Győrbe érkezik az Amadeus Live

Győr Városi Egyetemi Csarnok, 2020. március 26.

amadeus-live-gyorben

Az Awex Classic International, a Győri Filharmonikus Zenekar és a Győri Nemzeti Színház bemutatja az Amadeus Live című produkciót! A sikeres világpremierek után Magyarországon egyedülálló módon, csak Győrött hangzik fel a világhírű című filmzenei koncert.

Minden idők egyik legjobb moziját élvezhetik mindazok, akik jegyet váltanak a kivételes előadásra 2020. március 26-án. A nézők Miloš Forman legendás, Amadeus című alkotását a Győri Filharmonikus Zenekar élő kíséretében, a Győri Nemzeti Színház énekkarával kiegészülve, eredeti szöveggel, magyar felirattal, két részben tekinthetik meg az Egyetemi Csarnokban 18 órától.

Miloš Forman Amadeus című filmjét 1984-ben mutatták be. A forgatókönyvet Peter Shaffer saját, 1979-ben megjelent Wolfgang Amadeus Mozart életét bemutató színdarabja alapján írta. A címszerepet Tom Hulce, Antonio Salierit pedig F. Murray Abraham alakította, aki ezzel elnyerte az Amerikai Filmakadémia által odaítélt, legjobb férfi főszereplőnek járó szobrot. A parádés alkotás emellett még hét Oscar-díjat gyűjtött be 1985-ben.

Miloš Forman alkotásában két súlyos egyéniség ütközik meg. Mozart halálos ágyánál Salieri lassacskán megvilágosodik: hiába a düh és a görcsös akarás, a tehetség egészen más anyagból van. Mozarttal olyan ember távozott, aki valóban a teremtő kegyeltje volt.

Az Amadeus Live-val egy régi álom válik valóra! Egyedülálló élményben lehet részük mindazoknak, akik imádták az Oscar-díjas mozit: most nagy képernyőn, kitűnő minőségben nézhetik újra. A filmben felhangzó Mozart művek kórussal kiegészülve élőben szólalnak meg. A Győri Filharmonikus Zenekart és a Győri Nemzeti Színház énekkarát Jessica Cottis dirigálja 2020. március 26-án. Az ausztrál származású művész áttette székhelyét a brit fővárosba, többek között vendégkarmestere a londoni filharmonikusoknak, a BBC Szimfonikus Zenekarnak, illetve a Royal Filharmonikus Zenekarnak. Generációjának kiemelkedő karmestereként, neve összeforrt a mindenki által jól ismert és szeretett filmek élő zenekari kísérettel felhangzó egész estés koncertekkel. Dirigálta már Steven Spielberg Oscar-díjas filmjeit az ET-t és a Jurassic Parkot, a James Bond mozit, a Casino Royale-t, Walt Disney Fantaziáját és Hitchcock thrillerét is, a Szédülést.

A Győr Városi Egyetemi Csarnokba meghirdetett különleges filmzenei estre belépőiket a Richter Terem jegypénztárában, valamint a Jegymester hálózatán keresztül is megválthatják.

Győri Filharmonikus Zenekar

2019.12.07