104

Váltság-Nobel-díj – Nobel Son

Szilvási Krisztián 1 perces filmkritikája

nobel-son-film-poster

„Az emberevők között az ember barátja egyben a koporsója is” – mondta Ogden Nash amerikai költő, az idézet köré pedig jóleősen komplett és színes filmet húzott Randall Miller író-rendező. Mert az ember barátja sosem a másik ember valójában, hanem a pénz, az érdek, a dicsőség vagy mondjuk a bosszú. A szó szerinti embertelen matéria, érzelem, absztrahált fogalom.

Itt is pontosan ez demonstrálódik: a némileg Guy Ritchie-s stílusra, koncepcióra és szatirikus atmoszférára kidolgozott Váltság-Nobel-díj fifikásan megírt, ötletesen kidolgozott történetében majdnem mindenki pálfordul, aki csak feltűnik a vásznon, szerepek és oldalak cserélődnek, rablóból lesz a pandúr, áldozatnak kinézőből pedig aki a végén nevet. A kellemes ki-kivel-ki ellen dinamika cool filmes eszközökkel megtámogatott, a hangulatosan ható stílusjegyek beállítják a folyamatos ritmust, az ok-okozatot pedig a lazán működő karakterek biztosítják. A zanza: friss kémiai Nobel-díjas professzor fiát elrabolja a professzor titkos, törvénytelen gyereke (azaz az elrabolt féltestvére), hogy váltságdíjat és nevelőapjának elégtételt követeljen. Mert professzor díjazott elmélete valójában lopott szajré az egykori, öngyilkosságba hajszolt baráttól, kinek a feleségét ejtette meg és (teher)be. A féltestvérek közös ellenségük, a kiállhatatlan professzor okán összefognak, megszerzik a váltságdíjat, ám a „jófiúnak” mindezek után rá kell ébrednie, hogy a „rosszfiú” és barátnője totálisan kelepcébe csalták. Úgyhogy, saját bőrét mentendő, muszáj visszavágnia.

Mondom, ha nem is briliánsan újszerű, de remekül átgondolt a sztori, a nem lineáris időszerkezet (flashback + „utólagos magyarázat”) pedig még inkább fokozza a csavaros atmoszférát. A szereplőgárda a film volumenéhez képest (nem egy csillivilli blockbuster, szerencsére) meglepően előkelő. A legnagyobb élmény (és mellette ma már legnagyobb fájdalom) Alan Rickmant látni: a visszataszító jellemű professzor brutális egoizmusa, felsőbbrendűsége, cinizmusa akár önmagában is elvinne egy sztorit; itt körülötte és nem primer vele bonyolódnak az események, mégis rá fogunk a leginkább emlékezni a többiek közül. Pedig Bill Pullman szintén karakteres nyomozóként, Mary Steenburgennek jól áll a smink és személyiség, Danny DeVito kifogyhatatlan a komikus aurából és Eliza Dushku sem éppen avítt és fagyos Városháza (nagybetű, mert ez a neve a filmben). A féltestvérek közül (a Matt Dillon-t idéző) „jófiú”, fél-mafla Bryan Greenberget simán üti a magyarvérű, tévésorozatokban jócskán elfoglalt, „rosszfiú” Shawn Hatosy, de valamiért maradandó párost sajnos nem alkotnak. Összességében azonban a Váltság-Nobel-díj megéri a pénzét, amit simán kifizetünk az elrabló(k)nak érte. Jó szórakozás, lekötözve sem kell ficánkolni belőle.

2007, amerikai, 110 perc
rendező: Randall Miller
forgatókönyvíró: Randall Miller, Jody Savin
szereplők: Alan Rickman, Bryan Greenberg, Shawn Hatosy, Mary Steenburgen, Bill Pullman, Danny DeVito, Ernie Hudson, Ted Danson, Eliza Dushku

Szilvási Krisztián

2019.11.06