103

Kim vs Park - Bong Joon-ho: Élősködők

Filmkritika

bong-joon-ho-eloskodok-filmkritika

Bong Joon-ho egyenlő mércével mér gazdagnak és szegénynek; a negatív és megbélyegző filmcím a tükröző történetszerkesztés révén mindkét irányban érvényessé válik. A leggyakoribb koreai családneveket viselő két família története, az első Arany Pálmával jutalmazott dél-koreai alkotás, az Élősködők az év egyik, ha nem a legjobb mozija.

Bong elődjéhez és példaképéhez, Hitchcockhoz hasonlóan lenyűgözően pontos alkotó technikailag és dramaturgiailag egyaránt. További párhuzam, hogy ugyanúgy sikereket könyvelhet el kritikailag, mint a kasszáknál. Az Élősködők mind témaválasztásában, mind fordulatosságában egyenes ági rokona a tavalyi cannes-i győztes, a japán Koreeda Hirokazu Bolti tolvajok című filmjének is, középpontjában szintén a családi összetartás áll. Műfaját tekintve fekete komédia, amelybe a legtermészetesebben szervesülnek a thriller és a melodráma elemei. Mindezek szilárd bázisa Bong átfogó, minden apró részletet átható szatirikus társadalomkritikája.

A tehetséges, de nagyon szegény Ki-woo (Choi Woo-shik) szüleivel és nővérével egy alagsori, lakásnak kevéssé nevezhető lyukban él. A napi betevő előteremtése gondot jelent, a szomszédok wifijét viszont találékony technikai tudással és persze lelkifurdalásmentesen használják. Az ideiglenes megélhetésüket szolgáló, ám unalmas pizzadoboz-hajtogatásban nemigen próbálnak jeleskedni, azt azonban könnyedén elérik pompásan alkalmazott logikával, no meg zsarolással, hogy rossz teljesítményük ellenére kifizessék őket. Átmenetinek tekintett, humorral és talpraesetten viselt nyomoruk minden esti tetőpontja, hogy az ablakuk alatt könnyítenek magukon Szöul kevéssé szégyellős részegei.

Küzdenek és ügyeskednek, hiszen nem voltak ők mindig a tápláléklánc alján: az apa, Ki-taek (Song Kang-ho, Bong állandó, és a koreaiak egyik legkedveltebb színésze) dolgozott már sofőrként, és volt egy apró boltja is, de tönkrement. Az anya, Chung-sook (Hyae Jin Chang) fiatal lány korában kalapácsvetőként olimpiai kvalifikációt szerzett. Ki-woo szerencsekövet is kap – hát miért ne bíznának? A szerencsekő dramaturgiai szerepe persze ambivalens, szerencsét hoz ugyan, de fegyverként is szolgál – hogy ki ellen, az súlyos spoiler lenne, és ez az a film, amelynek titkait akkor sem árulnánk el, ha nem számítana nagy illetlenségnek.

Ki-woo szerencsésebb sorsú barátja, Min (az egyik legmenőbb tévé-sztár, Seo-joon Park) Londonba utazik, s a fiút kéri meg, helyettesítse házitanítóként egy sikeres IT-cég tulajdonosa, Park úr, amerikaiasan Nathan (Lee Sun-kyun) lánya, Da-hye (Jung Ji-so) mellett. Az állást persze csak diplomával lehet betölteni, de hát azért van photoshop és egy dörzsölt nővér, Ki-jung (Park So-dam), hogy ezt az apróságot megoldja. A fiú rögtön üzembe is helyezi a diplomát. Az ügyletet előlegnek tekinti a jövőtől, hiszen – mint mondja – ha kicsit összeszedi magát anyagilag, el fogja végezni az egyetemet, a tudása amúgy is megvan hozzá. Az elnyert állás örömét nem rontja az sem, hogy Parkék mintegy magától értetődően Kevinnek nevezik át. (Gazdagék névhasználata a koreaiak számára pontos utalás a felső tízezer nem pusztán sznob, de roppant kevéssé patrióta Amerika-majmolására.)

