A CD-vel megpróbálták megismételni az 1991-es Blood Sugar Sex Magiket, ami nem nagyon sikerült nekik. Szerencsére. A Blood Sugar Sex Magik egyedi volt és megismételhetetlen, de 15 év alatt más lett az együttes, más lett a világ és más lett a közönség is. A Stadium Arcadium is magán viseli az RHCP egyedi hangzásvilágát, de sok mindenben megújult az előző albumokhoz képest, bár a By the Way (2002) azért már jelezte a stílusváltást. Sokkal dallamosabb, dinamikusabb, integráltabb, felépítettebb, mint az elődei, és több teret ad a tagok kibontakozásának is. Mindenesetre a közönségnek tetszett, a rajongók tábora kiszélesedett. A Red Hot Chili Peppers egy modern rock banda lett, az átlagosnál jóval feszesebb ritmusszekcióval és azonnal felismerhető stílussal.

Huszonnyolc jó dalt hallgathatunk meg a CD-n, de vannak közöttük kiemelkedően zseniálisak, mint például a Snow (Hey Oh) vagy a Dani California. Ezekről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, de a többi dal is megállja a helyét még a vájtfülűek klubjában is. Az említett két szám mellett személyes kedvenceim még a Make You Feel Better, a Hump De Bump és a Strip My Mind. A lemez egy kicsit keményebb, egy kicsit funkysabb, mint az előzőek, de a lényeg ugyanaz: Anthony Kiedis soha nem énekelt ilyen jól, Flea is remek, és a többiek is jól muzsikálnak. Nem véletlen, hogy 5 Grammy-díjat is kapott.

Tele van energiával, fantáziával, ötletességgel, megborzongat és körülölel. Nem olyan, mint a Metallica vagy az AC/DC, amelyek elsöprő elemi erővel vesznek le a lábadról, az RHCP ennél sokkal intellektuálisabb, árnyaltabb. Észre se veszed, úgy hat: beszivárog az agyadba, a szívedbe, a lelkedbe... és már az övé is vagy…

Ezen a dupla albumon – mely John Frusciante utolsó Red Hot Chili Peppers-lemeze – a durva, lendületes funktól (pl. 21st Century) az érzelmes balladákon át (pl. Desecration Smile) az alterrockig (Torture Me) minden megfér. 28 dal nagyon sok, és azzal a veszéllyel jár – ha nem konceptlemezről beszélünk –, hogy vagy egysíkú lesz és unalmas, túl sok töltelékszámmal, vagy ha sikerül változatossá tenni, akkor hullámzó lesz a színvonal. A Stadium Arcadium esetében erről szó sincs. Ritkaság, de úgy hallgatható, hogy az ember nem ugrál át számokat, mert mind jó – bármelyikből lehetett volna sláger. Az egysíkúság pedig végképp távol áll tőle: aki nem ismeri a zenekart, annak ez az album tökéletes bemutatkozásnak, hiszen néhol funkys (pl. Tell Me Baby), néhol kicsit lassabb, balladisztikusabb (pl. Hard to Concentrate), néhol metálosabb (pl. Turn It Again), néhol pedig melodikusabb (pl. Wet Sand).

tmoni

Forrás: Wikipédia, Az 500 legjobb album 2 arca