Turnéra indult a Győri Filharmonikus Zenekar


gyori-filharmonikus-zenekar

A Győri Filharmonikus Zenekar társulata október 8-án hajnalban kelet-ázsiai turnéra indult. Az együttes feladatának és küldetésének tekinti, hogy külföldi bemutatkozásaival vigye városa, országa jó hírnevét. A győri társulat 18 nap alatt 10 koncerten 19 művet, 5 különböző helyszínen ad elő.

A mostani utazás kiemelt fontosságú, hiszen Japánnal 150 éves, míg Dél-Koreával 30 éves diplomáciai kapcsolatot ápol Magyarország. Az együttes tagjai Japán, Tajvan és Dél-Korea közt mintegy 8 repülőutat tesznek meg. Három fesztiválon játszanak majd, széles repertoárjukban kultikus magyar és külföldi zeneszerzők művei szerepelnek, nemzetközi szólistákkal kiegészülve. Az együttest Berkes Kálmán művészeti vezető és Dobszay Péter dirigálja majd.

A turné első állomása Fukuyama, ahol felcsendül egy ősbemutató is, Yoshihisa Hirano Koto concertója. Ezt követi a tajvani fesztiválon való bemutatkozás. A szigetországban legutóbb a győri társulat Ennio Morricone vezényletével muzsikált nagy sikerrel.

Az idei kelet-ázsiai fellépés egyik csúcspontjának a szöuli Lotte Hallba meghirdetett koncert ígérkezik. Hazánk a győri társulat bemutatkozásával a Dél-Koreával fennálló 30 éves diplomáciai kapcsolatát ünnepli. Az október 22-i esemény a XI. Koreai Nemzetközi Zenei Fesztivál nyitókoncertje.

A turné utolsó állomásának helyszíne a tokiói Musashinó Zeneakadémia lesz, ahol felhangzik Bartók Béla Concertója is. Az október 24-i ünnepi koncert előtt leleplezik a zenekar ajándékát, a győri szobrászművész, Lebó Ferenc Liszt Ferencről készült alkotását.

A szöuli és a tokiói koncertet a Külgazdasági és Külügyminisztérium is támogatja.

Győri Filharmonikus Zenekar

2019.10.09