A librettista már 1911-ben „gondolt egy felnőtteknek szóló mese írására”, amelyet megosztott azonnal Richard Strauss-szal is, de egyéb megbízatásai és az I. világháború miatt csak később tért vissza ötletéhez. Strauss először húzódozott a történettől, így fogalmazott: „Az olyan alakoktól, mint a császár, a császárné, a dajka, aligha formálhatók hús-vér figurák. Csak fél szívvel vagyok benne”. Hofmannstahl azonban „visszautasította a zeneszerző aggályait, és sürgette, hogy lásson munkához”. A szöveg végül a komponistával folytatott számtalan megbeszélést, valamint hosszú és komplikált levelezést követően végül számos módosulás után készült el. Az árnyék nélküli asszony „két ellentétes pár spirituális kereséséről szól”, egyben „több síkon zajló, mese köntösébe öltöztetett történet”, számos allegóriával átszőve. Strauss 1914 júliusában látott hozzá a darab vázlataihoz, 1917 nyarára pedig elkészült a partitúrával, azonban a háború miatt „egyetlen színház sem vállalkozott az igen népes szereplőgárdát és bonyolult színpadtechnikát igénylő mű bemutatására”.

A premiert végül az első világégést követően, 1919-ben tudták megtartani. Az ősbemutatón az osztrák karmester, Franz Schalk (1863-1931) vezényelt, aki Strauss-szal együtt a premier helyszínéül szolgáló Staatsoper igazgatója is volt. A négy főszerepet nagyszerű énekesek alakították, különösen azért, mert Strauss négy egyenértékű, technikailag nagyon nehéz szólamot komponált. A császárt Karl Aagaard Oestvig (1889-1968) norvég tenorista, a császárnét Maria Jeritza (1887-1982) cseh szoprán, Barakot Richard Mayr (1877-1935) német basszista, feleségét Lotte Lehmann (1888-1976) német szoprán énekelte. Az ötödik legfontosabb szerepet, a dajkát pedig Lucie Wiedt (1876-1940) alakította. Az előadást a korábban tenorként működő, később számtalan operát színpadra állító Hans Breuer (1868-1929) rendezte.

Az operát azonban a közönség és a zenei közvélemény egyaránt elutasította, „a tiszta absztrakt misztérium és szimbolika megnehezítette a befogadást”, emiatt a fogadtatás nem volt jó, „úgy tekintették, a mű sikertelensége bizonyíték arra, hogy Strauss egy letűnt korhoz tartozik, és híján van azoknak az eszközöknek és a temperamentumnak, amelyek képessé teszik a mai kor zenéjének megírására”.

Egyesek Az árnyék nélküli asszonyt tartják a zeneszerző legnagyszerűbb operájának, valamennyi zenedrámája közül „a leginvenciózusabb zenei jellemábrázolás” ebben sikerült a leginkább. Később elfoglalta megérdemelt helyét az operaházak repertoárjában, napjainkig újból és újból bemutatják, igazolva, hogy a két zseniális szerző remekművet alkotott.

Ősze Mária

Felhasznált irodalom: Winkler Gábor: Barangolás az operák világában 3. kötet; Harenberg Opernführer; Matthew Boyden: Az opera kézikönyve; Opera képes enciklopédia összeáll. Stanley Sadie; Batta András: Opera; infranken.de, wikipedia.de