Az „új időknek új dalai” nem csupán a Góg és Magóg fia vagyok én… kezdetű versből idézett szavak, hanem a Hangraforgó repertoárjába frissen „érkezett” Ady-dalok, valamint a költő korának megjelölése, a 20. századforduló utáni új költői öntudat és hang berobbanása a magyar költészetbe. Halála után 100 év elteltével a nagy költőre érdemeinek megfelelően emlékeznek, művészi örökségét méltóképpen ápolják országszerte és a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Térben is. Az előadások ez év márciusától kezdődően járják körül és egészítik ki az Adyról alkotott képünket: irodalomtörténeti előadásokkal, pódiumestekkel és a Hangraforgó verskoncertjével.

Mind a téma, mind pedig az előadók művészi színvonala sejtette, hogy ez alkalomra biztosan megtelik a könyvtár rendezvényterme. Ady korának üstököse volt, de személye és költészete ellentmondásos a korai Magyarországon. Ez nem is lehetett másképp, hiszen átmeneti történelmi korszakba érkezett: írásaival, verseivel felkavarta az állóvizet, az egész Ady-jelenség politikai és kulturális érdekekkel ütközhetett, ugyanakkor a rendszert bomlasztó értelmiség körében nem véletlenül váltott ki lelkesedést.

Számos gondolatát hangoztatták már a költőelődök. A műveletlenség bírálata megjelenik például Csokonainál is: Jövendölés az első oskoláról a Somogyban című költeményében olvashatjuk: „Dudva lenne a dudvák / Közt az ananász: / Kanász marad akinek / A nevelője kanász”. A nemzetostorozó hangnak is megvannak az irodalmi elődjei, például Berzsenyi Dániel személyében (A magyarokhoz). Arany János az Elveszett Alkotmány című munkájában Rák Bende, Hamarfi és Ingadi alakjában a nem előremutató tulajdonságokat ítéli el. Ady mint szerető szülő viszonyul hazájához: bírálja, ostorozza, de mindezt jobbító szándékkal teszi.

Írásai mintegy vérfrissítés igényével hatoltak a magyar talajba, ahol „A dudva, a muhar, / A gaz lehúz, altat, befed”, s a „kacagó szélbe” akár Gogol keserű nevetése is belevegyülhet. Ady Endre – szavai nyomán – az „Értől az óceánig” jutott; a Parnasszust szülőfalujából indulva mászta meg, gazdag életművet kikerekítve pennájából...

A Hangraforgó, azaz F. Sipos Bea és Faggyas László kitűnően összeállított műsora lehetővé tette, hogy irodalmi időutazás módján pillanthassunk be Ady Endre költői pályafutásába. Hallhattunk műveket az Új versek (1906), a Vér és arany (1907), Az Illés szekerén (1908), A Menekülő Élet (1912) és A halottak élén (1908) kötetekből. 16 Ady-vers hangzott el az esten, melyek egyúttal a készülő új Hangraforgó CD-anyag darabjai is.

A zenés emlékezés darabjait kortársak idézése, továbbá Ady prózai leveleiből felolvasott részletek kötötték össze. Képzeletben láthattuk a költőt szanatóriumi halálos ágyán, a halottól búcsúzók seregét, hallhattunk részletet Móricz Zsigmond gyászbeszédéből, s elhangzott Reményik Sándor búcsúverse, a Köt a rög. A temetésen a kor költőnemzedékének színe-java képviseltette magát Babits Mihálytól Kosztolányi Dezsőig, a Nyugat szerkesztőgárdája, amelynek Ady 1908-as kezdetétől haláláig szerzője és szerkesztője volt.

Felidézhettük párizsi napjait, szerelmeit. Diósy Ödönné Brüll Adél, a művelt gazdag polgárasszony hatására olyan távlatok nyíltak meg előtte, melyek nélküle talán soha. Eljutott Párizsba, a fény, a kultúra, a polgári haladás szülőhazájának fővárosába. Sokszínű művészet, történelmi levegőjű épületek nyűgözték le, hatott rá a modern francia költészet. A szerelem szenvedélyes hullámzását versbe foglaló, a Léda-szerelmet leginkább jelképező Héja nász az avaron című verse is dalba foglaltatott. Láthattuk a megnyugvást kereső Ady alakját, aki Csinszka (Boncza Berta) oldalán igyekezett egyensúlyt találni a háború éveiben (Nézz, Drágám, kincseimre).

Az est végül visszakanyarodott Ady költészetének egyik alapkérdéséhez: mit ér az ember, ha magyar? A magát minden körülmények között magyarnak valló Ady önmagát sem kímélve kívánja a felrázás erejével a Mohács szimbolizálta történelmi veszedelmet, a múltból nem okult magyarság állandó ostorozásra szorul, csak egy sorscsapás zökkentheti ki tunyaságából. Ezért fordul Istenhez, hogy ne hagyjon nyugtot, ne engedje az állóvíz mocsarába belesüppedni népünket, „mert akkor végünk végünk, végünk”.

A Fölszállott a páva című vers a népdalhoz illeszkedő dallamával és a páva szabadság-szimbólumával zárta a koncert, a nagyszámú közönség tetszésnyilvánítása közepette. Ady Endre költőnemzedékek számára jelölte ki az utat, tollforgatók sora vallja tanítómesterének, alkotó művészete inspiráló forrásának. Mind a magyar, mind pedig az egyetemes irodalomtörténetbe kitörölhetetlenül belevéste nevét.

Csiszár Antal
Fotók: Pozsgai Krisztina

Fotógaléria: ''Dalok tüzes szekerén'' – A Hangraforgó Ady-estje a győri könyvtárban

26 kép