282

Haj-legelés, kertészkedés nagypénteken, Rendszerújra és társaik

Kisprózai művek a 19. Győri Könyvszalonon

keller-peter-gardonyi

A 19. Győri Könyvszalonon megjelenő novellák, elbeszélések, kisprózai művek teljesen felölelték a megírásra érdemes témák legszélesebb spektrumát. A pódiumon helyet foglaló szerzők tollaiból így megismerkedhettünk egy Gárdonyi művel, elveszett levelekkel, felnövéstörténetekkel, tövisekkel és szilánkokkal, énekeskönyvvel és futónaplóval, határ-novellákkal, indiáncseresznyével és bűvös tükörrel, nagypénteki kertészkedéssel és rendszerújrával.

Gárdonyi Géza: Az öreg tekintetes
(Szilvási Krisztián írása)

Igazi kuriózumként ható könyvbemutatóra került sor november 15-én, pénteken 14 órakor a Kisfaludy Teremben, hiszen Gárdonyi Géza dédunokája, Keller Péter érkezett bemutatni a nagy magyar író-költő-drámaíró-újságíró Az öreg tekintetes című művét, amelyet ő rendezett sajtó alá és látta el kísérőtanulmánnyal. Gárdonyi 1885 októberétől 1888 őszéig – kisebb-nagyobb megszakításokkal – Győrben dolgozott szinte minden akkori lapnál újságíróként (pl. Garabonciás), így ma természetszerűleg őrizzük a városban emlékét. Az eredendően műszaki, mérnöki foglalkozású Keller Péter mellett dr. Horváth József, a győri könyvtár igazgatóhelyettese, valamint Cs. Varga István irodalomtörténész, tanár foglalt helyet beszélgetőtársként. Gárdonyi összesen több mint 20 településen lakott élete során, a dédunoka óriási munkája, hogy örökségét ezeken a helyeken konferenciák, emlékházak, egyéb címek őrzik.

Az öreg tekintetes című kisregény tökéletesen elhelyezhető a magyar prózairodalom fejlődésében. Keller Péter a kötethez tartozó tanulmányában végigveszi a Gárdonyi-sztereotípiákat, és sorra árnyalja őket. A dédnagyapa célja a lélek nemesítése volt, víziója az örök élet – és ez művei által meg is valósul(t). Keresztény szemmel nézve élete egy célba jutott élet, amelynek értéke a Jézus-kereső lét útján kutatható. A kisregény utolsó 2 oldala megosztó, számos értelmezést vet fel. „Ez nem egy öngyilkos-regény, ez egy prófétai-regény” ‒ állítja Keller Péter. Gárdonyi könyveiben rengetegszer téma a halál, de soha nem a öngyilkos-, hanem az önfeláldozás értelmében. Így szerinte Az öreg tekintetes is hűen tükrözi az író szemléletét: minden, amit olvasunk, nyomot hagy bennünk; a jó a szívbe költözik, és a lelkünket nemesíti, a rossz pedig mocsokfoltként mérgezve marad bennünk. Épp ezért nem lehet a történet főhősének tette öngyilkosság, helyette más dimenzióban kell értelmeznünk. Üzenete tisztán szól a mai világhoz: ne féljünk!


Wehner Tibor: Szent Varecza elveszett levelei
(Szilvási Krisztián írása)

wehner-tibor

November 15-én, pénteken 16 órakor a pódiumszínpadon Wehner Tibor író, művészettörténész mutatkozott be új kötetével, a Szent Varecza elveszett leveleit Polák István újságíró segítségével prezentálták az érdeklődőknek. A könyv címe valós személyt takar: a matematikus Varecza László tragikus, kényszereknek engedelmeskedő életpályát futott be – miután tétele megcáfolásra került, régiségkereskedővé lett, állandó harcát pedig a világgal költőként folytatta. Wehner Tibor 2000 körül ismerkedett meg vele, ebből pedig egy közel 10 éves folyamatos levelezés bontakozott ki: a szerző verseket kapott Vareczától, melyekre ő rendre reflektált válaszként. A volt tudós költeményeit gyakran úgy írta alá: „Szent Varecza halott” ‒ úgy tekintett magára, mint aki a matematikai pálya kudarcába belehalt, és a verseiben támadt fel mintegy szentként, megújult létállapotban, eltávolodva a valóságtól.

