523

Eltáncolt Anna Karenina

tmoni írása a Győri Balett új előadásáról

anna-karenina

A Győri Balett bemutatta az Anna Kareninát, a világirodalom egyik leghíresebb románcát, melyben Velekei László szemléletesen prezentálta, hogy milyen is egy cselekményes táncjáték kortárs és neoklasszikus műfaji ötvözetben. Briliáns. A szakmai bemutatón jártunk.

Az idén 40 éves győri társulat ünnepi rendezvénysorozatának utolsó programja, s egyben a jubileumi évad első premiere a kétfelvonásos Anna Karenina, Lev Tolsztoj klasszikusának táncszínházi adaptációja Velekei László koreográfiájában és Csepi Alexandra dramaturgiájában. A roppant drámai és az érzelmekre intenzíven ható táncelőadáshoz kitűnő választás volt Max Richter, a kortárs klasszikus minimalista zeneszerző műveiből készített montázs. A szereplők gyönyörűségesen festettek Velich Rita a kort megelevenítő, dekoratív jelmezeiben, Bozóki Mara praktikus díszletei között.

Szeretem a kortárs balettet és az orosz realistákat, de az Anna Karenina nem tartozik a kedvenceim közé, mivel 21. századi nőként nehezen tudok azonosulni a főhőssel, aki maga sem tudja, mit akar igazán: a társadalmi elvárások, a kötelesség és a szerelem csapdájában vergődik, mert képtelen feldolgozni, hogy nem kaphat meg mindent, választani kell, s viselni annak minden következményét. Velekei László és a címszerepet táncoló Marjai Lili viszont megmutatta, hogy ez a 19. századi hölgy igenis tudja, mit akar (szerelmével és gyermekével boldogan élni), cseppet sem gyenge és döntésképtelen, hanem a társadalom kényszeríti rá akaratát, s löki (a balettben a szó szoros értelmében) a vonat elé. Ebben a táncszínházi előadásban a tragikus női sors ábrázolása mellett a társadalmi és az egyéni érdekek és lehetőségek között fennálló ellentétek vannak a középpontban.

anna-karenina

A szerelmi háromszög ábrázolása is más, mint a regényben, hiszen a táncjátékban sokkal nagyobb szerepet kapnak a férj érzelmei, melyek Artem Pozdeev minden mozdulatából áradnak. Megjelenik egy dramaturgiailag fontos szereplő is, a Végzet, mely körbefogja Annát, s az elkerülhetetlen vég felé terelgeti oly módon, hogy minden sorsdöntő helyzetben és pillanatban megjelenik, de számomra ez a karakter inkább az asszony lelkiismeretének manifesztációjaként realizálódott. Bravúros dramaturgiai fogás, hogy ezt a figurát ketten táncolják: Luigi Iannone és Luka Dimic, akik tökéletes összhangban fonnak egyre fenyegetőbben és szorosabban hurkot Anna körül, és sokkal rémisztőbb hatást keltenek, mint a képmutató, fölényes, közönyös és kirekesztő társadalom, melyet roppant meggyőzően alakít a társulat. Az anyai lelkiismeret fontos szerepét hangsúlyozzák a darab gyermekszereplői is a Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola balett növendékeinek előadásában, akik majdhogynem rutinos, roppant fegyelmezett játékukkal lepik meg a nézőket.

Anna sorsának mintegy ellentételezéseként jelenik meg Kitty Scserbackaja hercegnő és Konsztantyin Levin szerelme, amely nehezen indul ugyan, de végül egymásra találnak. Az udvarlást, az elutasítást, az elfogadást és a viszonzást szépen nyomon követhetjük Guti Gerda és Golubkovics Gergely összehangolt és szenvedélyes mozdulataiban, s ahogy Anna élete lassan darabokra hullik, úgy hódítja meg kitartásával, akaratával és mély érzelmeivel Levin a hercegnőt.

anna-karenina

A szerelem sokféle, ezért annak kifejezése is, s a táncművészet eszközeivel a lehetőségek majdhogynem végtelenek. Sok szexi, heves, lázas, sőt féktelen szerelemi jelenetet láttam már, de amit Marjai Lili és Jekli Zoltán Vronszkij gróf szerepében prezentált, az mind csábításával, mind temperamentumával, mind erotikájával lenyűgöző volt. A címszerepet játszó művésznő megmutatta ebben a darabban a szenvedély teljes érzelmi repertoárját, hiszen láthattuk azt is, ahogy egyszerre táncol szerelmével és férjével, majd egy üveggel, végül magával a Végzettel. S ahogy ez a szenvedélyes asszony eljut a boldog, beteljesedett szerelemtől a vízióival küszködő, darabokra tört szívű, megbomló elméjű állapotig, az egyenesen a székhez szegezi a nézőt.

A tökéletesen megkomponált koreográfia lineárisan halad a végkifejlet felé: a vasútállomáson játszódó nyitó és záró jelenetek mintegy keretbe foglalják a történetet, a vonatzakatolás pedig időről időre felbukkan a darab kritikus pontjain, s egyre hangosabban vetíti előre a tragikus véget.

Azt mondják, hogy a balett (és az opera) intellektuális műfaj abban az értelemben, hogy a tökéletes befogadáshoz nem árt előre ismerni a történetet. Ez az általánosítás biztosan nem igaz a Seregi- és Harangozó-díjas Velekei László koreográfiájára, mert ez az előadás tökéletesen és egyértelműen érthető az első mozdulattól az utolsóig azok számára is, akik soha nem olvasták, nem látták és nem ismerik a történetet – már ha létezik ilyen. Egy nagyon egyedi, modern és szerethető Anna Kareninát láttunk, egy megrázó női sorsot, mely az első pillanattól, mikor találkozik a nagy Ő-vel, előrevetíti a végső bukást. Valódi katartikus élmény volt.

tmoni
Fotók: Molnár György, a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja

2019.11.12