276

''A tervezői feladatokban nincs egyetlen tökéletes végeredmény''

Szilvási Krisztián interjúja Géczy Nórával

geczy-nora

13 éve tanít építészetet a győri Széchenyi István Egyetemen, egyedi bútorokat, berendezéseket, valamint művészeti installációkat alkot, egy évtizedig kutatta Sopronban a történeti faépületeket, amelyről könyvet is írt, és nemrég jelent meg Publikációs Nívódíjat elnyert új kötete Design – Tér- és formakultúra – Gondolatok térről, tárgyról, emberről címmel. Az építész-tervezőművész, belsőépítész, egyetemi docens dr. Géczy Nórával a szakma mikro- és makro jellegzetességeiről csakúgy beszélgettünk, mint a hallgatói gondolkodás- és látásmódról, a közületi tervezés kihívásairól vagy éppen arról, véleménye szerint melyek az alapvető irányelvek szakmájában.

Végtelenül „precíz” családból származol: textil- és iparművész édesanya, sebészorvos édesapa, geofizikus testvér – talán nehéz is lett volna olyan irányba indulnod, amelyhez nem szükséges ennyire a pontosság, következetesség, szabályrendszer. De honnan érkezett pont az építészet mint hivatás az életedbe?

Gyerekkoromban úgy gondoltam, hogy a világ rendkívül izgalmas hely, és semmi sem lehet akadály: ha akarom, hőlégballonos utazást szervezek Afrika partjai körül, vagy mikroszkóppal fejtem meg a rovarok és szobanövények titkos életét, de akár kórusműveket is gyárthatok kazettás magnók összehangolásával. Nagy hatással volt rám bátyám műszaki érdeklődése. Hét évvel idősebb lévén, jóval komolyabb témákkal foglalkozott, mint én. Valóságos laboratóriummá fejlesztette a szobáját, ahová gyakran belóghattam. Itt megtanított szerelni, barkácsolni, fotózni és kísérletezni. Közösen fejlesztettük tovább a könyvekből olvasott vagy Öveges professzortól látott kísérleteket, és persze jobb híján én voltam a tesztalany is az ötleteihez… Óriási helyünk nem volt, de mindenre tudtunk találni valami megoldást. Építettünk, festettünk, zenéltünk. A kreatív alkotómunka iránti szenvedélyünket a szüleinktől lestük el. Textil- és divattervező édesanyánk az otthoni műtermében készítette terveit és képzőművészeti munkáit, míg édesapánk a kórházi munkából hazaérve dolgozott orvosi találmányain és új eszközök kifejlesztésén. Nem volt menekvés: a családomban látott minta – a művészet, a műszaki tudományok és az emberek iránti elköteleződés – terelt az építészet felé.

Laikusként úgy gondolom, az építészet olyan terület, ahol ideálisan meg kell férnie egymással a merev szabályoknak (úgy a statika oldaláról, mint a korszak-trendeket tekintve) és az egyéni, művészi jelleget biztosító jellemvonásoknak. Te melyikben vagy erősebb?

A tervezői gondolkodásban éppen az a vonzó, hogy nem kell ilyen módon kettéválasztani. Bízom benne, hogy mindig abban tudok erősebb lenni, amire éppen szükség van. Az építészet máskülönben már régóta nem statikai vagy esztétikai kérdés. Jóval inkább társadalmi és gazdasági ügy. Ha körülnézünk szűkebb környezetünkben, nem az esztétika és humánum égisze alatt virágzó építészetet látjuk, hanem a kisebb-nagyobb építészeti vállalkozások és érdekszövetségek egymás közötti kompetenciaharcának csataterét. Hiába a szakma figyelmeztetése: „több etikát az építészetbe!”, ha a grundvezérek túlhajszolt építészcsapatainak a túlélésért kell küzdeniük. A szakmai morál és felelősség kérdését ezért sorolom minduntalan a tervezői feladatok élére. Ebben bizony mindannyiunknak erősödnie kell.

Az építészeti gondolkodás önmagában nézve végtelenül izgalmas folyamat. Látszólag teljesen más problémákból áll egy műemléki rekonstrukció, egy ipari csarnok tervezése, mint egy lakóépület vagy efemer installáció. Mások a prioritások, más a megfogalmazás módja, más a végeredmény is, de a tervezői folyamat maga mégis döntően azonos. Mindennek az alapja az abduktív logika, a szerteágazó ismeretek heurisztikai elemzése, ezt szoktuk egyszerűen építészeti kreativitásnak nevezni. Ha valaki csak építészetet tanul, sohasem lesz kreatív vagy jó építész. Mert ahhoz az kell, hogy más szakmaterületeken is aktív és kíváncsi legyen, és minél távolabbi ismeretmorzsákat, élményeket tudjon megfelelő helyen és időben jól összekombinálni.

Építészet, design és belsőépítészet tárgyakat tanítasz a Széchenyi István Egyetem Épülettervezési Tanszékén. Milyen hallgatókkal találkozol napjainkban: mennyire friss a kreativitásuk, mennyire hajlandóak a szabálykövetésre, milyen mértékű ambíciókkal, tervekkel, ötletekkel rendelkeznek?

