Már a megjelenés évében, 1977-ben színre vitte Lengyel György rendező a Madách Színházban olyan ragyogó színészek tolmácsolásában, mint Sulyok Mária, Márkus László, Almási Éva, Székhelyi József, Schütz Ila és sokan mások. Az ősbemutató óta sorra tűzik műsorra a teátrumok országszerte.

Szabó Magda két részben előadott családtörténete alapvetően epikus természetű, a négy generáció históriája mégis bővelkedik fordulatokban és rendkívül drámai eseményekben, így mindvégig fenntartja érdeklődésünket a hősei sorsa iránt. Cselekménye olyannyira pergő, szituációi oly mértékben vibrálnak, hogy egy pillanatra sem érezzük, hogy állóképpé merevedne az egész. A forgószínpadon felállított, díszletül szolgáló ólomüveg mintás üvegfal rendkívül jól szolgálja a darabot, akár a Kismester utcai ház szalonjáról, akár bálteremről van szó, s talán majd nem csak részemről vált ki elismerést tervezője iránt (Vereckei Rita díszlet- és jelmeztervező). A jelenetek közötti gyakori forgása nem csak fokozza a dinamizmust, hanem eleven kaleidoszkóppá varázsolja a család krónikáját.

Hogy régimódi lenne a történet? Valóban múlt századi – az 1830-as évektől követhetjük négy nemzedék életét –, de szereplői nem egy poros fényképalbum elhomályosult figurái, hanem hús-vér emberek, tele fájdalommal, keserűséggel, lemondással, szeretet- és boldogság utáni vággyal, miközben olyan örök érvényű kérdések merülnek fel, mint generációk harca, férfi-nő viszonya, vallások szembenállása, női érvényesülés, szabadság vagy a társadalmi elvárásokhoz való ragaszkodás, vallási ellentétek. Gondoljunk csak bele! A kérdés most is az, ami száz éve vagy még régebben volt! Például: Meg lehet-e, meg kell-e felelni mindenben a társadalom elvárásainak? Segíthetünk-e a másikon? S ha megtehetjük, miért nem tesszük meg? Mi a jobb, ha mindig kihúzzuk a másikat a bajból, vagy ha hagyjuk saját lábára állni? Hogyan kell és lehet élni szép és tehetséges nőként? És még hosszasan sorolhatnám. Az írónő nem ítélkezik, s bennünket sem kényszerít állásfoglalásra, viszont rendkívül megmozgatja gondolatainkat, érzelmeinket. Számos kapcsolódási pontot fedezhetünk fel a jelennel, esetleg a saját életünkkel.

Két különböző ívű, mégis összecsengő asszonyi sors elevenedik meg előttünk. Az első részben egyértelműen Rickl Máriára, a nagymamára fókuszálunk. Kellemetlenül nyers modorát a talpon maradásért folytatott erőfeszítései generálják. Úgy érzi, hogy az egész Jablonczay család gondja az ő vállát nyomja, ő tartja fenn és össze a családot, mindent ennek rendel alá, még saját vágyait is, pedig kiderül, hogy a kemény kéreg mögött ez a nagyszerű asszony tele van elfojtott szenvedéllyel. Bizalmatlan, uralkodik mindenki felett, kíméletlen és zsugori, feszesen markában tartja a gyeplőt, szigorú katolikus, soha nem hunyászkodik meg. Minden igyekezete ellenére büszkesége, gőgje nem az összetartozást erősíti, hanem széthulláshoz vezet. Az utolsó pillanatig folytatja a hiábavaló küzdelmet, nincs alku, nem enged elveiből, s bár az idő eljár fölötte, a jelleme szilárd marad. Mindezt Kubik Anna rendkívül intenzív, feledhetetlen játékában láthatjuk. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, érdemes művész 2013-tól a debreceni Csokonai Színház tagja, pár évvel ezelőtt már ott is színpadra lépett ebben a szerepben.

Legalább ennyire fontosak a férfi karakterek is, hiszen ebben a világban ők mondják ki a végső döntést, és ezáltal sorsokat alakítanak, felemelhetnek vagy romba dönthetnek. Ilyen a családfő is, idősebb Jablonczay Kálmán, aki elkártyázza a családi vagyon egy részét, s akit emiatt felesége száműz, kasznárként (uradalmi gondnok) tart vidéken, semmibe vesz. Mégis amikor „megtörténik a baj”, ő az, aki leginkább emberi tud maradni. Sokoldalú figuráját Maszlay István alakítja, aki 25 évvel ezelőtt már eljátszotta ezt a szerepet (mellette Barta Mária és Rudolf Teréz alakította a főbb figurákat), amikor itt Győrben Pethes György rendezésében láthatta a művet a közönség. A három Jablonczay-utód sem hibátlan: az „üdítően buta” Margit (Kiss Tünde), az eladósorban lévő, de csúnyácska, emiatt önironikus Gizella (Szina Kinga) és az apja nyomdokain járó, léha életet élő, vagy mondhatnánk, inkább élhetetlen Kálmánka (Kolnai Kovács Gergely) is izgalmas karakterek.

