62

Portré: F. Scott Fitzgerald


f-scott-fitzgerald

F. Scott Fitzgerald 1896. szeptember 24-én született a minnesotai St. Paulban, ír származású katolikus felső középosztálybeli családban. Iskoláit a St. Paul Akadémián végezte – itt jelent meg első detektívtörténete az iskola újságjában –, majd 1913-ban beiratkozott a New Yersey-i Princeton Egyetemre. Gyenge diák volt, ezért otthagyta az egyetemet és katonának állt.

Ez sem tartott sokáig, ugyanis bevonulását követően nem sokkal véget ért az első világháború. Ebben az időszakban írta A romantikus egoista (The Romantic Egoist) című regényét, amely az első világháború utáni generációról szólt. A regény kiadását a Charles Scribner’s Sons kiadó visszautasította, azzal a megjegyzéssel, hogy alapos átdolgozás után ismét szó lehet a kiadásról.

Fitzgerald 1919-ben megismerkedett Zelda Sayre-rel, egy Alabama állambeli felsőbírósági bíró lányával. Eljegyezte a lányt, és hogy életük anyagi alapjait megteremtse, New Yorkban vállalt állást egy hirdetővállalatnál, emellett novellákat is írt. Zelda azonban nem volt meggyőződve, hogy a férfi el tudja őt tartani, így felbontotta az eljegyzést. Scott ekkor visszatért szüleihez St. Paulba, és újraírta – immár harmadszor is – A romantikus egoistát. A Charles Scribner’s Sons kiadó ezúttal elfogadta a kéziratot, és 1920-ban kiadta regényt Az édentől messze (This Side of Paradise) címmel, ami váratlan sikert hozott a 24 éves író számára. Zelda megújította az eljegyzést, és még abban az évben összeházasodtak. Egyetlen gyermekük, Frances Scott Fitzgerald 1921 októberében született.

A házasságkötést követően a család New Yorkban telepedett le. Fitzgerald itt kezdett bele második regényébe, amely a Szépek és átkozottak (The Beautiful and the Damned) címet kapta. A regényben egy jómódú férfi, Anthony Patch életét elemzi – nagyító alá veszi házasságát Gloria Gilberttel, feleségéhez való viszonyát, katonai szolgálatát, alkoholizmusát és egész egyéniségét. A könyv domináns eleme az 1920-as évek társadalmi céltalansága. 1923-ban The Vegetable címmel színdarabot írt (magyarul Saláta, avagy az elnöktől a postásig címen jelent meg), amely azonban megbukott. Irodalmi tekintélye nem volt az általa elvárt szinten, ami részben annak is tulajdonítható, hogy extravagáns életmódjuk miatt a kritikusok nem tekintették komoly írónak.

Fitzgerald írói fejlődésében az 1920-as évek játszották a legnagyobb szerepet. Az 1924-25-ös év telét Rómában töltötték feleségével, ahol megpróbálkozott az akkor már kész regénye, A nagy Gatsby (The Great Gatsby) átdolgozásával, sikertelenül. A könyv végül 1925-ben jelent meg Amerikában; mesterműként tekintett rá az irodalomtörténet és az olvasóközönség egyaránt. A regényben a szegény sorsból származó, pénztelen Gatsby az „amerikai álom” rabjává válva próbálja meghódítani szerelmét, a gazdag és elkényeztetett Daisy Buchanant. (Utóbbi alakját Fitzgerald egy Ginevra King nevű 16 éves lányról mintázta, akibe 18 évesen szerelmes lett). Mire Gatsbynek sikerült gyanús üzleti manővereknek köszönhetően meggazdagodnia, akkorra Daisy már egy gazdag és befolyásos férfi, Tom Buchanan felesége lett. Gatsby – akinek pénze volt, de társadalmi rangot nem tudott szerezni magának – nem adta fel a harcot, a Daisy-ért folytatott küzdelem azonban tragikus végkifejletbe torkollott.

