A kismalac meg a farkasok

Molnár György fotói a Vaskakas Bábszínház előadásáról

a-kismalac-meg-a-farkasok

Véget ért a nyár, mindenki visszatért a vakációról. Nemcsak a gyerekek az óvodákba, iskolákba, hanem a kismalac és barátai is a bábszínházba. Az idén májusban bemutatkozó A kismalac meg a farkasok című mulatságos történet sok-sok zenével ismét látható a Vaskakasban. Munkatársunk is ott járt, és rengeteg képet készített a darabról.

Nem véletlen, hogy a sok nevetést és izgalmat ígérő darabban lehetnek ismerős részletek, hiszen az író merített a magyar népmesékből is egy nagyot. De azért ne legyintsünk rá, hogy jól ismerjük már a történetet, mert érhetnek meglepetések! A sűrű erdő közepén éldegélő kismalacnak és a többi szereplőnek például ugyanolyan neve van, mint akármelyik embergyereknek: Ildikó, Sándor, Imre és így tovább. A kismalac pedig nem is olyan félénk, reszkető lábú kis jószág, hanem egy talpraesett, „életigenlő” figura. És vannak barátai is, akikre számíthat mondjuk egy házépítésnél? Mi már tudjuk jól, hogy sem a nádból, sem a fából épült ház nem véd meg a farkastól, az ideális malaclak csakis kőből készülhet. De a kismalacnak még végig kell járnia a klasszikus mesei útvonalat, hogy ne csak felvegye a harcot a csatasorba állított farkasok és vezérük ellen, hanem le is győzze őket, és újra beigazolódhasson a régi mondás: Többet ésszel, mint erővel.

A darabot Bora Levente, Gergely Rozália, Markó-Valentyik Anna játsszák.
A történetet írta és rendezte: Markó Róbert

Fotók: Molnár György, a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja

2019.10.02