Tizennyolc éve tanítok, de még egy évfolyam, egy szemeszter sem volt ugyanolyan. A fiatalok mások, mint mi, és ez természetes. Így van jól. Folyamatos változás, átalakulás zajlik, amihez minden évben nekünk, oktatóknak is meg kell újulnunk. Szemeszterenként megújítom az előadásokat, frissítem a kiadott feladatokat, finomítom a módszertant – és nemcsak a hallgatók miatt. Magam is szeretem követni az újdonságokat, a körülöttünk változó világot. Ha mindez a diákokat is érdekli, akkor az egy win-win helyzet.

geczy-nora

Az építészhallgatók számára meghatározó az egyetemen eltöltött néhány év. Teljes gondolkodásmódjuk és látásmódjuk átalakul. Végeztünk egy kísérletet az egyetemen, mert kíváncsiak voltunk, hogy milyen mértékű ez a változás. Megkértünk néhány építészt, építészhallgatót és építészettel nem foglalkozó „laikust”, hogy sétáljanak végig egy adott útvonalon, miközben szemmozgás-követő szemüveget viselnek, és egy beépített kamera rögzíti az útvonalon látottakat, valamint a pupillamozgásukat. Számunkra is meglepő volt az a karakteres különbség, amely az építészettel foglalkozók látásmintázatában megmutatkozott. Már harmadéves korukban kialakul egy helytől független, tanult látásmód: „térbeli gyorsolvasás”. Tehát felelősségünk van abban is, hogy mennyire figyelünk oda az építészeti látásmód fejlesztésére.

Úgy vélem, hogy képzésünk sikere nagyrészt azokon a felvett hallgatókon alapul, akik valóban fejlődni és tanulni akarnak. Attitűdjük, érdeklődési körük hatással van a teljes hallgatói közösségre. Örülünk, hogy egyre több jó képességű, tehetséges fiatal talál ránk, akik motiválják egymást, és sikeresen tudnak együtt dolgozni, közös jövőt tervezni, irodát indítani. Életre szóló munkakapcsolatok, barátságok alakulnak itt ki. Becslésem szerint a nálunk végzett hallgatók esetében is érvényes lehet a Pareto-elv, azaz körülbelül 20 százalékuk lesz kiválóan sikeres a szakmában. Ami nagyon jó arány tűnik, ha feltételezzük, hogy a jelentősebb tervezői megbízások 80 százalékában épp ezek a tervezők vesznek majd részt. Mi arra törekszünk, hogy mindenki jó alapokat kapjon a szakmához, és ambíciója szerint fusson be karriert.

Belsőépítészeti munkáidban egyedi bútorok, berendezések, formatervek, kiállítási rendszerek, alkalmazott művészeti installációk kialakításával foglalkozol. Mesélj mindezekről egy kicsit részletesebben!

Szerencsésnek mondhatom magam, hogy az egyetemi munka mellett gyakorolhatom is a szakmámat. Folyamatosan vannak felkéréseim, és szívesen elvállalom azt, ami időmbe belefér, legyen az építészeti tervezés, belsőépítészet vagy művészeti installáció. Az olyan új kihívások érdekelnek, amelyeknek tapasztalatait az oktatásban is hasznosíthatom. Ilyenek például a közületi tervezések vagy egyházi megbízások, amelyekben konkrét helyzeteket, szituációkat kell térben megfogalmazni. A műemléki rekonstrukciókban a teljes történelmi metszet feltárása jelent új élményeket, a projektmenedzselés pedig kiapadhatatlan tapasztalatforrás. A közületi tervezésben az a kihívás, hogy nemcsak a megbízói szempontokat kell figyelnem, hanem alaposan meg kell ismernem a tervezett épületek és terek jövőbeli használóinak igényeit, karakterét, attitűdjét. Mindezt úgy, hogy a közületi terek tényleges használóit, a vendégeket, ügyfeleket, dolgozókat voltaképpen nem ismerhetem személyesen, csak sejtésem (statisztikám, megérzésem) lehet róluk, az általam tervezett megoldással mégis tudnom kell segíteni őket a tevékenységeik során. Voltaképpen nem csak tereket kell tervezni, hanem a felhasználók viselkedését is. Éppen ezért minden munkát alapos kutatással, környezeti és ergonómiai elemzéssel kezdek, mivel az a célom, hogy hosszú távon is működőképes legyen egy-egy megoldás. Az alapkoncepció legyen rendben, mert csak a jó alapot lehet továbbfejleszteni és kiegészíteni. Akkor vagyok elégedett, ha az általam tervezett terek kényelmesek és jól érthetők.

geczy-noraTöbb mint egy évtizede kutatod Sopronban a történeti faépületeket, közöttük a faverandás lővéri villák építészettörténetét. Minderről a Faépítészet Sopronban 1850-1914 között című, öt évvel ezelőtt megjelent kötetedben részletesen is olvasni lehet. Mennyire érdekes világ a fából történő építészet? Miért pont Sopron, mi olyan különleges ezen a téren a hűség városában?