Park úr felesége, Yeon-kyo (Cho Yeo-jeong) művelt, gyönyörű, elegáns, ám a gazdagság védelme, és veleszületett jóindulata miatt naiv asszonyka. Nagyon igyekszik jól nevelni a gyerekeit, s próbál a korszellemnek megfelelően dörzsöltnek is látszani: nála aztán nem lehet szemfényvesztés, ő beül a korrepetálások első órájára. Amikor kiderül, hogy kisebbik gyermeke, a minimum furcsán viselkedő Da-song (Jung Hyeon-jun) számára sem ártana egy rajztanár, gazdagul: egy sokoldalúan képzett, természetesen Amerikában tanult művészetterapeuta, Ki-woo mintegy véletlenül tud is éppen valakit ajánlani. A rokoni kapcsolatot gondosan eltitkolva így jut álláshoz a photoshopban tehetséges nővér, ettől kezdve Jessica, aki Illinois-ban végzett, s rendkívül nehéz nála időponthoz jutni. További humoros csalások és gonoszkodások után a papa sofőr, a mama pedig házvezetőnő lesz a Park családnál. S mi fő: mindenki tökéletesen megfelel a posztján ott a távoli Gangnam-negyedben.

A tévedések, átverések vígjátékát a szépre érzékeny Ki-woo által olyannyira csodált, tágas okosotthon hitchkock-i titka fordítja fekete komédiába. A híres építész tervezte villa, melyet oly gondos belsőépítészmunka alakított luxusotthonná, persze gond nélkül ellenáll a (dramaturgiailag mi lenne más, tisztázó) viharnak, a Kim-család putrijában azonban mindent tönkretesz. (Az epizód, noha a történetvezetés szempontjából szimbolikus, pusztán egyike a Bong által oly tehetségesen alkalmazott hétköznapi történés köntösébe bújtatott metaforáknak.). Aki látta, sosem fogja elfelejteni azt a képsort, amikor a lakás legmagasabb pontján, mintegy piedesztálon álló vécé tetejét ritmikusan emelgeti a fel-feltörő csatornalé. Amely mellett ekkor is ott lóg a filmkezdő és –záró képeken látható kör alakú zokniszárító, Bong hihetetlenül precíz, tudatos, jelen esetben erősen ironikus tárgyhasználatának eme ikonikus darabja.

A meglepő fordulatokra, a történet csavarjaira a mesteri dramaturgia több utalást tesz, azaz előjelet ad. Jessica renitens ifjú tanítványa rögtön közli: ezeknek (sic) ugyanolyan a szaguk. Park úrnak némi töprengés árán sikerül beazonosítania, mire gondol a fia: a metrón ő is szokta érezni ezt a kellemetlen bűzt. A gyerek szó szerint kiszagolta Kimék összetartozását is, a szegénységüket is.

Bong Joon-ho, aki A halál jele (2003) és A gazdatest (2006) című filmekkel tett szert nemzetközi ismertségre, tíz év után forgatott ismét hazájában. Világkarrierje a Tokyo!-val (2008) indult, s olyan szuper-koprodukciókkal folytatódott, mint a Snowpiercer – Túlélők viadala (2013) és a Netflix számára forgatott, szintén Cannes-ban bemutatott Okja (2017-ben ennek sikere robbantotta ki a Netflix-botrányt). Ezekben nem kisebb sztárokkal dolgozott, mint Tilda Swinton és Ed Harris, vagy éppen a román Vlad Ivanov, de koreai színészei egy részét (Song) is bevonta a munkába. Jake Gyllenhaal például alighanem élete egyik legjobb alakítását nála nyújtotta (Okja).

