45

Érdekes zene kíváncsi emberek számára

Trottel-interjú Rupaszov Tamással

trottel-rupaszov-tamas

A Trottel igazából brand, Rupaszov Tamás a nyolcvanas évek óta működteti ezen a néven több inkarnációt megélt zenekarát és – ha hozzávesszük a szamizdat-előzményt – a lemezkiadót is. Az „Érdekes zene kíváncsi emberek számára” kiadói jelmondat messze nem vicc, az eklektikus arculat kreatív, izgalmas produkciókat takar a punk/hardcore-tól a pszichedelikus zenéken át a folkig és világzenékig.

Az utóbbi években pedig a bakelit revival fénykorában régi és új kedvencek jönnek ki sorban a kiadótól; legutóbb az első magyar hardcore zenekarnak tartott Marina Revue Sikoly a mából című nagylemeze, az elmúlt héten pedig elindult a Trottel zenekar eddigi lemezeinek az újrakiadása is LP-n az 1992-es The Same Story Goes On-nal kezdve. Úgyhogy épp ideje volt a Lángoló Gitároknak Tamással átbeszélni az eddigieket.

Kezdjük az elején. Mi volt az első gondolat, a motiváció, hogy bele kell vágni egy független lemezkiadóba?

Az inspiráció a nemzetközi punk színtérről jött. Abban az időben mindenki csinált valamit, fanzint, zenekart, kis helyi rádiót, kis kiadót. Levelezések kapcsán ezermillió embert ismertünk meg. Azt érezte az ember, hogy ő is ilyesmit akar. Ezenkívül valahogy magától értetődőnek tűnt, hogy egy underground zenekar saját magát adja ki, főképp, hogy itthon meg az állami kiadón kívül nem is volt más.

Miért vált szükségessé, hogy bejegyzett kiadóként működtesd a Trottel Records-ot?

Csináltuk évekig nagyon keményen, do it yourself módon egészen 1991-ig. Aztán már annyira nagy mennyiség kellett a kiadványokból, hogy el kellett kezdeni folyamatosan gyártókkal dolgozni. És azt akartuk, hogy a Trottel külföldön kiadott anyagai itthon is rendesen kaphatóak legyenek, ne csak a kintről behozott maximum száz darab. Így kellett egy hivatalos kiadó, és ha már így alakult, belelkesedtem, és elkezdtem kiadni azokat a zenéket és zenekarokat, amiket szerettem.

Hogyan sikerült az első külföldi turnékat tető alá hozni?

Ez nagyon szép történet volt. 1988-ban Párizsban próbáltam összeszűrni a levet a Bondage Records-szal, a Berurier Noir kiadójával. Nem állt kötélnek, mert nem tetszettek neki a hosszú számaink. Viszont összehozott Rico Maldororral, aki a Gougnaf Mouvement kiadót csinálta, elég őrült fickó, és ő rálelkesedett, felajánlotta, hogy menjünk ki Montpellier-be felvenni az első Trottel lemezt. Ő kezdte el szervezni az első turnénkat Franciaországban, ami köré mi, a már meglévő kontaktjainkkal szerveztünk egy komplett német, francia és olasz turnét. 1989. február 4-től március 30-ig. Persze postai levelezéssel, vonalas telefonnal, vízumokkal, meghívólevelekkel.

Úgy rémlik, hogy elég hamar más bandáknak is szerveztél koncerteket. Kik voltak a személyes kedvenceid ezek közül?

Abban az időben a Yukba szerveztem, magától értetődő, hogy amikor kiadónk lett, próbáltam elhozni a zenekarait. Így lett Parabellum mini turné Magyarországon, meg Haine Brigade, aztán ahogy beindult a szervezés, mindenféle nem csak francia zenekart hoztunk: MDC, Fugazi, DOA, NoMeansNo, Citizen Fish, Leatherface, Strawdogs, Alice Donut. Aztán belgákat: Noise Gate, Billy and the EPs, és skótokat: Archbishop kebab, Dog Faced Hermans. És persze sokakra nem emlékszem már. Szerencsére a Yuk teret tudott adni ezeknek a zenéknek, de vittem a Tilos az Á-ba is. Amúgy a Gougnaf zenekarai közül nekem a Treponem Pal jött be akkor legjobban. A többi elég szokványos punkrock volt, ki is lógtunk a Trottellel a kiadó profiljából, ezért kreáltak nekünk egy úgynevezett sublabelt Dada Rocknroll Gerilla néven. Aztán szép lassan elkezdtem külföldre is szervezgetni magyar underground zenekarokat, ilyen volt a Persona Non Grata, a Lava és a ColorStar. Szerette az a közönség ezeket a kelet-európai zenekarokat.

