Vitázik a világ ifjúsága (Jugend debattiert international)


jugend-debattiert-international

A demokráciában olyan polgárokra van szükség, akik kritikus kérdéseket tesznek fel, elmondják véleményüket, de oda is figyelnek egymásra, és véleményüket fair és tárgyilagos módon ütköztetik. Ezeket az alapkompetenciákat fejleszti a Vitázik a világ ifjúsága projekt, amely az egyetlen német nyelvű, nemzetközi vitavetélkedő közép- és kelet-európai tanulók részére – olvasható a Goethe Intézet honlapján a versennyel kapcsolatban.

Magyarországon kívül Bulgáriában, Csehországban, Észtországban, Fehéroroszországban, Lengyelországban, Lettországban, Litvániában, Oroszországban, Szlovákiában, Szlovéniában és Ukrajnában több mint 150 iskola mintegy 2500 tanulója vesz részt a vitavetélkedőn, akik 10. vagy felsőbb évfolyamba járnak. 2019-ben Budapesten rendezték a vetélkedő XIII. nemzetközi döntőjét a Magyar Nemzeti Múzeumban október 10-én, ahol hazánkat két tanuló képviselte. A projekt a Goethe Intézet, az „Emlékezet, Felelősség és Jövő” Alapítvány, a Közhasznú Hertie Alapítvány és a Külföldi Német Iskolák Központi Igazgatóságának összefogásában valósult meg.

Azok a középiskolás diákok, akik a németet idegen nyelvként tanulják, és szívesen folytatnak eszmecserét aktuális társadalmi és politikai témákról, először a saját iskolájukban, majd az országos fordulókon vitázhattak. A nemzetközi döntőbe az országos döntők első és második helyezettjei jutottak be, így Budapestre összesen 24 fiatal érkezett. A magyar versenyzők – Fazekas Ella, a Német Nemzetiségi Gimnázium tanulója és Jakubovics Gergely, a Karinthy Frigyes Gimnázium diákja – 3000 vitázó közül jutott a legjobb 24 közé a döntőbe. (Tavaly egy soproni diák képviselte Magyarországot.) A mindent eldöntő végső megmérettetésben négy tanuló vívott szópárbajt a győzelemért. Az idén a versenyzőknek azzal kapcsolatban kellett német nyelven érvelniük, hogy „korlátozzák-e személyre szabottan a repülőutak számát”?

A záróvitában az első helyezést a bolgár Michail Krumov, a második helyet az észt Katrin-Lisa Laius, a harmadik helyet pedig a szlovák Andrea Sosková szerezte meg. Az Ukrajnából érkezett Marina Dmitrik a negyedik helyen végzett.

A versennyel kapcsolatban Jakubovics Gergely úgy fogalmazott: „a legérdekesebb az egészben az, hogy a témák, amiket kapunk, elsőre nagyon triviálisnak és könnyen megválaszolhatónak tűnnek, majd több hetes kutatás után kiderül, hogy az egész sokkal bonyolultabb és összetettebb, mint azt elsőre gondoltuk”.

Fazekas Ella főként tapasztalatait összegezte. Kiemelte például azt, hogy a vetélkedő próbára tette kitartását, fejlesztette némettudását, megtanította a magabiztos fellépésre, és növelte az önbizalmát, ráadásul sok új barátot szerzett a versenyen.

A közlemény szerint a nemzetközi döntőre és a hozzá kapcsolódó programokra a vitázókon kívül több mint háromszáz vendég érkezett, köztük Petra Pau, a német parlament alelnöke. A XIII. nemzetközi döntő fővédnöke Enyedi Ildikó filmrendező és Wilhelm Droste író volt.

Magyarországon a projektet az Emberi Erőforrások Minisztériuma Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága, a Hanns Seidel Alapítvány, a Konrad Adenauer Alapítvány, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata, az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem, az E.ON Hungária Zrt. és az ELMŰ-ÉMÁSZ Zrt. támogatta.

További információk és képek a versenyről a Jugend debattiert international weboldalán találhatók. (A címlapfotó nem az idei versenyen készült)

Fotó: Tomás Železný
Az MTI közleménye alapján

2019.10.14