Varecza szabadverseket írt, melyek némelyike valóban irodalmi magasságokban említhető, mégis hétköznapiságukkal hatnak. Szinte minden költemény összes sorában a rendszer elleni lázadás jelenik meg. Wehner Tibor kötetében a levelek mellett a saját reflexiói olvashatók, a levelek egy része el is veszett. Válaszként sokszor a konkrét helyzetektől, szituációktól elemelkedetten, egy magasabb, általánosabb síkon próbált reagálni. Varecza abszurdum felé tendáló élethelyzeteire irodalmi nyelven, esszészerű írásokban szólt, a költő pedig egy idő után elkezdte magánkiadásként megjelentetett köteteiben használni ezeket a szövegeket, ráadásul sokszor nem csak idézetként, hanem saját „produktumként” feltüntetve őket. Így Wehner először „írásvédetté”, majd végül „olvasásvédetté” nyilvánította saját írásait. Kettejük között nemegyszer szó szerint is sakkjátszma zajlott valós feladványokkal, lépésekkel, amely sokatmondóan jellemzi az évtizednyi levelezés formáját, irányultságát, tartalmát és beállítottságát.


Karafiáth Orsolya: Amikor a mama lelegelte a papa haját
(Szilvási Krisztián írása)

karafiath-orsolya

Valódi „kultúrdémon” tette karakteres tiszteletét november 15-én, pénteken 18 órakor a Kisfaludy Terem színpadán: Karafiáth Orsolya költő, fordító, publicista, énekesnő, műsorvezető, „performanszer” érkezett új kötetét bemutatni. Mellette Derczó Tibor, a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola intézményvezetője irányította végig remekül a beszélgetés fonalát. Az Amikor a mama lelegelte a papa haját kötetében olyan történeteket fűzött egymás után a szerzőnő, amelyek koncepciója majd az olvasóban áll össze véglegesen. 20 év újságíróskodás után több mint 1000 írása született Karafiáth Orsolyának, és az első terv az volt, ezek kerüljenek kiadásra, de a napi-heti megjelenésű sajtóba írottakat mégsem szerencsés kötetbe rendezni.

Kitalálta hát, hogy minden nap ír egy-egy történetet (a Facebookra), a 360-ból aztán végül úgy 50 lett kiválogatva. Azonban mivel 2 millió karaktert is meghaladó mennyiség jött össze, a kiadóval eldöntötték, hogy sorozat szülessen, amelynek első kötete a gyerekkorról, a felnövésről szól. „A könyv legalább fele fikció” ‒ vallja Karafiáth Orsolya. Ha teljesen valóságosnak tűnik, azért van, mert ő személyes megközelítésből, személyes hanggal dolgozik, ez a munkamódszere. A végén le is írja, hogy bármilyen egyezés a véletlen műve – természetesen nem az összes, de a könyv nem róla szól, nem ő a főhős, bár a legtöbb történetnek van valamilyen mértékű valóságmagja. Minden sztorihoz tartozik kép is a kötetben. A zárás a felnőtté válásról szól, ám hogy mikor lesz valaki felnőtt, arra nem könnyű válaszolni. „A könyv megírásakor egy évig gondolkodtam ezen, a szerkesztéskor is fél évig, de most sem tudom.” Erre talán nem is lehet jó választ adni, hiszen kifelé mindig a felnőttségünket mutatjuk, de amúgy megmondhatatlan.


Csokits János: Tövisek és szilánkok
(Csiszár Antal írása)

csokits-janos

A győri könyvtár Kisfaludy Károly Könyvtárának Muzeális gyűjteménye adott helyszínt Csokits János Tövisek és szilánkok című kötetbemutatójának november 15-én, pénteken 18 órakor. A könyv aforizmák és idézetek tárháza, a szerző által fordított és összeszerkesztett válogatás. Sebestyén Ilona és Kakasy Dóra vezették be az érdeklődőket a kiadvány titkaiba, amelynek puszta ismertetésén túl vázlatos életrajzot is hallhattunk a költőről.