Az Élősködők filmes kvalitásai Bong korábbi alkotásai felől nézve jól látható, szerves fejlődést mutatnak: mind az alkotói módszer, mind az ábrázolás módja egyre finomabb, összetettebb lett. A filmekben tettenérhetők a diszfunkcionális, tagjait megvédeni vagy támogatni képtelen társadalom változásai is. A pályakezdő, áttörést jelentő Amelyik kutya ugat, az nem harap (2000), vagy A halál jele (2003) a durva katonai diktatúra hétköznapi jeleivel terhesek (rendőri kínzás, megfigyelés). Az Anya (2009) légkörét már inkább a szegény, leszakadt rétegek magukra hagyottsága jellemzi, hasonlóan az Élősködőkhöz. Tartalmilag, eszközeiben azonban nem az Anya tragikus pszichodrámájához, hanem az Amelyik kutya ugat, az nem harap szatirikus hangvételéhez kapcsolódik.

Bong Joon-ho eddigi pályája eklektikusnak mondható, thrillertől (A halál jele, 2003) fantasy-n (Okja) át sci-fiig (Snowpiercer) több műfajban is kipróbálta magát. Mindegyik kereteit betartotta, s hozzátett valami egyénit is. A megtörtént eseményeket bemutató A halál jele esetében a valóság is hozzásegítette ahhoz, hogy a thrillerben szokásos leleplezés elmaradjon, s így egyéni legyen a forma, a sorozatgyilkost ugyanis csak idén sikerült a hatóságoknak azonosítaniuk.  

Bong Joon-ho több interjúban is megerősítette, mennyire kötődik azokhoz a műfajokhoz, amelyek a film történetének több, mint száz éve alatt kialakultak. Ugyanakkor azt is látja, hogy a filmkészítők úgyszólván ösztönösen tudják, hogyan írják felül az egyes műfajokkal szembeni elvárásokat. Ő maga nem törekszik eredetiségre, munka közben nem gondol arra, hogy megszegje a műfaji szabályokat, pusztán hagyja, hogy vigye magával történet lendülete, a flow. Emellett nagyon bízik a színészeiben. Annyira valóságosak, annyira földközeliek, hogy forduljon bár vásári komédiába vagy horrorba egy-egy film sztorija, a színészek mindvégig rendkívül emberiek maradnak. Alighanem ezen elemek együttesen adják ki azt a képletet, amelynek alapján Bong Joon-hot minden egyes film elkészülte után, és egyre gyakrabban nevezik önmagában külön műfajnak. 2017-ben a Metacritic Bongot a 13. helyre sorolta a 21. század 25 legjobb filmrendezőjét felsorakoztató listáján. Az Élősködők nemzetközi sikerei után ez a helyezés alighanem változni fog.

Az alagsori, koldusszegény Kim család befurakodásának története a szupergazdag Park család luxusvillájába és életébe a szemfényvesztés kettős természetének árnyalása révén képes általános érvényűvé válni, s így érthető a világ bármely táján. A „koldus és királyfi” -képlet mentén egyfelől rámutat, mennyire esetleges a társadalmi berendezkedés, mert a társadalmi osztályok viselkedésmintái tanultak. Ugyanakkor kiemeli, mennyire átjárhatatlanok a határok gazdag és szegény között, mert van az a bizonyos „szag”, ami akkor is elárulja a szegényt, ha tökéletesen idomul. A filmműfaj a propagandisták állítása dacára a világ úgynevezett rendjén nem változtathat. A legjobbak, így a csodálatra méltóan pontos Élősködők is, képesek arra, hogy kellő alapozást kapjunk tőlük ama rendről való nyitott gondolkodáshoz.

Élősködők
színes dél-koreai dráma (szinkronizált és magyar feliratos változat), 132 perc, 2019
rendező: Bong Joon-ho
forgatókönyv: Bong Joon-ho, Jin Won Han
operatőr: Kyung-Pyo Hong
vágó: Jin-mo Yang, producer: Young-Hwan Jang, Yang-kwon Moon, Kwak Sin-ae
zene: Jaeil Jung
szereplők: Kang-ho Song, Sun-kyun Lee, Yeo-jeong Jo, Woo-sik Choi, So-dam Park, Jeong-eun Lee, Hye-jin Jang, Seo-joon Park
forgalmazó: Mozinet
bemutató dátuma: 2019. december 5.

Boronyák Rita
Forrás: filmkultura.hu

2019.12.09