A címbeli Róka egy tinédzser korú, Asperger-szindrómás fiú fedőneve; ő Luke Jennings, aki a saját kis szobájából, pusztán unalomból egyszerre hackeli meg a Pentagon, az NSA és a CIA áthatolhatatlannak hitt tűzfalakkal védett adatbázisait. Vegyes amerikai-angol kommandó üt rajta a család vidéki házán, valahol Londontól északnyugatra, és az éjszaka leple alatt őrizetbe veszik Jenningséket. Itt kerül a képbe Sir Adrian Weston, a brit Titkos Hírszerző Szolgálat egykori vezetője, aki személyesen a miniszterelnök asszony kérésére vesz részt az akció további fázisaiban. Ő intézi el, hogy az amerikaiak ejtsék a kiadatási kérelmet, lehetővé téve, hogy a Rókát Angliában tartsák, és aztán tulajdonképpen a saját céljaikra használják. Előbb Putyint alázzák meg a nagyvilág előtt azzal, hogy a legmodernebb csatacirkálóját homokzátonyra futtatják Anglia partjainál, miután átveszik az irányítást a hajó fölött. Aztán Irán atomprogramját torpedózzák meg, újfent az oroszok nem kis bosszúságára. Észak-Korea következik, majd újra Putyin orra alá törnek borsot, ezúttal a Déli Áramlatot rongálják meg egy távoli számítógépről. Az oroszok persze rögtön az első pillanatban rájönnek, hogy egy hacker áll a csatacirkáló elleni szabotázs és a további akciók mögött, és az orosz vezető is ráállítja az ügyre a legjobb emberét. A feladata: bármi áron likvidálni a számítógépes zsenit.

A fentiek alapján azt hihetnénk, hogy A Róka egy izgalmakban bővelkedő kémregény, de sajnos nem így van. Frederick Forsyth 16. regénye több sebből vérzik. A legtöbb lépés és fordulat jó előre kiszámítható, minden egy bizonyos, könnyen felismerhető séma szerint történik, a jó és a rossz párharca nagyon idealizált, a szereplők meglehetősen jellemtelenek és unalmasak, nincs egyetlen olyan vonásuk sem, amitől vonzóvá válhatnának. A címszereplő Róka például szinte alig bukkan fel, inkább Adrian Weston, a nyugalmazott kém a regény főszereplője; ő sem bír olyan tulajdonságokkal, amelyek hitelesebbé tennék az olvasó előtt. Csak nagyon felszínes jellemrajzot kapunk róla, magánéleti problémái mintha nem lennének, szakmai szempontból nem gyötrik kétségek, például amiatt, hogy egy tizenéves gyereket használ nagyhatalmak geopolitikai törekvéseinek manipulálására, ezáltal ténylegesen életveszélybe sodorva a tinédzsert. Az életveszélyes szituációk is mindig meseszerűen a jó győzelmével végződnek, hiába küld a másik oldal válogatott kommandósokat és orgyilkosokat, a Róka egyszerűen megközelíthetetlen az ellenség számára.

Van néhány olyan mozzanat a regényben, amely érdekes módon szolgálhat magyarázatul pár közelmúltbeli eseményre. Például: Trump 2018-ban először lemondta a Kim Dzsongunnal tervezett találkozóját (amit végül mégis tető alá hoztak 2018. június 12-én), és a 2019-es találkozójuk is elég hirtelen és furcsán ért véget – a regény kínál egy magyarázatot a miértre. Egy másik: Oroszország 2014 decemberében feladta a Déli Áramlat gázvezeték-beruházás további építését, hivatalosan az erős Európai Uniós ellenállásra hivatkozva – a regény mutat egy másik, lehetséges okot a kulisszák mögül. Vannak más, apró, szinte jelentéktelennek tűnő utalások is: Irán Moszkvából szerzi be az információkat; Észak-Korea orosz cégektől vásárol eszközöket a rakétaprogramjához; iráni tengerészek torpedónaszádokról nyugati hajókat zaklatnak a Perzsa-öbölben. Ezek Forsyth fikciójában tények, de ha jól belegondol az ember, hasonló mozzanatok állhatnak a mai és közelmúltbeli események hátterében.

Ilyen szempontból a történések alakulása hihető, és ezt mindig is szerettem Forsyth regényeiben. A cselekményhez felállított díszlet reális, minden a megszólalásig hasonlít a való világra. Noha a politikusokat nem nevezi nevükön, a leírás alapján minden kétséget kizáróan rá lehet ismerni Putyinra, Trumpra, Kim Dzsongunra. A brit miniszterelnök asszonyt viszont nevén nevezi, őt a regényben Marjory Grahamnak hívják, és én semmilyen hasonlóságot nem véltem felfedezni egyetlen élő személlyel sem. Lehet, hogy ez nem véletlen. Mikroszinten viszont elcsúsznak a dolgok. Az ember lehetne a legérdekesebb egy ilyen történetben, de pont az ember, a maga vívódásaival, döntéseivel és hétköznapi problémáival küzdő ember válik szinte teljesen láthatatlanná, és a helyét átveszi az idealizált szuperhős, hogy a jó (ami jelen esetben minden kétséget kizáróan egyenlő a Nyugattal, azon belül is az Egyesült Királysággal) győzedelmeskedhessen a rossz felett (ami A Rókában egyenlő Oroszországgal és csatlósaival).

Simon Attila
Forrás: olvasoterem.com