológiában is megtalálható Wendigo-pszichózis (az érintettek ok nélkül, brutálisan másokra támadnak, és kannibalizmusra vetemednek) néven. Az emberevés sajátos etikai problémáját is felveti: emberi méltóság, az emberi élet tisztelete, avagy önfenntartási ösztön?

Tom Nealon ír a társasági élethez tartozó lakomákról, közös étkezésekről is mind a mai, mind történeti szempontból (pl. római lakomák, középkori főúri, udvari vendéglátás). Ezen vendéglátások – a közös étkezéseken túl – egymás megfigyelésének, sőt esetlegesen kiiktatásának színhelyei is lehettek (pl. Borgiák, XIV. Lajos). E témához kapcsolódva fejti ki a kóstoló szerepét. A díszvacsorák mint formális társasági események ma is léteznek, csak most már nem kell aggódnunk, hogy valamely hibánk miatt az lesz az utolsó étkezésünk.

A kötetet olvasva képet alkothatunk az étkezési kultúra történetéről, alapvető csomópontjairól, és olyan étkek születését ismerhetjük meg, melyek hozzátartoznak mindennapi életünkhöz.

Csiszár Antal

2019.12.29