119

Békés Csaba: Enyhülés és emancipáció

Csiszár Antal könyvismertetője

bekes-csaba-enyhules-es-emancipacio

Békés Csaba újszerű megközelítésben tárgyalja az 1945 és 1990 közötti korszakot Enyhülés és emancipáció című könyvében, hiszen a legfrissebb levéltári források az adott időszakot árnyaltabban tükrözik. Éppen ezért új terminológiákat is bevezet, mint például válság és pszeudoválság.

Utóbbi kifejezés az egyazon oldalon állók közötti konfliktusokat takarja, míg az előbbi az ellenfelek közöttieket. Ilyen valódi válság például a két Berliné, a kubai, a koreai, az afganisztáni és a vietnámi, de a prágai tavasz, vagy korábban a magyar 1956, illetve a poznani lázadás már a pszeudo kategóriába tartozik.

A harmadik világháború elkerülhetősége hivatalosan 1953 után vált nyilvánvalóvá, de Joszif Visszarionovics Sztálin a szövetségesek – és persze a saját – fegyveres erejének felturbózásával elrettentő erőt akart biztosítani mindennemű nyugati háborús kaland ellen. Érdemes tanulmányozni a tárgyalt szempontból a koreai háború idejének szovjet álláspontját nyugat felé, és az Egyesült Államok szerepét az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlésén ötvenhat ügyében, mely inkább a „harmadik világ” ENSZ tagjainak szólt (Látjátok, milyen agresszív hatalom a Szovjetunió? Inkább hozzánk álljatok!). A prágai tavasznak ilyen hozadéka nem ígérkezett, ezért nem is került napirendre.

Kevéssé ismert tény, hogy az első magyarországi szovjet beavatkozást (október 24.) később a Kremlben is hibának vélték: ha nem történik meg, talán nem fajultak volna el az események a fegyveres felkelésig. Éppen ezért 1968-ban csak a végső estben avatkoztak be. Majdnem biztosra vehető, ha akkor tétlenek maradnak, a bársonyos forradalomhoz hasonló forgatókönyv alakult volna ki. A magyarországi szovjet csapatok kivonását október 30-án még komolyan gondolták, mert úgy vélték, a hazai kommunistáknak kell szocialista módon konszolidálni a helyzetet.

A kétpólusú világ kezdetén kialakult politikai mozgásokat is másképp magyarázták. A Marshall-segély csupán meggyorsította a kelet-európai vágányok váltóinak átállítását moszkvai vonalra – 1945-46-tól egyértelműen ez volt a terv. Sőt vannak, akik úgy vélik, a szovjet célok irányát már az 1919-20-as lenini stratégia, illetve a Molotov-Ribbentrop-paktum is kijelölte, ugyanis a német-szovjet megnemtámadási szerződéshez csatolt titkos záradékban megállapodtak Európa keleti térségének érdekszférákra történő felosztásáról is.

A történész felvázolja azt a kettős csapdahelyzetet is, melybe mind a szovjet, mind pedig az amerikai fél került a Marshall-segélyt illetően, de szót ejt a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (KGST) és a Varsói Szerződés létrejöttének okairól, a bilaterális (kétoldalú, kölcsönös) kapcsolatok multilaterálissá (többoldalú) válásáról, a párizsi békeszerződés Magyarországot hátrányosan érintő passzusainak okairól, valamint az ezzel kapcsolatos tárgyalási stratégiáról. A Kádár-rendszer tüzetes elemzése sem marad ki a kötetből, és a szerző kiemeli azt a kötéltáncot, mely az életszínvonal-politikában érdekelt nyugati kapcsolatokat összeegyeztette külpolitikailag a szovjetek iránti lojalitással.

Képet alkothatunk a szocialista tábor különböző érdekeiről, a látszólagos gazdasági és biztonságpolitikai koalícióról, melyek a Német Szövetségi Köztársasággal való kapcsolat felvétele tekintetében eltérő feltételeket fogalmaztak meg. Így esett, hogy a magyar diplomácia – eredeti szándékaival ellentétben – csak 1973-ban létesíthetett diplomáciai kapcsolatot az NSZK-val. A szocialista országok mozgástere hármas tengely körül forgott (Szovjetunió, Nyugat és a táborközi érdekek, illetve azok ellentétei). Nem közismert tény, hogy Magyarország számos kezdeményezéssel élt a kelet-nyugat relációt illetően, 1979-től pedig híd szerepet játszott az afganisztáni válság idején. Fontos volt az 1975-ös helsinki értekezlet is, ahol komoly jogi elemek elfogadásával Kádár János leplezetlenül beszélt Trianon következményeiről.

Külön ki kell emelni a nyolcvanas évek történéseit: hogyan komorult el a „szocializmus legvidámabb barakkja”, a reagani csillagháborús fenyegetés hogyan ásta alá a Szovjetunió régóta gyengélkedő gazdaságát, s késztette a fegyverkezési verseny feladására. Minderre Mihail Szergejevics Gorbacsov főtitkársága idején került sor. A Ronald Reagannel, illetve utódával, George Herbert Walker Bush-sal való tárgyalások sora vezetett a közép-európai rendszerváltáshoz, valamint a Szovjetunió megszűnéséhez. Ezek a folyamatok a nyugatiakat is meglepték, ők a lassabb változásokban voltak érdekeltek, mert féltették a politikai stabilitást.

Érdekes összevetést végez Békés Csaba a rendszerváltás és a breszt-litovszki béke között, úgy gondolva, hogy a szovjet kivonulásnál nem mondtak le esetleg arról, hogy a birodalom hatósugara ismét kiterjedhet. Mihail Szergejevics Gorbacsov a politikai változást csak a szocializmus keretein belül gondolta, de a centrifugális folyamatokat nem tudta megakadályozni, így beletörődött. Az eltérő kondíciójú szocialista államok Európában (Romániát kivéve) békés úton jutottak el a polgári demokráciáig.

A monográfiában még sok újszerű és érdekes dologról olvashatunk. Kiemelten ajánlom a történelmet oktatóknak és a korunk iránt érdeklődő olvasóknak!

Csiszár Antal

2019.10.25