Vannak különleges napok az ember életében, ilyen az is, amikor kiderül, hogy Kálmánka „bajt” csinált egy lánynak, nem is akármilyen lánynak, hanem a nagy tiszteletű prédikátor, Gacsáry István unokájának, Emmának (Dunai Csenge), aki ráadásul kálvinista. Az egyetlen érv, ami javára vall, hogy gazdag. A darab egyik legszikrázóbb jelenete a két tántoríthatatlan asszony, Mária és az Emmát nevelő nagyanyja, Bányay Rákhel (Agócs Judit) találkozása, egyeztetésük (vagy inkább utasításuk) az esküvőt és a jövőt illetően. Az unoka, Lenke (Dunai Csenge) érkezése sok mindent megváltoztat, egy dolgot biztosan nem: nem lágyítja meg a nagymama szívét. A második részben már a kis Lenke kerül fókuszba, mert 4 éves korától a nagymama Kismester utcai házában nevelkedik. Szeretetlenség, szülei bűnének, gyengeségének árnyéka vetül rá, olyanért vetik meg, amit nem ő követett el, élete állandó mellőzöttség, lemondás, pedig fogékony a jóra, a szépre, de ebből neki a legkevesebb jut. Türelemmel, alázattal viseli sorsát, a Jablonczay-átkot, nagyanyja elnyomását, megaláztatását még akkor is, amikor gyönyörű nővé serdül, s meglegyinti a szerelem. Csalódásai nem törik meg, mert valahogy mindig a harmóniára törekszik, talpon marad, büszke, mint Rickl Mária. Az ő büszkesége azonban másból fakad, meggyőződésből, nem elvárásokból. Egy sorsát vállalni képes önálló személyiség, egy újabb nőnemzedék képviselője, aki elég erős és határozott ahhoz, hogy maga alakítsa életét.

Mi lesz a befejezés? Nos, ez elég talányos. Végül a nagymama és Lenke (Szabó Magda édesanyja) ketten maradnak egymásnak. Valójában az első perctől meghatározóak egymás számára. Amit a nagymama nem mert megtenni élete folyamán, azt az unokája valósítja meg, ilyen formán találnak egymásra. Meg tud-e állni Lenke a saját lábán? Hogyan alakul sorsuk? – nyitva hagyott kérdések ezek.

Ne feledjük, hogy a 48-as szabadságharc után járunk, s a vereség, leigázottság hatása a férfiakból a lemondást, a „minden mindegy” legyintést, önpusztítást, a nőkből viszont a talpraállásra, összetartásra való törekvést hozta ki. Tucsni András dramaturg írja az előadásról: „Olyan nők története ez, akik képesek kezükbe venni sorsuk irányítását, hogy saját lábukra állva küzdjenek meg fennmaradásukért. Olyan anyáké, akik harcolnak egymással, a világgal, családjuk tagjaival, és minden erejükkel azon vannak, hogy a szorgos és takarékos kereskedővér képes legyen legyőzni a férfiak léha dzsentrivirtusát.” Igazi színház ez, az élet játéka, amely nagyon intenzíven megmozgatja a nézőt érzelmileg és értelmileg. A történet sokrétegű, a figurák bonyolultak, izgalmasak, a színészek számára igazi kiteljesedési lehetőséget nyújtanak.

2019. október 5-től a győri közönség a Régimódi történetet Bagó Bertalan értelmezésében láthatja. A kedvelt színházrendező stílusa nem lesz ismeretlen a teátrum nézői számára, 2013 óta visszatérő vendége a társulatnak (Augusztus Oklahomában, Sirály, A revizor). Meggyőződésem, hogy ezt a darabot is szeretni fogja az értő közönség, mert Szabó Magdának nemcsak a regényei, hanem darabjai is emberközeliek, belénk ivódnak, elkísérnek, különösen egy szép, míves előadásban, mint a jelenlegi.

SzaSzi
Fotók: Molnár György, a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja

Fotógaléria: Régimódi történet – Premier a Győri Nemzeti Színházban

Fotók: Molnár György, a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja

95 kép