Mik voltak a fő különbségek a kinti és a hazai koncertek közt? Szervezésbeli profizmus? Szabadabb légkör? Az utazgatás öröme?

Abban az időben mindenképp a helyszínek. Berlinben az Eimer, Bielefeldben az AJZ, Kölnben a Weisshaustrasse, Hamburgban a Rote Flora és a Störtebecker. Az AK47 Düsseldorfban, a Lola Párizsban, az El Paso Torinóban, az Indiano Firenzében, a Forte Prenestino Rómában, az Isola Bolognában, aztán persze a holland squatok. Felsorolni se lehet, annyi volt, és nem is emlékszem mindre. Olyan legendás elfoglalt házak, amik az alternatív színteret segítették, fellépési lehetőséget adtak, és komoly élettér kísérletek is voltak bennük. Ma már szinte egyik sem létezik abban a formában, mint amikor mi turnézni kezdtünk ʼ89-től. Emellett persze játszottunk úgymond rendes klubokban is, de az sose volt olyan izgalmas.

trottel-rupaszov-tamas

Ha már szóba került a változás és a megszűnések, láthatóak voltak a változás jelei? Át lehetett hidalni ezeket, vagy egyszerűen csak szűkültek a lehetőségek, szervezők öregedtek ki?

A 2000-es évek elejére nagyrészt kiebrudalták az embereket ezekből az épületekből, ami azt hozta magával, hogy a kis zenekaroknak Európa-szerte beszűkültek a lehetőségei. És igen, generációváltás is volt.

A digitális kor, az internet hogyan alakította át a kiadói és promóteri tevékenységeket?

Egyszerre nyújtott sok lehetőséget a kicsiknek, de azt is elhozta, hogy könnyű eltűnni a rengeteg információ közt. A kiadás, a hanghordozó eladások csökkenésével az online felé tolódott el, de szerintem ez a kis kiadóknál nem nagyon működik. Ami jó az egészben, hogy sokat lehet spórolni a kommunikációval. Nem kell például költséges vonalas telefonon tartanod a kapcsolatot, és iszonyat drága promóciós csomagokat küldözgetned. Mi az elején volt, hogy 200 csomagot adtunk fel ismeretlen kluboknak, nem létezett ugyanis más megoldás.

Hogy kell elképzelni a kezdeti terjesztést hazai és nemzetközi szinten, majd ez hogyan változott meg később?

Sok kis underground bolt létezett mindenhol, és turné közben otthagytunk a boltokban lemezeket, ez ment először. A külföldi kiadóinknak voltak országos terjesztői, például a New Rose Franciaországban és az EFA Németországban. Ezenkívül megannyi kis alternatív terjesztő működött. Például Lengyelországban nem létezett az undergroundnak hivatalos terjesztése. Önszerveződő módon hétvégenként voltak punk piacok minden nagyobb városban, a kis kiadók és terjesztők pedig oda vitték és persze onnan szerezték be a kiadványokat. Ez azt eredményezte, hogy sokkal olcsóbb volt minden, így a közönség szívesen vásárolt ismeretlen zenéket is. Így tudtunk eladni a Trottel lemezeken kívül rengeteg egyéb kiadványunkból is. Itthon még működött az országos bizományos terjesztés. Volt vagy 400 bolt, ahol zenét árusítottak. Létezett a Bahia bolthálózat, valamint egyéb lelkes alternatív terjesztők és üzletek. Amikor a bizományos rendszer nagyrészt megszűnt, ez nem tett jót a kis kiadóknak, mert értelemszerűen a kevésbé ismert zenéket készpénzért már nem vitték el a vidéki boltok. Egyre kevesebb helyen tudtunk jelen lenni a kiadványainkkal.

Ma vannak még egyáltalán klasszikus értelemben vett terjesztők?

Természetesen vannak, a fizikai hanghordozók azért nem tűntek el. A kisebb, műfaj specifikus boltok szűntek meg, ami sajnos megint csak az underground színtér létét nehezíti.

Ha nem üzleti titok, milyen példányszámokban fogytak régen a kazetták és CD-k, és milyenben ma?

