A sajtó a fotóspróbán találkozott a darabot színpadra állító stábbal. Katona Imre, az előadás dramaturgja arra hívta fel a figyelmet, egészen különleges helyzet az, amikor egy író a saját regényéből maga készít színpadi adaptációt. Márai Sándor Parázs címmel írta meg művének ezt a variációját. Ennek értéke az, hogy végtelenül lecsupaszítva, háttérbe helyezve a kor- és történelmi megrajzolást, minden felesleges szálat, csak a két ember valódi drámájára helyezi a hangsúlyt, zseniális feszességgel, dramaturgiai megoldással, párbeszédekkel a jó és rossz ütköztetése mellett.

Pataki András Jászai-díjas rendező szerint – akinek a nevéhez a díszlet is fűződik – valójában egy krimit láthatnak a nézők. Szerinte olyan történet ez, amelynek az ő olvasatukban a megbocsátáshoz és a tiszta lelkiismeretű elmúláshoz vezető belső út az egyik kulcsa. „A néző kezdetben nem tudja, hogy pontosan mi történt. Nekünk kellett eldönteni, milyen irányba megyünk. A darab értelmezésénél számunkra fontos volt: fedjük fel a szereplők különböző és eltérő motivációit, s azon keresztül mutassuk be, mi vezetett odáig, hogy Konrádban felmerül, rálő a barátjára. Ennek a kísértő pillanatsornak a mozgatórugói egy régi vadászat során nem azonosak. Joggal feltételezi Henrik, a felesége bűnrészes volt ebben a merénylet kísérletben, ami nem történt meg. Valójában ez a nő nem bűnrészes. Helyesen kell értenünk ehhez azt, mi vezetett idáig. Konrád tudta, hogy fenntarthatatlan és továbbvihetetlen a viszonya Henrik feleségével. A nő vállalta volna a férje előtt a kapcsolatot. Konrád hosszú gondolkodás után mégis úgy döntött, elmegy egyedül. Nem akar kárt okozni a barátjának, akit szeret és annak az asszonynak sem, akibe szerelmes. Mikor a puska célkeresztjében ott a barátja, ő a szerelemféltés őrületében gondol a lövésre, hogy itt hagyja ezt a nőt. Rettenetesen féltékeny rá, mert szélsőséges kémiával szereti. Ezt Henrik nem így látja, nem is tud erről. Konrád úgy indul el, ezt a titkát képtelen megosztani, átadni, mert erre nincsenek szavak. Egy 42 éve megtörtént eseménysorozat visszaidézése után ők mégis képesek felülemelkedni sérelmeiken, fájdalmaikon, sérüléseiken. A most már befejezett múltnak számító nem sikeres életükön is átnéznek, és hajlandóak kezet nyújtani egymásnak, de többet nem találkoznak. Ez a mi megoldási variációnk erre a műre, s talán nem is tévedünk nagyon ebben.”

Henrik szerepében Szilágyi Tibor Kossuth-és Jászai-díjas, kiváló és érdemes művész látható, aki az 55. színházi évadát kezdi, és nagyon boldog, hogy Márai Sándor művéből készült darabbal ünnepelheti ezt a jubileumát. A színművész szerint ahhoz, hogy az ember ilyen nagy szerepeket játszhasson el a pályán, át tudja élni azokat, szükséges bizonyos életkor és tapasztalat. „Ez a mű a barátok magánéletbeli tragédiái, az emberi kapcsolatok szövevényes viszonyai, társadalmi örök problémák mellett hordozza az elmúlást, a megbocsátás lehetőségét, a visszanézést. Az embernek ezen a pályán 10-15 olyan szerep adódik, amire azt mondhatja, ezért érdemes volt minden este életre-halálra kimenni a színpadra. Adott a lehetőség, hogy ez a munka benne lehet a sorban. Sopronban ért el Ibsen Ha mi holtak feltámadunk című műve, most pedig itt a Márai-darab. Mindkettőt Pataki András rendezte, s nagyon jól tudtunk együtt dolgozni. Eljátszottam az életemben legalább 200 szerepet, a magyar színházi élet legnagyobbjainak lehettem a partnere. Rendeztem színészként 35-40 produkciót. Több százas sorozatot értek el olyan előadások, amelyek fontos, meghatározó találkozásnak bizonyultak számomra. Csurka István Deficitjét 387-szer, a Don Carlos Fülöp királyát 120-szor, Arthur Miller Lefelé a hegyről főszerepét 226-szor játszhattam. Mindez találkozott mérvadó szakmai kritikákkal. Ez a mostani előadás nagy színészi lehetőség számunkra. Több életünk lehet, millió váltással. Hihetetlen jó Ferivel (Szélyes Ferenc - a szerk.) játszani, belenézek a szemébe, és ott tükröződik minden, az összes jelenetünk, a szereplők sorsa, lelke, s talán az egész pályánk.”

Konrádot Szélyes Ferenc Jászai-díjas színművész alakítja. Ő arról beszélt, hogy ez a történet sokat elárul a világról, az emberről. „Nem kell egy letűnt korszakot keresni ebben a műben, hiszen a valóságot ábrázolja. Érvényes a mában, jelenkori gondolatokkal, tanulságokkal. Biztos ülnek majd a nézőtéren olyanok, akik mondják, ez velem is megtörtént, vagy majdnem így esett meg. Itt barátok idézik meg a szerelmet, a hűséget, a becsapást, az árulást, a megbocsátást, az öregséget. Szembenéznek egymással, meg a tetteikkel az idő tükrében. Pont ilyen az ember ma is. Szeretjük egymást, megcsaljuk barátainkat, szeretteinket, bocsánatot kérünk, éljük jól, rosszul az életünket. Mert emberek vagyunk.”

A gyertyák csonkig égnek teljes színlapja az előadások időpontjaival a színház honlapján olvasható.

Varga Róbert
Fotók: Pomezanski György
Soproni Petőfi Színház