A könyv első részében (ha az előszót nem számolom, akkor ez mindössze 27 oldal) a szerző Ivan Iljin orosz filozófus eszméivel ismerteti meg az olvasót; azt mutatja meg, mitől volt a bolsevik forradalom elől külföldre menekülő Iljin ideológiája fasiszta, hogyan vált Putyin kedvencévé, melyek azok az ideológiai áramlatok, amelyek Iljintől származnak, és Putyin kül- és belpolitikáját formálják. Elméleti rész, nem könnyű olvasmány, de megéri kitartani, mert utána aztán a közepébe csap Timothy Snyder, és olyan összefüggésekre világít rá, amelyektől csak kapkodjuk a fejünket. Ahhoz, hogy meg is értsük őket, szükséges az első fejezet.

Ha a végletekig le akarom egyszerűsíteni, azt mondom: Snyder könyvének főszereplője Putyin és a putyini rendszer. A szerző Iljinnel és az ő ideológiájával kezdi, tesz néhány kitérőt is a történelmi múltba, de alapvetően Putyinnal foglalkozik, és rávilágít arra, hogyan jutott a 9/11 után még a NATO-nak segítséget nyújtó és az integrációt előtérbe helyező Európát méltató Putyin odáig, hogy beszédeiben orosz fasiszta áramlatok eszméit hirdető filozófusokat idézzen (nem hagyományos hadviselést folytatva), a Nyugatot támadja, a politikáját pedig külföldre exportálja.

Putyin a totalitárius birodalmát szisztematikusan építette fel, és ezzel egyidőben megfosztotta az oroszokat a szebb jövő reményétől. Ma Oroszországban nagyon sokan tényleg úgy hiszik, hogy senki nem tudja jobbra fordítani az ország sorsát, amíg Putyin él, és senki sem tudja, mi történik majd, ha ő meghal. Van viszont egy erős kép a világot elbűvölő hősi megváltóról, aki mindig olyan alakot ölt, hogy az a totalitárius rendszer érdekeinek és a külföldi birodalmi igényeknek megfeleljen. Ukrajna esetében például azt állítják, hogy a Rusz azonos Oroszországgal, Putyin pedig a 980-as évek rusz Vlagyimirjának a reinkarnációja. (Ha keveset tudsz a történelem ezen szakaszáról, Snyder egy kis kitérővel segít ebben is.) Ez a gondolat persze roppant veszélyes: majdnem ezer évnyi történelmet tesz semmissé, kiiktatva ezáltal a történelmi gondolkodást és a józan politikai ítélőképességet. Putyinnak viszont szüksége van minderre, hiszen a (látszólag demokratikus) választások elcsalásával gyakorlatilag hiteltelenné tette a demokratikus választásokat, lenullázta a politikai intézményeket, és úgy általában véve fogalma sincs, hogyan tehetné jobbá az ország lakóinak az életét. Kezelhető konfliktusokat kreál, amelyeket aztán megváltóként old meg, egyre szilárdítva pozícióját, és ezek által Oroszországban megteremtette a politikai örökkévalóságot. „Az örökkévalóság politikája persze képtelen Putyint vagy bárki mást halhatatlanná tenni, arra viszont alkalmas, hogy alternatív gondolatokat elképzelhetetlenné tegyen. Az örökkévalóság azt jelenti: sosem változik semmi […].” És tényleg: ma úgy tűnik, hogy Oroszország elnöke mindig is Putyin lesz, és senki nem tudja elképzelni, hogy mi történik majd, ha meghal.

Ami súlyosabb: Putyin megpróbálja exportálni a saját örökkévalóság politikáját. Valóságos troll-hadsereg manipulálja az amerikai választókat, hamis információkat terjesztenek az internet segítségével, a széthúzásra buzdítanak Európában, a szélsőjobboldali politikai erőket támogatják mindenfelé. Ha ma szétnézünk a nagyvilágban, és belülről fakadó, széthúzást, bomlasztó hatású konfliktust látunk, ott jó eséllyel felfedezzük az orosz jelenlétet is.

Egy ilyen rövid írás, mint az enyém, nemes egyszerűséggel alkalmatlan arra, hogy érzékeltesse, mekkora területet ölel fel Snyder munkája. A szerző bemutatja és megmagyarázza, hogyan rohanta le Oroszország Ukrajnát; miként gyakorolt hatást Skóciában a függetlenségi szavazásra; megmutatja, hogy befolyásolták a Brexitet (Putyinnak egy gyenge Európai Unió az érdeke), hogyan segítették Trumpot megnyerni az elnökválasztást. Súlyos állítások ezek, de nem légből kapott vádak. Snyder tényeket sorakoztat fel, bizonyítékokkal szolgál, a szavait jól dokumentált forrásokkal támasztja alá.

Ezzel együtt a könyvet nem ajánlom elvakult KGBéla-rajongóknak. Van az a réteg, akikre észérvekkel nem lehet hatni, akiknek nem elég 370 oldalnyi kristálytiszta okfejtés és 47 oldal nagyon sűrűn teleírt forrásjegyzék. Hiszem, hogy ők vannak kisebbségben. Sokan vannak viszont a bizonytalanok, akik egyetlen kattintással bekajálnak minden álhírt az üzenőfal böngészése közben, akik (nem minden ok nélkül) hitetlenek a jövőt illetően, és hajlanak arra, hogy elhiggyék: soha nem lesz jobb. Őket a legkönnyebb belecsalogatni az örökkévalóság politikájának csapdájába. Nekik kell, hogy szóljon ez a könyv, s bár közülük sokan még csak rá sem fognak nézni, a többieknek kötelességük, hogy a könyv üzenete vagy annak egy szelete eljusson hozzájuk.

A szabadság felszámolása magyarul a 21. Század Kiadó gondozásában jelent meg. Timothy Snyder most is nagyon gazdag forrásjegyzékkel egészítette ki a könyvét. Minden állítását, szinte minden mondatát bizonyítékokkal támasztja alá, a jegyzetekre való hivatkozások viszont kissé rendhagyóak: a forrásjegyzék most is a kötet végén található, oldalszám és az adott oldalon lévő bekezdés első pár szava jelöli, hogy mely szakaszra vonatkoznak a felsorolt források és jegyzetek, ám a szövegben nincs utalás rájuk. A jegyzetek között kell megkeresni az oldalszám és a bekezdés első pár szava alapján, ha kíváncsiak vagyunk arra a forrásra, amelyik például alátámasztja, hogy az orosz katonai hírszerzés a legutóbbi amerikai elnökválasztás során Észak-Karolinában feltörte a szavazókészülékek gyártójának a szerverét. A kötet legvégére nagyon részletes és roppant hasznos név- és tárgymutató került; ennek segítségével utólag könnyedén rákereshetünk bármire a könyvben.

Timothy Snyder amerikai történész és író. Egyetemi diplomáját a Brown Egyetemen szerezte európai történelem és politikai tanulmányok szakon, doktori címet az Oxfordon kapott Modern Történelem szakon. A Yale-en történelmet tanít.

Simon Attila
Forrás: olvasoterem.com