Régen ezrek fogytak jó esetben, ma meg ezer jó esetben, bár már az is ritka az undergroundban. Folyamatosan koncertező zenekar tudja ezt legfeljebb produkálni.

Az LP-k mellett azért CD-n is kijön a legtöbb anyag, ezek szerint van erre még némi kereslet. Mik az arányok az eladásban, ha idevesszük még a digitális terjesztést is?

Szerintem ez műfajonként változik. A CD sem szűnt meg. Előfordul, hogy ugyanannyi CD fogy, mint vinyl, más esetben a CD-t alig viszik. Van műfaj, ami online megy, és fizikait nem tudsz eladni belőle.

Ma úgy tűnik, azért a streamingé a jövő; hogy tud egy kiadó ilyen helyzetben megélni?

Nem hiszem, hogy a mi esetünkben a streamingé lenne a jövő, szerintem az underground színtér oldschool fogyasztó, hiszek benne, hogy akik a nem mainsteam zenéket szeretik, azok mindig fognak hanghordozót vásárolni. A kis kiadók szerintem sosem egy lábon álltak, koncertszervezéssel és sok egyéb tevékenységgel is foglalkoztak, akik pedig igen, azoknak meg kell tanulniuk a több lábon állás művészetét – mint mindnyájunknak egyébként, bármilyen művészeti formában, ha a nem kommersz szektorban akarunk továbbra is tevékenykedni.

Bár a kiadói arculatot eléggé meghatározta a punk/HC vonal, azért már elég korán rámentél egyéb különleges zenékre is, kísérleti dolgoktól a folk-rockig és a világzenékig. Ezt az eklektikusságot hogyan vette a színtér?

Tény, hogy könnyebb volt a kezdetekben. A közönség nyitottabb volt, fogékonyabb mindenféle őrületre, stílusokra. Kiadói szempontból sokkal praktikusabb leragadni egy műfajnál, de az nekem nagyon unalmas lett volna minden szempontból. A Trottel Records katalógusa mindig is műfaji káosz volt, de ez így szép, ilyen sokszínűen. Kár lett volna kihagyni a sok jó lemezt.

2010-ben beszálltál a FolkBeats nép- és világzenei tehetségkutatóba. Milyen tapasztalatokat szűrtél le ennek a nagyszabású eseménysorozatnak a szervezőjeként?

Például azt, hogy kis zenekarok szintjén ugyanaz van, mint más műfajban. A legtöbb megszűnik, még az első lemeze megjelenése előtt, vagy azután. No és azt is, hogy Magyarországon minden színtér végtelenül belterjes. Ja és még azt, hogy a magyar folk színtér jóval sokszínűbb politikailag, mint sokan gondolnák. Hála az égnek.

Pályafutásod gerincét ugyebár egyértelműen a Trottel zenekar jelenti, amit jó sokszor megújítottál zeneileg, és újjászerveztél tagságilag is, viszont a Trottel minden névverzióban benne marad. Ez marketing és brand szempont, vagy inkább egyfajta állandó alkotói bázisra utal?

Talán az alapmotiváció az, ami ugyanaz, és a hozzáállás. Aztán a zenei nyitottság: barangolás a stílusok között, egyfajta kísérletező kedv. Magam sem tudom már, lehet, hogy jobb lett volna nevet változtatni még ʼ96 körül, mindenesetre ez most már így van, és így is marad. A különböző alnevek megpróbálnak valamiféle útmutatást adni a közönségnek, hogy na, ez megint valamiféle változás. De lehet, hogy ez is hülyeség. Mindenesetre addig, amíg ez egy önmenedzselő, önmagát nem piaci termékként megfogalmazó, a működés folyamán morális és egyéb hasonló szempontokat figyelembe vevő zenekar, addig van a Trottel névnek létjogosultsága.

Most épp indul egy újabb fejezet a Trottel életében, a Talayapa, hol tart a dolog?

