Hogy miképpen került a vers az egyszerű nép kezébe? Valószínűleg ponyvaként. A szélesebb közönségnek szánt kalendáriumokat, dalszövegeket, vőfélykönyveket, vallásos kiadványokat és verseket vásárokon, földre kiterített ponyvákon vagy ponyvából készült sátrak alatt árulták. Innen a műfaj elnevezése. Egy-egy népszerű kiadványból így több ezer darab is elkelt.

Az érzelmekre erősen ható költeményt hamar megszerette az olvasóközönség, mi több, rögtön egy egyszerű dallamot is rendelt hozzá. A vers dalszövegként vált ismertté, s az egész magyar nyelvterületen elterjedt. Az aradiak nótáját énekelték Erdélyben, az Alföldön, a mai Délvidéken, a Tisza mentén és a Dunántúlon is. A dallam a szöveggel együtt része lett a néphagyománynak…

Olvassák hát a költeményt, amit ük- és dédszüleik bizonyosan ismertek!

Lévay József: Az aradi nap

Jaj be búsan néz az őszi
Nap sugára
Az aradi vártömlöcznek
Ablakára!
Fogva ül ott tizenhárom
Magyar vitéz,
S a hazáért a vérpadra
Fellépni kész.

Seregünkben mind vezér volt,
Hős, hatalmas;
Lobogójuk száz csatán is
Diadalmas.
Bátran néznek szeme közé
A halálnak;
Vele szemben nemcsak egyszer,
Százszor álltak.

Elitélték mindnyájokat
Szinte lopva,
Szőttek-fontak hamis vádat
A nyakokba.
Bélyegezték felségsértő
Pártütőnek,
Hogy a tiprott szabadságért
Kardra költek.

S uramfia! az ítélet
Gyász bitófa,
Mintha rablók, utonállók lettek volna.
Mintha méltók sem volnának
Egy lövésre,
Katonához, férfiúhoz
Illőbb végre!

Csikorog a tömlöcajtó
Vasas zárja,
Jertek, jertek hű vitézek
A halálra!
Bucsuzni kell itt egymástól
Mindörökre:
Meg van ásva sirotoknak
Néma gödre.

És kijönnek vérző szívvel,
Haloványan,
Kezet fognak, könnyeznek is
Egynehányan;
De az a könny nem a bánat
Gyenge habja:
Egy sincs köztük, a ki hitét
Megtagadja.

Most a bucsu már csak egy-két
Katonás szó,
Föld zajából fel magasba
Messze hangzó:
„Isten áldjon! együtt leszünk
Fent az égben,
Élő tanuk árva hazánk
Szent ügyében.”

És lépdegél a keserves
Útra sorba
A vértanuk dicsőülő
Kis csoportja.
Csak egy lépés a bitóról
A menny tája;
Elrepülő lelkeiket
Angyal várja…

S ki az az egy, a ki még él
S áll magában?
Hősök hőse, félisten volt
A csatákban…
Damjanicsra hej! Bosszusak
Vérbirái,
S rajta gyáván itt akarnak
Bosszut állni.

Hű bajtársi zord halálát
Nézze végig,
Haljon újra mindenikkel,
Ugy itélik;
Lelkét gyötrő kin tüzében
Hadd fürössze,
Vad rémület, szörnyű kétség
Törje össze.

S áll közöttük gyenge mankón
Támaszkodva,
Mint leomló félben álló
Templom tornya;
Mint oroszlán, mely vas közé
Vagyon zárva,
Ingerkedő, dévaj sereg
Játékára.

„Első voltam én a harczon,
Jól tudjátok!
Utolsónak mért hogy éppen
Most hagyátok?…
Jól van igy is! mindenütt csak
Azt kerestem,
Hogyha esem, óh szabadság
Érted essem!”

S bátran fellép, égi fény gyúl
Hős szemében…
De a hóhér reszket, sápad
Félelmében.
„Bátrodjál, szegény pára!
Mit félsz nálam?
Jól vigyázz! hogy föl ne borzold
A szakállam!”

Olyan vígan megy, mintha menne
Vigalomba,
Nem rabszolga-kézzel ásott
Sirhalomba;
Mintha mi sem vonzaná e
Föld határán.
S bus hazáját váltaná meg
Vére árán.

És repiti szellemét az
Angyal szárnya,
S a kinyilt menny becsukódik
Ő utána,
Arad felett zajlik sűrű
Őszi felleg,
Benne vihar, benne villám
Harczra kelnek.

Aradi vár! Aradi vár!
Halál völgye,
Honszeretet, vértanúság
Szentelt földje!
Viruljanak környékeden
Vérvirágok;
Örök emlék s hála könnyét
Sirni rájok!

S hogy az aradi tizenhármak emléke mellett a dallamot is felidézzük, hallgassák meg az aradi vértanúk balladáját Kátai Zoltán énekmondó tolmácsolásában!

Berente Erika

Felhasznált irodalom: Új magyar életrajzi lexikon; wikipedia.hu; levay100.rfmlib.hu; 48asdalok.btk.mta.hu

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogok lejárta miatt közkincs.