Doktorandusz éveimet a Soproni Egyetem Építéstani Tanszékén töltöttem, Winkler Gábor építészprofesszor vezetése mellett. Az ő biztatására kezdtem a történeti faépítészet soproni jellegzetességeinek kutatásába. Komolyan vettem a feladatot, éveken keresztül gyűjtöttem az adatokat, fotóztam, rajzoltam, tipológiát állítottam össze. Rengeteget tanultam mindebből, és persze az is kiderült, hogy mennyi kincset őriz a város. A kutatómunka mellett viszont a tanulmányaimban leginkább a kortárs építészetre és tervezésre koncentráltam. Az alkotómunka vonzott. Kerestem a modern és műemléki építészet tématerületeinek összemetsződéseit. Doktori tanulmányaimat sikeresen lezárva a Széchenyi Egyetem Épülettervezési Tanszékén folytattam a kutatást, oktatást, tervezést. Érdeklődési köröm egyre határozottabban a kortárs építészet felé irányult, és éreztem, hogy ideje lezárnom a korábbi kutatómunkát, és egy kötettel elbúcsúzni a témától. A könyvvel biztatni akartam másokat a folytatására, és szerettem volna kifejezni Sopron iránti tiszteletemet.

Novemberben Publikációs Nívódíjat kapott nemrég megjelent Design – Tér- és formakultúra – Gondolatok térről, tárgyról, emberről című új könyved, amelyben főként az épített környezet és a tárgykultúra viszonyát fejted ki az ember életminőségére történő hatás, befolyás tükrében. Milyen a „jó” design, és mennyire fontos, hogy harmóniában éljünk tárgyi környezetünkkel?

Nagy öröm, hogy a Scolar Kiadó gondozásában megjelenhetett a kötet, mely az egyetemi előadásaim szerkesztett kivonatát tartalmazza. Nagyszerű csapattal volt dolgom, és úgy gondolom, hogy ez nemcsak a szerencsén múlt. A kiadó profi hozzáállása, rutinja kellett ahhoz, hogy ez a munka ilyen formában összeálljon. A hazai könyvkiadás egyfajta kulturális misszió. Tíz éve kezdtem a kéziraton dolgozni, amikor az építészeti előadásaim mellett designt is oktatnom kellett építész hallgatóknak a Széchenyi Egyetemen. Míg az építészetről bőséges szakirodalmat tudtam ajánlani a hallgatóknak, addig a design témában gondot okozott az oktatáshoz használható rendszerező monográfia hiánya, ezért kénytelen voltam összeállítani egy tematikus kéziratot, amely most már nyomtatásban is megjelent. Elsősorban a diákoknak szántam, de időközben kiderült, hogy izgalmas kaland lehet minden tervezés iránt érdeklődő szakember számára is. Megtisztelő, hogy a design regényének nevezik. Remélem, sokan megszeretik.

A könyv témája nyilvánvalóan mi más is lehetne, mint a „jó design”. Célkitűzésem az volt, hogy minél korszerűbb és átfogóbb ismereteket fogalmazzak meg, és figyeljek az építészhallgatók speciális érdeklődési körére. Tervezőként mindannyian azon fognak dolgozni, hogy valami problémát megoldjanak, valamit jobbá tegyenek. Hat fejezeten keresztül próbálom körbejárni a kérdést, hogy miként tervezhetnek jobb tereket és jobb termékeket. Dióhéjban: 1. használd a kombinatorikus tervezői logikát; 2. figyelj a globális, szociális, kulturális és esztétikai szempontokra; 3. ismerd meg a felhasználói teret; 4. ismerd meg a felhasználót; 5. alkalmazd megfelelően a formálási alapműveleteket; 6. tudd, mit üzensz a munkáddal. Nem egyszerű minden szempontnak megfelelni, és nincs is egy pontos recept, amellyel garantálható a tökéletes megoldás, viszont megnyugtatok mindenkit, hogy lehet jó eredményt elérni az alapvető irányelvek követésével. Végső esetre pedig még mindig alkalmazható Chernyi József formatervező iránymutatása, miszerint az is lehet jó tervezői döntés, ha a tervező ellenáll, és nem tervez meg valamit.

A jó végeredményhez nem lehet egyszerű egyenletekkel eljutni, amelybe bediktálom a ’mit+hova+miből+kinek+miért+hogyan’ adathalmazt, hanem abduktív tervezői logikával kell megfejteni a kérdést. Ez voltaképpen kombinatorikus gondolkodást jelent, azaz végtelen számú kombinációt kell felismernünk és elemeznünk, majd lecsökkentenünk a lehetséges variációk számát. Ebben a logikai rendszerben nincs egyetlen tökéletes végeredmény, viszont lehetőséget ad számtalan különféle nagyon jó megoldásra. Nos, ez utóbbi teszi igazán lenyűgözővé a tervezői feladatokat.

Szilvási Krisztián
Fotók: Willingstorffer András

2019.11.26