A jövőért felelősséget érző tudósok, közéleti személyiségek régen kongatják a vészharangot, a politikusok lelkiismeretére igyekeznek hatni. Politikai mozgalmak, majd zöldpártok szerveződtek, kongresszusok, konferenciák tűzik zászlójukra környezetünk védelmét, fogalmaznak meg javaslatokat, melyeket politikusaink figyelmébe ajánlanak. Egy Földünk van, ezen kell élnünk, s gondoskodni arról, hogy az elkövetkező nemzedékek hosszú láncolatának életlehetőségei fennmaradjanak.

Hogy ezeket a jövőbe mutató törekvéseket siker koronázza, mindenekelőtt pontos, megbízható számvetést kell készíteni. Ehhez a tudomány, a gazdaság, valamint a politikai szféra szereplőinek együttműködése elengedhetetlen. A tudósok tevékenysége előtérbe kell, hogy kerüljön. Konfliktusokat kell felvállalni, hogy a materiális értékek oltárán ne égjenek meg az életfeltételeink áldozati bárányokként. A tudósok éppen ezért népszerűtlenek a más értékeket előtérbe helyezők körében.

Mennyire reális veszély a globális felmelegedés – a világ számos szakembere mellett az ELTE Természettudományos Tanszékének docense, Dr. Mari László s munkatársai, Nagy Balázs és Heilinger Zsolt ezt a problémát tűzték ki maguk elé kutatási tárgyként. A tudományért élő elkötelezett emberek módjára minden követ megmozgattak, hogy expedíció formájában fürkészhessék ki a természet titkait. Választásuk nem véletlenül esett a Chilében található Ojos del Salado-ra: bolygónk legmagasabban fekvő aktív vulkánja a klímaváltozásokat és a hőmérsékleti ingadozásokat illetően egyedülállóan ideális vizsgálati terep.

Dr. Mari Lászlónak és csapatának számos nehézséget kellett leküzdenie ahhoz, hogy megvalósulhasson a kutatási terv. Biztosítani kellett a pénzügyi fedezetet, be kellett szerezni a vizsgálatokhoz nélkülözhetetlen technikai infrastruktúrát. Műszerparkjukhoz helyenként kalandos körülmények között jutottak, törekvésüket alapítvány tartotta életben. A kutatók tulajdonában lévő, egyetemisták által felkínált póló képletesen mutat arra, mennyire csekély állami támogatás jutott a programra.

2012-ben indultak el, 2014-ben tértek vissza, ám ez csupán az út elejét jelenti, egy hosszabb időszakban elvégzett méréssorozatból lehet a jövendő tendenciát kirajzolni. Sok ezer kilométeres repülőút után landoltak Chilében, ahol komoly erőfeszítést igényelt az akklimatizálódás; eltérő időjárási és kulturális viszonyokba csöppentek - a télből a nyárba érkeztek meg. (Egyetemista koromból vannak hasonló idevágó élményeim, amikor orosz szakos egyetemistaként az európai, moszkvai télből a közép-ázsiai kora nyárba érkeztünk.)

Az expedíció tagjai feltöltötték élelmiszer- és ivóvízkészletüket, hosszú távra szóló üzemanyagot is biztosítottak, majd vállalkozásuk színhelyére indultak. Távolodván az urbanizációs civilizáció viszonyaitól, az autósztráda szintű utakat egyre járhatatlanabbak követték, s olyan körülmények, amelyek orosz valóságát Csehov így írta le: „Mintegy háromszáz versztányira az utolsó vasútállomástól”. Fehér hollóként lehetett csak számolni egy-egy szembejövő autóssal, a táj sivatagi és félsivatagi arculatot mutatott kaktuszokkal kísérve. A tengerszint feletti magasság egyre nőtt, a végcélig több ezer méter szintkülönbséget kellett áthidalni. Az expedíció tagjait oxigénhiány gyötörte, az oxigénpalackok jó szolgálatot tettek. A fenti hegyvidéki viszonyok velejárója az étvágytalanság is, a szervezet tiltakozását leküzdve szabályosan bele kellett tukmálni egymásba a táplálékot.

Meg kellett küzdeni a hatalmas széllökésekkel is, amelyek mozgásukban erősen gátolták őket, a sivatagi és magas hegyvidéki viszonyok egyaránt próbára tették fizikai állóképességüket. Lakott település több száz kilométeres körzetben nem volt fellelhető, olykor a térkép adatai sem szolgáltak biztos iránytűként, akadt olyan falu, melynek nyomát csupán temetkezési helye őrizte. Az expedíció tagjainak útitársául csupán az állatvilág egyes reprezentánsai szegődtek flamingó, láma vagy róka képviseletében. Ez utóbbiakkal időnként meg kellett küzdeni az élelmiszerkészletük biztonságáért, a műszereik épségéért. Az út utolsó szakaszán már hegymászó kötélre is szükségük volt, tapasztalt mászóknak is emberfeletti erőfeszítést jelentett volna ezen útszakasz megtétele.

Az út végcéljánál aztán nekiláthattak a terep tanulmányozásának, a felszín alatti jégkéreg vastagságának méréseihez, állapotának vizsgálatához, mert ezekből lehet a sorozatos mérések folytán következtetéseket levonni. A műszer talajba juttatása – a fagyott talajt figyelembe véve – emberi kreativitást igénylő feladat volt. A helyi kutatások idejére homo urbanicusból nomáddá vedlettek, hiszen méltatlan körülmények között, gyakran mínusz 18 Celsius fokban kellett álomra hajtani a fejüket, sátrukat zúzmara lepte el.

A természeti szépségek csodái gyakran kalandos lépésekre csábították őket. A sok ezer méter magasságban váratlanul feltörő melegvízű források szinte kínálták a megmerítkezés élményét. Ezt éjszaka fürdőzéssel akarták fűszerezni, egyben belefeledkezve a csillagos égbolt természetes szépségébe. Lelkesedésük aztán hamar lelohadt, mikor megérezték testükön a meleg forrás és a zord éjszaka különbségét.

Kutatási részeredményeik számos tanulmányban öltöttek testet, melyet a Földgömb című folyóiratban publikáltak. Az előadáson elhangzott az a fontos, tudománytörténetileg és a történettudomány által is igazolt tény, hogy Földünk története klíma-és időjárási viszonyainkat tekintve számos alkalommal gyökeres átalakulásokon ment keresztül: felmelegedések és eljegesedések váltották egymást, amely mind a felszíni formákra, mind pedig a flóra- s faunavilágra nyomván bélyegüket. Az időjárási feltételek megváltozása gyakran történelmi átalakulásokat, népességátrendeződést eredményezett. Semmi meglepő nincs abban, hogy Glóbuszunk hasonló evolúciós folyamatot él meg.

A kutatók feladata az, hogy a változások intenzitását, jellegét felmérjék, megfogalmazván a teendőket. Ez nem csupán földrajzi, geológiai vagy meteorológiai feladat, minden tudományterület számára adódnak teendők a növénytermesztéstől a kohászatig, az építőipartól a vegyészetig. Ezért kell áldozni, képletesen „pénzt, paripát, fegyvert”, vagyis anyagi javakat biztosítani a vizsgálatok érdekében, ahol az egyetemi kutatásoknak minden eddiginél nagyobb jelentőségük lesz.

Tudományunk zászlóshajója az Eötvös Loránd Tudományegyetem, az említett expedíció tagjai tevékenységükkel nagyban hozzájárultak az egyetem jó hírének öregbítéséhez, s az ebben a magasságban végzett egyedülálló kutatás is az intézmény presztízsét növeli.

Csiszár Antal

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.