Csokits János hosszú évtizedeket töltött távol Magyarországtól, hangját hallhattuk a Szabad Európa és a BBC hullámhosszain. A rendszerváltás „előestéjén” tért haza, Tatán élt. Művészetileg nagyon igényes ember volt, melyről a beszélgetésen résztvevők egy levelezés polémia kapcsán győződhettek meg, ahol vita tárgyát képezte egy vessző szövegben való elhelyezése. A költő már tíz éve nincs az élők sorában, a kötet ismertetésével mintegy megemlékeztünk róla. A válogatás számos szerző híres idézeteit tartalmazza az ókortól napjainkig: bölcs mondások, megszívlelendő tanácsok, de nincs híján az iróniának sem.


Bárczi Zsófia: Vidéki lyányok énekeskönyve; Száz Ildikó: Futónapló
(Szilvási Krisztián írása)

barczi-zsofia-szaz-ildiko

November 16-án, szombaton 13 órakor két szlovákiai magyar szerző foglalt helyet a pódiumszínpadon beszélgetőpartnereikkel: Csanda Gábor irodalomkritikus, szerkesztővel és Bolemant Lilla szerkesztő, fordító, újságíró, irodalomkutatóval. A prózaíró, egyetemi oktató Bárczi Zsófia Vidéki lyányok énekeskönyve című kötete idén nyáron elnyerte a legjelentősebb szlovákiai magyar irodalmi elismerést, a Madách-díjat, míg Száz Ildikó újságíró Futónaplója szinte most érkezett a nyomdából. Utóbbinak szülei – költők, prózaírók lévén ‒ a családi örökséget természetszerűleg hagyományozták tovább a számára. Előbbi pedig anyai oldalról hozta magával az írást, gyermekkorából, a nagymamának köszönhetően a történetmesélést.

A Vidéki lyányok énekeskönyve humoros, ironikus írásokat tartalmaz, amelyekben közös szálként vonul végig ez a hangnem. A kötet maga facebookos bejegyzésekből tevődött össze, a bennük lévő alakok amolyan magányosságban léteznek, amelyre a szerző így reagált: „Van egy olyan pont, amikor mindenki egyedül van.” Bárczi Zsófia ezekről az élet-rétegekről próbált történeteket mondani. Stílusuk leginkább a dél-amerikai prózára hasonlít a szereplőkkel, szimbólumokkal, felépítettséggel. Száz Ildikó könyve, a Futónapló összességében újjászületés, nyugalom-béke, energiafeltöltődés, ahol természetszerető, panteista hajlam, lírai hangnem szólal meg. A szerzőnő bevallja, hogy bár néha valóban felmerül benne a menekülés gondolata, a futás alapvetően nem ezt jelképezi a számára. Helyette egyfajta (az őt elkísérő kutyájával közös) lüktetés, együvé tartozás érzése a mondanivaló, amely élményekkel szőtt csodákkal telített – néha szó szerint leírhatatlanul. A futás közben kapott energiákat pedig így szeretné továbbadni az embereknek.


Mezey László Miklós: Határ
(tmoni írása)

mezey-laszlo-miklos

November 16-án, szombaton 13 órakor került sor a győri könyvtár Kisfaludy Károly Könyvtárában, a Muzeális gyűjteményben Mezey László Miklós író, kritikus, irodalomtörténész, szerkesztő Határ c. könyvének bemutatójára. Ha nem számítjuk a szakmai kiadványokat, illetve az antológiákban és folyóiratokban megjelent írásokat, akkor a szerző második kötetéről van szó, ami annyiban érdekes, hogy az első mű, a Vissza az előzménye a friss írásnak. A két novelláskötet mozaikjaiból majdhogynem egy regény rakható össze, és ha esetleg lesz harmadik rész, annak a novellái ugyanígy fognak illeszkedni az egészhez. Ráadásul mindkét könyv közös jellemzője, hogy központi szerepet kap bennük a határok átlépése. A különbség a hangulatban, a témához való hozzáállásban van, illetve abban, ahogy a szereplők az adott helyzetre reagálnak, reflektálnak. Mindezeket az eltéréseket jelzi a cím és a borító.

