A meglepetés általános volt, a polgári lakosság nem sejtette, hogy Buda is veszélyben forog, hiszen csak Pest szélén zajlottak eddig harcok. Még olyan bizarr eset is megtörtént, hogy a szovjet felderítők felszálltak a még mindig közlekedő villamosokra, és egész mélyen behatoltak a város területére. Másnapra a fővárost már teljesen körülzárták a támadó Vörös Hadsereg alakulatai. Bár a Budapestért folyó harcok már novemberben megindultak, az igazi ostrom ekkor kezdődött.

Szálasi Ferenc „nemzetvezető” szerette volna elérni, hogy Budapest inkább nyílt város legyen, s így megmeneküljön egy ostrom szörnyűségeitől, de a német hadvezetés – és különösen Hitler – taktikai okokból ragaszkodott a védelemhez. December 1-én a Führer Budapestet erőddé nyilvánította, amelyet az utolsó tégláig védeni kell, parancsnokává pedig 5-én Karl Pfeffer-Wildenbruch SS-Obergruppenführert nevezte ki. A terv eredetileg az lett volna, hogy a német haderő a Dunántúlon rendezkedik be defenzívához, s ezt Pesten egy nagy kiterjedésű hídfőállással bővíti ki, ahonnan adott helyzetben ellentámadás indítható. Ezen elképzelés következtében alakították ki a három koncentrikus félkört alkotó, úgynevezett Attila-vonalat. A vonal ugyan nem készült el teljesen, de nagy szerepe volt abban, hogy a Vörös Hadsereg 1944. novembere és decembere folyamán menetből nem tudott betörni Pestre, s heves harcokban megállították a német és magyar csapatok. Ugyanakkor ahhoz már nem volt elég erejük és kapacitásuk a németeknek, hogy nyugatról is megtegyék ezt.

December elején a szovjet erők Budapesttől délre, majd északra is elérték a Dunát, sőt a Dél-Dunántúl teljesen a kezükre került. Noha a németek ellentámadást terveztek itt is, de ez állandóan csúszott, mivel az ekkor tervezett ardenneki offenzívájuk mindenben elsőbbséget élvezett, így aztán a szovjetek léptek előbb. December 20-án a második és harmadik ukrán front hadseregei támadást indítottak Budapest bekerítésére, mely során 24-én a Balaton és a Duna között áttörték a német védelmi vonalat, s a szovjet páncélosékek északra nyomulva elérték Budapest peremkerületeit. Budapesten mintegy 70 ezer fős német-magyar helyőrség maradt vissza, akiknek csak kisebb része vett részt aktívan a harcokban. E jelentékeny erő utánpótlással való ellátását a német hadvezetés képtelen volt megoldani (a napi szükséges 80 tonna helyett alig átlag 47 jutott el a csapatokhoz repülőkön és ejtőernyőn). Az ostrom sikerét akadályozta, hogy a második és harmadik ukrán front két parancsnoka, Malinovszkij és Tolbuhin marsallok versengtek egymással, s csak január 11-én egységesítették az ostrom irányítását.

Budán az első napok sikerei után az orosz lendületet lefékezte a német csapatok átcsoportosítása, valamint a budai terep nehézsége, így januárra Pestre tolódott át a harcok súlypontja. Itt mintegy 7 szovjet és 3 román hadosztály támadta kétszeres létszám- és háromszoros tüzérségi túlerővel a német-magyar vonalat, amely lassan szorult hátra, helyenként igen heves utcai harcokban. A létszámhiányt a védők műszaki akadályokkal és kiépített támpontokkal igyekeztek ellensúlyozni. Miközben a harcok zajlottak, a főváros megmaradt civil lakossága (sok százezer ember) pincékben igyekezett átvészelni azt. A gáz-, majd a vízszolgáltatás megszűnt, egyre nehezebb volt élelemhez jutni is. Az éhezés mondjuk nem volt általános, egyes budai házak tele voltak hússal, mivel még a szovjetek előtt levágták az állatokat, tudván, így is, úgy is az lesz a sorsuk. A közlekedés lehetetlensége miatt persze valami elosztásról szó sem lehetett. Így az író, Szabó Dezső hatalmas könyvtára mellett éhen halt, míg mások tobzódtak a húsban. Január közepére világossá vált, hogy Pest tarthatatlan, s 18-án a németek kiürítették azt, lerombolva hátuk mögött az utolsó még álló Duna-hidakat is. A védők így Budára összpontosították erejüket, amely a lemorzsolódás (elsősorban a magyar katonák szivárogtak el) ellenére még mindig jelentős volt.

Közben német részről megkezdődtek a kísérletek Budapest felmentésére. Adolf Hitler még december 24-én Magyarországra rendelte a IV. SS-páncéloshadtestet Herbert Otto Gille vezetésével, ám a Konradra elkeresztelt akciók – a részsikerek ellenére – képtelenek voltak elérni Budapestet. E támadások kivédése/túlélése után a Vörös Hadsereg megkezdte Buda szisztematikus ostromát. A védők a Gellérthegy és a vár köré szorultak vissza. Februárra a Vérmező is a harcok közvetlen közelébe került, márpedig ez volt az utolsó olyan térség, ahol az utánpótlást szállító vitorlázók még le tudtak szállni. Ezzel a védekezés hosszú távon lehetetlenné vált, mert az ejtőernyővel ledobott csomagoknak csak kis része jutott el a németekhez, hiszen azok egyre kisebb területre szorultak. Február 11-én a német parancsnok elhatározta, hogy maradék csapataival megkísérli a kitörést, hogy eljussanak a távoli német vonalakig a Pilisben. Kétségbeesett döntés volt, amely nem sok reménnyel kecsegetett. 20 óra körül mintegy 16 ezer német és magyar katona indult el a budai vár Bécsi kapujától északnyugat felé, de a szovjetek már készültek a fogadásukra. A kitörés mészárlássá fajult, s egyes tanúk szerint miközben a német és magyar katonák a halálba indultak, gramofonon a szovjetek Karády Katalin „Hiába menekülsz, hiába futsz” kezdetű sanzonját játszották le nekik… Végül viszontagságos út után mindösszesen 785, zömmel német katona ért el a saját bajtársaihoz, a többi 15 ezer fő elesett vagy fogságba került, parancsnokukkal egyetemben. Budapest 1945. február 13-án szovjet kézre került.

Az ostrom végével a budapesti lakosság nem lélegezhetett fel, a győztes hadsereg viselkedése messze távol állt a civilizálttól, bár az egyes alakulatok magatartása elsősorban parancsnokuk következetes szigorán múlt. A Vörös Hadsereg katonái nők tízezreit erőszakolták meg, a civil lakosság még hónapokig érezte a terrort, de az is tény, hogy Pest utcáin hamarosan már újra jártak a villamosok, megkezdődött a romok eltakarítása és egy új élet felépítése. Azt még nem tudhatták, hogy a megszállók 46 évig maradnak...

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Ungváry Krisztián: Budapest ostroma. Bp.: Corvina, 2016

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép.