Daróczi Csaba nyerte el Az év természetfotósa 2019 díjat


daroczi-csaba

Daróczi Csaba nyerte a Lenergy – Az év természetfotósa 2019 pályázat fődíját – hangzott el a naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége pályázatának budapesti sajtótájékoztatóján.

A 27. alkalommal meghirdetett pályázaton Az év természetfotója Máté Bence Békacomb című alkotása lett. Az év ifjú természetfotósa címet Koncz-Bisztricz Tamás nyerte el – mondta el Fáth Péter, a naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége elnöke. Hozzátette: a pályázat héttagú szakmai zsűrije összesen 14 kategóriában mintegy 200 fotós több mint 3300 képéből válogatott, az utolsó fordulóban 103 mű versenyzett a díjakért. A pályázat utolsó fordulójába jutott képeket november 6. és december 31. között a Magyar Természettudományi Múzeumban megrendezett kiállításon láthatja a közönség.

Fáth Péter kiemelte, hogy a végső győzelemért Daróczi Csaba és Máté Bence versenyzett. Daróczi Csaba kreativitását méltatva kiemelte, hogy az idén a világ legsikeresebb természetfotósa, akinek a legtöbb képe szerepel a kiállításon is. Tíz alkotása – köztük három kategória-győztes – kapott helyet a 103 fotót bemutató tárlaton. A felvételekből kétnyelvű, magyar-angol album is megjelent az Alexandra Kiadó gondozásában Az év természetfotói – Magyarország 2019 címmel.

Gaál Péter, a pályázat névadó támogatója, a Lenergy Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte: támogatnak minden természetvédelmi célú, természetfotózással kapcsolatos kezdeményezést, mert ezt tartja a legjobb eszköznek Magyarország természeti adottságainak bemutatására. A pályázat kiemelt támogatója, a Nemzeti Közművek (NKM) Áramszolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója, Tóth József elmondta: 32 ezer kilométer hálózatuk van, a vállalat eddig több ezer kilométer szabadvezetéket épített át madárbaráttá, és költőhelyeket alakítottak ki. A természetvédelem a szemléletformáláson is múlik – mondta, hozzátéve, hogy a természetfotózás is jó módszer erre.

A Kezünkben a Föld kategória első díját Rácz Péter, A madarak viselkedése kategória első helyét Kovács Norbert, Az emlősök viselkedése kategória legjobb helyezését Daróczi Csaba nyerte el. Szintén ő végzett Az állatok viselkedése és Az állatok és környezetük kategória élén is, Az állatok szemtől szemben kategória legjobbja Tökölyi Csaba lett.

A Növények és gombák kategória első díjával Nagy Bertoldot jutalmazták, a Kompozíció, forma és kísérletezés kategóriát Nagy Gábor, a Tájak kategóriát Urbán Helga, az Élet a vízfelszín alatt kategóriát Földi László nyerte. Litauszki Tibor képe lett a Napnyugtától napkeltéig kategória, Urbán Helga műve a Fekete-fehér természetfotók kategória, Lakatos János felvétele A fenntartható energiatermelés és a természet kapcsolata kategória legjobbja, emellett több különdíjat is odaítéltek.

A kiállítás megnyitóját és a díjátadót a Magyar Természettudományi Múzeumban rendezték meg.

MTI Fotó: Mohai Balázs
Forrás: MTI

2019.11.13