Persze nemcsak konkrét, fizikai határokról van szó ezekben az elbeszélésekben, hanem lelki, életviteli és még sokféle határvonalról. Ezzel összefüggésben felmerülnek más kérdések is, úgymint a határsértés, ill. a határok rugalmasságának problematikája. A szerző úgy gondolja, hogy nem feltétlenül az a fontos, hogy ha odajutunk, átlépjük-e a határt, hanem az, hogyan közelítjük meg. Ennek bizonyítására a beszélgetőtárs, dr. Horváth Sándor Domonkos könyvtárigazgató felolvasott egy novellát (A kertkapu), mely egyszerűségében és teljességében egyetlen kis történet kapcsán felvázolja egy emberi élet teljes egészét, valamint egy létfontosságú határvonalat és annak megközelítését. Jó példája volt ez annak, amikor a felszínen szinte semmi nem történik, de a szöveg mélységeiben mégis kirajzolódik egy sors, valamint egy döntés annak okaival és minden következményével – s mindez egy nyikorgó kertkapuban manifesztálódik.


Vass Norbert: Indiáncseresznye
(Berente Erika írása)

vass-norbert

Vass Norbert első, Indiáncseresznye című kötetét a Fiatal Írók Szövetsége adta ki. A szerző és a könyv bemutatására éppen ezért Szalai Zsolt, a FISZ tagja vállalkozott november 16-án, szombaton 14 órakor a pódiumszínpadon. Vass Norbert egyetemi évei alatt kezdett novellákat írni, házifeladat-szerűen – mert Lackfi János és Vörös István kreatív írás óráin ismerkedett a szépírói mesterséggel. Ez a kurzus nagyon hasznosnak bizonyult, azonnali visszajelzést adott, ugyanakkor el is bátorította őt. Olyannyira, hogy ezt követően hosszú ideig nem is írt. Egy felkérésre megfogalmazott alkalmi elbeszélésnek kellett áttörnie az akkor keletkezett blokkot.

A Vadcseresznye című novelláskötet írásai valahol egy magyar kisvárosban játszódnak a rendszerváltozás környékén. A szerző elsődlegesen saját gyermekkori emlékeire épített a szövegek megalkotásakor. A narrátor szerepébe éppen ezért egy 8-10 éves kisfiút helyezett. Az, hogy egy gyermek szemüvegén át látjuk a világot, nem előzmények nélkül való az irodalomban. Ez a megoldás izgalmas, ugyanakkor korlátozza is a szerzőt: egy gyermek számára máshol van a fókusz; egy gyermek szükségszerűen nem tudhat mindenről, amiről a felnőttek igen; egy ilyen korú fiú történeteiből természetszerűleg hiányoznak a lányok; egy gyermek számára lehet színes az a világ, ami a felnőttnek fakó és szürke stb.

Van valami báj abban, ahogy Vass Norbert „felvette” a gyerek gondolatmenetét és nyelvezetét. Az élőbeszédet próbálta imitálni, az arra jellemző nyelvtani pontatlanságokkal és hosszú körmondatokkal. A szerző ugyan elgondolkodott, hogy váltson-e nézőpontot, de végül is csak a pedagógusok, szülők rövid megnyilvánulásain át kapunk bepillantást a felnőttek kusza világába – maradt az „alsós” perspektíva. A jó hangulatú beszélgetés és a felolvasott részletek hatására magunk is kedvet kaptunk, hogy belepillantsunk a 80-90-es évek Somogyának kicsit torz, de mindenképpen érdekes „görbe tükörébe”.


Mirtse Zsuzsa Tizenhárom bűvös tükör
(SzaSzi írása)

mirtse-zsuzsa

Mirtse Zsuzsa Tizenhárom bűvös tükör című gyönyörűen illusztrált mesekönyvének bemutatóján nem gyerekek, hanem felnőttek ültek november 17-én, vasárnap 14 órakor a pódiumszínpadon, a kötet meséi ugyanis nekik szólnak. Miért van szüksége a felnőtteknek éppen mesékre? Ki mit lát a tükörben? Milyen „hasznunk” származik az elolvasásukból? Hogyan segíthetnek ezek a mesék az életproblémáinkban? Ezekre a kérdésekre kaphatnak választ, és az írónőről is többet megtudhatnak a rendezvény előtt készült interjúból.


