A pódiumszínpadon folytatott bemutatkozásban, a Veteránok ismertetésében beszélgetőtársával, dr. Horváth Sándor Domonkos könyvtárigazgatóval felidézték azt a motivációt, amely őt elindította a történelmi regényírás útján. Gyermekkorától kezdve érték olyan élmények, amelyek arra sarkallták, hogy a közöttünk még élő, a múlt eseményeit emlékként őrző szemtanúkat megszólítsa és megszólaltassa. Bár történetei alkalmasak lennének arra, hogy nagyregényben bontakoztassa ki őket, írói hozzáállása inkább azokhoz a regényszerzőkhöz közelít, akik a mesét a hitelesség érdekében feláldozzák. Hittel vallja, hogy az író tévedhet, de nem hamisíthat.

Főszereplői mindig a sor végén álló emberek, senkitől nem várhatnak segítséget, mindent maguktól kell megoldaniuk. Ilyen például Cser sógor, akivel már korábban is találkozhatott az olvasó, és akihez az írót családi kötelék fűzi. Kisgyerekként nagyon izgalmas volt megtudnia, hogy miért van a „sógor” lábán hosszú forradás, főleg, miután kiderült, hogy ez kardcsapás nyoma. Cser sógor egy letűnt kor tanúja, aki még az egykori Osztrák-Magyar Monarchia garnizonjában szolgált békeidőben, de ahogy leszerelt, kitört az első világháború. Az ő történetét, galíciai harcait, hányattatásait idézi az egyik kisregény.

A másik – talán drámailag nagyobb ívű – a hegyeshalmi kötődésű Jarabek Ferencé, az egykori vörös katonáé, aki szintén megjárta az első világháború csatatereit, 1918 októberében a frontról hazatérve szembetalálta magát az őszirózsás forradalom eseményeivel, rögtön forradalmárrá vált, majd a hamarosan beköszöntő Tanácsköztársaság Vörös Őrségének, azon belül is a Szamuely Tibor népbiztos parancsnoksága alá tartozó Lenin-fiúk kétszáz fős terroralakulatának tagja lett. Tulajdonképpen egy bűnszervezet statisztája volt, és amit valójában szégyellnie kellene, azt a hazug rendszer ünnepelte, hiszen mint vörös katonát 1945 után hősként mutogatták, kitüntették, még idősebb korában is élvezte a pártbizottság gondoskodását. Igazi tragédiája tehát abban áll, hogy egész életét, önazonosságát egy hazugságban élte le, s amikor a figyelem elfordult tőle, az számára egyet jelentett a véggel.

Reisinger Attila számára az egyéni drámákon, az emlékállításon túl legalább annyira fontos a tényfeltárás is. Az anyaggyűjtés időszakában felmerülő problémáknak igyekszik alaposan utánajárni, így derített fényt az egykori népbiztos, Szamuely Tibor halálának és eltemetésének homályos körülményeire, amelyben szimbolikus módon egy trágyás szekér is feltűnik.

A szerző a tavalyi könyvszalon vendégeként mutatta be az első világháború centenáriumára elkészült A háború foglyai című könyvét, jövőre pedig várhatóan a trianoni békekötés évfordulójához kapcsolódóan újabb kötettel mutatkozhat be.

SzaSzi
Fotó: Terman Tímea