A Talayapa megint egy elég radikális lépés, talán az eddigi legszélsőségesebb zeneileg. 18 év után összeakadtunk Orosz Csabival, akivel a Troxxtracks (1998), az Interferencia (1999) és a Fluid (2000) lemezeken játszottunk együtt. Mindketten úgy éreztük, hogy maradt még bennünk egy közös lemez legalább, így egy éve elkezdünk zajongani ketten, és ez elég inspiráló lett. Csabi közben ezer ok miatt elektromos dobra váltott, mindenféle padokkal és zajkeltőkkel kiegészülve, és ez már megint annyira eltér a megszokottól, hogy a névben is meg kellett mutatkoznia. Tavasszal elkezdünk koncertezgetni itthon és külföldön duóként, a nyáron pedig a szintén régi Trottel taggal, Kardos Ritával kiegészülve létrejött az új formáció, amivel „A Trottel bemutatja: Talayapa feat. Rita K.” néven játszunk, és lassacskán új Trottel lemezt is csinálunk. Duóként is megjelentetünk majd valamit, de ez még titok…

Mostanában újra jó vinyl gyűjtőnek lenni, te most a klasszikus magyar punk/HC zenéket dokumentálod válogatásokon és zenekari albumokon. Mi volt a pillanat, a ráébredés, hogy itt a lehetőség a régi kultikus felvételeket megjelentetni?

Régóta szerettem volna újra vinylt kiadni, de nem mertem. A vágy azonban nőttön-nőtt és elhatároztam, hogy bepróbálok egy tematikus Trottel Records sorozatot vinylen, közösségi finanszírozással. Neki is álltam, de közben valahogy eszembe jutott a régi Pajtás Daloljunk sorozat, és úgy belelovalltam magam, hogy hirtelen indíttatásból összeraktam a Pajtás Daloljunk X LP-t. Elég nagy volt az érdeklődés, jött a Pajtás Daloljunk Y, és aztán már nem volt megállás, egymást követték a mindenféle LP-k. De természetesen nem akartam leragadni egy stílus mellett, és mostanra már színesedett a Trottel Records vinyl katalógusa is. A dokumentálás mellett fontossá vált a régi vágyak megvalósítása is, például, hogy olyan kultikus zenekarok legyenek a Trottel Records katalógusban, amik soha nem voltak: a ColorStar, a Tudósok, de szeretném dokumentálni a mai kort is, amiben élünk, így lett Bobafett LP vagy a Ki NER Ma lemezválogatás, mai, nagypofájú előadókkal.

Hogy állt össze ez a NER-es válogatás?

Kicsit olyan érzés ez, mint a nyolcvanas években. Tombol a mindennapi szürreál, az underground erre egyre jobban reagál, én pedig dokumentálom, mint annak idején. A Ki NER Ma válogatás egyébként egy a WNTS zenekarnak felajánlott albumból indult ki, ami helyett ők inkább egy válogatást állítottak össze mai, rendszerkritikus előadókkal. Azért ez sem történik mindennap, hogy felajánlasz egy lemezt egy zenekarnak, és ők ehelyett egy sok zenekaros válogatást csinálnak. Nagy respekt ezért a WNTS-nek.

Már megy a kiadói Facebook-oldalon a régi Trottel lemezek vinyles kiadásának beharangozása. Mi lesz az ütemezés, ha már látod egészben, és hány Trottel lemezt adsz ki újra?

El kellett jönni ennek a pillanatnak is hosszú hezitálás után. Az első a The Same Story Goes On LP, ami a Trottel Records 001-es kiadványa volt ’92-ben. Ezért jelenik meg elsőként. Másodiknak a Borderline Syndrome-ot szeretném, de ha jól emlékszem, 2010-ben, amikor az 1G kiadta az Underground katalógus sorozatban a Borderline-t CD-n, kötöttünk valamiféle kizárólagos belföldi forgalmazásra szóló szerződést. Ha így is van, remélem, Keleti Tamás rugalmasan áll majd a dologhoz. Aztán a többire nincs kialakult elképzelés. Az egyéb kiadványok mellett sorban szeretném az összes Trottel-lemezt vinylen, gondolom, pár évig el fog tartani, míg mind megjelenik.

Vannak már egyéb tervek is, vagy azokkal még nem foglalkozol?

Folyamatosan foglalkozom mindenféle tervekkel, nagyon szeretnék magyar folk vinyleket is, de sokan a színtérből hülyének néznek, és paráztatnak ezzel kapcsolatban. Szeretném lemezen látni a kilenvenes évek végén megjelent Szibériai Sámán Népek Zenéje sorozatot, ami csak kazettán volt. Nagy vágyam egy Makám és Kolinda lemez is, és szívesen fogdosnám a Köztársaság Bandája első lemezét fekete korongon. No, de majd meglátjuk mi sül ki mindebből.

További információk a Trottel Records Facebookján!

Rácz Mihály
Forrás: langologitarok.blog.hu

2019.10.06