Czakó Zsófia: Nagypénteken nem illik kertészkedni
(Berente Erika írása)

czako-zsofia

Zsúfolásig megtelt a pódiumszínpad nézőtere a fiatal, győri származású szerző, Czakó Zsófia Nagypénteken nem illik kertészkedni című könyvének bemutatóján november 17-én, vasárnap 15 órakor. A szerzővel Máriási Dóra ült szemben: kettejük párbeszédéből lassan-lassan felfejtődött, hogy miért is született ez a kötet, s mi a benne lévő novellákat összefogó központi gondolat vagy kérdés. Az elbeszélések nem itthon, Magyarországon születtek, hanem Olaszországban. A szerző – mint kortársai közül oly sokan – iskolái végeztével külföldre költözött. Az őt ott érő kulturális sokk, a barátok és a család távolléte miatt kezdett el írni.

A hazai viszonyok és az őt felnevelő egyházi iskola miliője után megismerkedett az olasz mindennapokkal. S ekkor kezdte el papírra vetni a személyes hittel, a vallással, az oly sokakra jellemző megfeleléskényszerrel kapcsolatos gondolatait. A gyermekkori emlékeket felidéző és a későbbi felnőttkorról szóló novellákat elolvasva egyfajta „megfeleléstörténetet” láthatunk sok személyes motívummal és nem kevés fikcióval. Az elsőkönyves szerzőnek zárszóul feltett kérdés így hangzott: Számíthatunk-e újabb kötetekre? „Jó érzés írni, többnek lenni általa... Vannak már formálódó ötletek és friss szövegek” – hangzott a válasz.


Dragomán György: Rendszerújra
(Berente Erika írása)

dragoman-gyorgy

November 17-én, vasárnap 17 órakor került sor Dragomán György legújabb, Rendszerújra című novelláskötetének bemutatójára. A szerzővel Werner Krisztina beszélgetett, aki rögtön leszögezte, hogy ugyan élvezettel olvasta a könyvet, az „nagyon megdolgozta” őt. Sokszor időt kellett hagynia magának, picit megpihenni, átgondolni a leírtakat. Valóban, míg az Oroszlánkórus „világos” könyv, addig a Rendszerújra sötét tónusú írásokat tartalmaz – erősítette meg a mondottakat Dragomán György. Ajánlatos a két kötetet felváltva olvasni. A novella különleges, sűrített műfaj, nincs hely és idő a hosszas fejtegetésekre. Rövid 10-15 oldalba annyi anyagot sűrít bele az író, mint amennyi egy regényben van. Könnyen megfekszi a gyomrot és a lelket.

Ezek az elbeszélések az elmúlt tizenöt évben születtek, de nem kronologikus sorrendben kerültek a kötetbe. Születésük ideje lényegtelen. Annál inkább a témájuk. Vissza-visszatérő motívum bennük a „szabadulás”. Olyannyira feltűnik ez a jellegzetesség, hogy Werner Krisztina meg is kérdezte beszélgetőtársát: „Mit szólna hozzá, ha az érettségi tételek között a „szabadságkeresés írójának” titulálnák?” Dragomán György némi gondolkodás után beismerte, hogy valóban sokszor jár úgy, hogy teljesen más témáról akar írni, s a szabadság/szabadulás kérdésénél lyukad ki. Régóta foglalkoztatja a disztópiák, a jövőbeli, kegyetlen, technicizált, világégést/pusztulást követő, elembertelenedett, diktatórikus világok gondolata. S a legfőbb kérdés: Hogyan, miként lehet onnan szabadulni? Fizikailag? Lélekben? Akár a halált választva?

Szerzőnket mindig is lenyűgözték a különféle masinák, gépek, a cyber-világ, mielőtt a disztópiák felkeltették volna az érdeklődését. Az általa tervezett erdélyi sci-fi írásához nem kell a távoli jövőbe merednie. Dragomán György szerint elég felidéznie, hogy a technikamentes Transsilvaniára hogyan zuhant rá a XX. század műszaki felfedezéseinek és berendezéseinek sokasága. Igazi fantasztikus történet írható a történtekről – ami tulajdonképpen már múlt idő. A beszélgetés során még szó esett a Szabó T. Annával közös kamaszkori íróleckékről; a belső képekről; a kicsinyből (novella) nagyot (regény) formálásról; az angyalokról és a címadásról. Ha nem ültek ott a közönség soraiban, akkor most eláruljuk, hogy Dragomán György szeret korábban nem létező szavakat írni a címoldalra. Írják csak be a keresőbe: „Rendszerújra”!

Berente Erika, SzaSzi, tmoni, Szilvási Krisztián
Fotók: Terman Tímea, Óbert Klára, Vas Balázs

2019.11.20