Pom Pom meséi – Premier a Vaskakas Bábszínházban

Bári Edit írása

pom-pom-mesei-vaskakas-babszinhaz

A Vaskakas Bábszínház retró sorozatának keretében egy újabb közkedvelt mese elevenedett meg, melyet október 6-tól már láthatnak az érdeklődők Pom Pom meséi címmel. A történetből 1980-ban televíziós sorozat is készült, a Sajdik Ferenc rajzaira jellemző szürreális képi világgal. A Kossuth-díjas Csukás István népszerű klasszikusát most Nagy Orsolya írta színpadra.

Lázas betegen otthon, egyedül feküdni szörnyen unalmas dolog. Tudja ezt Picur is, a szárnyaló képzeletű kislány, aki most úgy érzi, egyáltalán nem tesz jót a kedélyállapotának ez a bezártság. Ami szerencsére nem tart sokáig, hiszen meglátogatja barátja, Pom Pom, akivel közösen mindenféle izgalmas történetet találnak ki.

Na de kicsoda is Pom Pom? Hiszen ezt mindenki tudja! Vagy mégsem tudja senki? Ő ugyanis olyan, mint egy kaméleon, csak nem a színét, hanem az alakját változtatja: lehet szőrpamacs, paróka, szobafestő pemzli és még ki tudja, mi minden. Ám Picur jól ismeri őt, és a közös történetfarigcsálás igazán jó móka. Különösen, ha felbukkannak a Pom Pom mesevilág többi szereplői is, mint például Gombóc Artúr, akinek legkedvesebb foglalatossága a csokievés. Aztán megjelenik Festéktüsszentő Hapci Benő, Durrbelebumm, Zengő-Bongó Fésű, de életre kel anya csinos, pöttyös, magas sarkú cipője is. Így hát Picur és a nem éppen mindennapi teremtmények a fantázia segítségével – amelynek bizony még a négy fal sem szabhat határt – sok-sok izgalmas kalandot élhetnek át.

A Vaskakas bemutatójában egy különleges bábtechnikával találkozhat a néző: az úgynevezett fekete- vagy illúziószínháznak köszönhetően valóban életre kelnek a figurák. Bartal Kiss Rita (Blattner Géza-díjas) látvány- és bábterveinek, valamint Fitos Dezső (Harangozó Gyula-díjas) koreográfiájának köszönhetően üdítően mozgalmas, látványos és rendkívül érdekes az előadás, amelyhez még Rab Viki fülbemászó, dallamos zenéje és a dalok bájos szövege is hozzájárul.

Gergely Rozália alakítása Picurként lehengerlő, hihetetlenül lendületes és élettel teli. A háttérben Ragán Edit, Horváth Márk, Szúkenyik Tamás és Vitányi-Juhász István nyújtanak erőteljes alakítást hangjukkal és a bábok szédületes mozgatásával. A Vaskakas Bábszínház kamaratermében látható, Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) rendezésében színpadra állított Pom Pom meséi vidám, felszabadult perceket ígér a közönségnek.

Vajon mitől olyan élvezetesek a felnőttek számára is ezek az előadások? Talán attól, hogy érezhető bennük a művészek gyermeki lelke, mert „ha lelked van, mindened van, csakis ez számít…” – ahogy az egyik dalban elhangzik. Vagy csupán azért, mert játszanak és mesélnek önfeledten, akár egy gondtalan gyermek? Egy biztos: kicsik és nagyok mindig élménnyel és tanulsággal távoznak a bábszínházból, így az alkotók joggal mondhatják: „Így mesélünk mi mindannyian…”

Utazzunk hát Picur és Pom Pom fantáziájának segítségével egy különleges világba!

Bári Edit
Fotók: Molnár György, a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja

2019.10.07