Könyvbemutatóval, kiállítással, előadásokkal ünnepel a 40 éves Győri Balett


gyori-balett

Könyvbemutatókkal, kiállításokkal, pódiumbeszélgetéssel és előadásokkal ünnepli az idén 40 éves Győri Balett a kerek évfordulót Győrben és Budapesten.

A Magyar Művészeti Akadémia és a Győri Balett budapesti sajtótájékoztatóján az ünnepi rendezvénysorozat programját ismertetve Kiss János, a társulat igazgatója elmondta: október 30-án a győri Esterházy-palotában fotókiállítás nyílik a 40 éves társulatról.

Felidézte, hogy 1979. november 2-án tartották első darabjuk bemutatóját a Nap szerettei címmel. Az évforduló alkalmából november 2-án délután beszélgetést tartanak a Győri Nemzeti Színházban a társulat alapító tagjaival, köztük Markó Iván táncművésszel, koreográfussal, aki alapító igazgatója volt az együttesnek. A beszélgetést követően Gombár Judit díszlet- és jelmeztervezőre, a Győri Balett alapító és örökös tagjára emlékezve kiállítás nyílik a Győri Nemzeti Színház előcsarnokában, majd díszelőadással idézik fel az elmúlt 40 évet.

gyori-balett-ne-bants

Mint mondta, november 8-án és 9-én mutatják be a Lev Tolsztoj műve alapján készült Anna Karenina című balettet Velekei László koreográfiájával Győrben, majd december 21-én tartják a budapesti premiert a Művészetek Palotájában. Kiemelte: további programokat is terveznek a jubileumhoz kapcsolódva, és az ünnep zárásaként rendezik meg a 16. Magyar Táncfesztivált Győrben.

A társulat születését felidézve elmondta: az 1970-es évek végén az évfolyamuk úgy döntött, hogy együtt marad, választ magának egy vezetőt és egy várost. Győr városát választották, ahol akkor épült a színház. Megkeresték a város vezetőit, és végül egy fiatal csapat akarata győzött – idézte fel. „Büszke vagyok a múltunkra, jelenünkre, a városunkra és azokra, akik a Győri Balett társulatát támogatták” ‒ fogalmazott az igazgató, aki köszönetet mondott az alapító igazgatónak, aki 1991-ben hagyta el a társulatot. Kiss János, aki 1991 óta vezeti az együttest, Velekei Lászlót, a Győri Balett művészeti vezetőjét mutatta be utódjaként, mint azt a művészt, aki a 2020/21-es évadtól a társulatot vezetheti.

gyori-balett-romeo-es-julia

Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára úgy fogalmazott: a Győri Balett bebizonyította, hogy így is lehet. „A példa előttünk áll” – mondta a társulat 40 éves munkáját méltatva. Kiemelte: az évforduló alkalmából a Magyar Művészeti Akadémia gondozásában emlékalbum jelenik meg. A Győri Balett 40 éves történetét áttekintő kötetet november 17-én a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér által szervezett 19. Győri Könyvszalon rendezvényén, a Győri Nemzeti Színházban, 25-én az MMA székházában, a Pesti Vigadóban mutatják be.

A Győri Balett 40 eseménysorozat média-főtámogatója az M5 kulturális csatorna. Siklósi Beatrix csatornaigazgató az eddigi 40 évhez gratulálva kiemelte: magától értetődő volt, hogy az M5 kulturális csatorna bemutatja a jubileumi eseményt. Kiss Jánost meghívták A Nagyok című portrésorozatukba, november 23-án és 30-án, két részben adják le a művésszel készült beszélgetést. Elmondta: november 2-án rögzítik a díszelőadást, az M5 csatornán futó műsorokban folyamatosan jelen lesznek az ünnepi rendezvénysorozat eseményei, és az archívumból előkeresik a pályakezdést, a nagy sikereket felidéző képsorokat is.

A címlapképen az újonnan megalakult Győri Balett, a második (Ne bánts!) és harmadik képen (Rómeó és Júlia) pedig a mostani Győri Balett látható.

Fotók: Lakatos Krisztián (2. kép), Molnár György (3. kép)
Forrás: MTI

A címlapkép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található. A kép a Fortepan oldaláról származik: FOTO:Fortepan - ID 46961, Adományozó/Donor: Urbán Tamás.

 

2019.10.30