Ebben az időben hosszabb ideig Európában éltek feleségével, különösen Párizst és a francia Riviérát kedvelték. A francia fővárosban Scott az ott élő amerikai írókkal barátkozott, köztük Ernest Hemingway-jel is, aki komolyan vette őt íróként, és csodálta őt A nagy Gatsby megírásáért. Jóllehet az írói sikerek nem kerülték el, Fitzgerald magánélete nem volt felhőtlen. Felesége 1930-ban idegösszeroppanást kapott, majd súlyosbodó problémái miatt – skizofréniával küzdött – elmegyógyintézeti kezelésekre is szorult. A pár hazaköltözött Amerikába, a szanatóriumi kezelések számlái pedig kezdték megterhelni a családi kasszát, különösképpen, hogy igencsak nagy lábon éltek, mindig gyorsabban költötték a pénzt, mint ahogy Scottnak sikerült megkeresnie. Helyzetüket rontotta, hogy Scott már egyetemista kora óta alkoholproblémákkal küzdött, ami a húszas évekre súlyosbodott, emellett narkotikus gyógyszereket is használt, amelyek csak rontottak az egészségi állapotán. Egy idő után anyagi problémáik állandósultak, és bármekkora éleslátással is tudott írni a pénznek az emberek életére gyakorolt hatásáról, saját anyagi ügyeit sohasem tudta egyenesbe hozni.

Hemingway így írt róla A Vándorünnep (A Moveable Feast) című könyvében: „Tehetsége annyira természetes volt, mint a lepkeszárnyon a minta. De ennek ugyanúgy nem volt tudatában, mint a lepke, és annak sem, amikor a minta lesöprődött vagy meghibásodott. Később észrevette, hogy szárnyai megsérültek; megtanult gondolkozni, de repülni már nem tudott, mert a repülés vágyát elvesztette – csak arra tudott emlékezni, valamikor milyen könnyen tudott szárnyalni.” Hemingway szerint egyenesen Zelda biztatta az ivásra, hogy elterelje férje figyelmét a regényekről és a novellákról. Hogy eladhatóbbak legyenek, utóbbiakat Fitzgerald mindig kiegészítette egy-egy bizarr részlettel vagy csattanóval. Regényeit pedig hollywoodi filmgyártóknak próbálta eladni, hogy kiegészítse bevételét.

Közel egy évtizedig nem jelent meg új könyve, negyedik regényének megírásában már Zelda súlyosbodó skizofréniája is hátráltatta – feleségét 1932-ben kórházba kellett utalni. Fitzgerald eközben dolgozott az újabb regényén, amelyben egy Dick Diver nevű pszichiáter bukását dolgozta fel, aki beleszeret egyik páciensébe, és vesztére feleségül veszi. A regény írása közben többször is pénz nélkül maradt, szerkesztőjétől és ügynökétől kölcsönzött, illetve kisebb írásokból befolyt pénzből tartotta fenn magát. Ezek voltak életének legnehezebb évei, és ez a műve hangulatán és egyes részletein is érezteti hatását. A regény Az éj szelíd trónján (Tender is the Night) címet kapta, és 1934-ben jelent meg. A kritikusok csalódottan fogadták – A nagy Gatsby után valami jobbra, nagyobbra vártak –, és az olvasóközönség sem lelkesedett érte. A könyv a kritikusok szerint egy átlátszó életrajzi történet, amelyben benne vannak a szerző problémái feleségével, a dekadens életstílus, Scott önző magatartása és alkoholizmusa. A regény érdekessége, hogy Zelda – aki maga is táplált írói ambíciókat – a John Hopkins nevű kórház pácienseként pár hónap alatt szintén írt egy önéletrajzi regényt, Save Me the Waltz címmel. A könyv miatt sokat veszekedtek férjével, aki saját regényében gyakorlatilag ugyanazt a témát boncolgatta, és úgy vélte, hogy a két regény semlegesítené egymást. Végül sikerült rávennie feleségét, hogy helyenként változtasson a szövegen. Ez volt Zelda Fitzgerald első és utolsó nyomtatásban megjelent írása. A nő egyébként élete hátralevő idejét elmegyógyintézetekben élte le.

Hogy enyhíteni próbáljon anyagi problémáin, Scott a harmincas évek második felét Hollywoodban töltötte forgatókönyvek írásával – bármennyire is degradálónak ítélte a filmekkel való munkát. Ott együtt lakott egy hollywoodi újság pletykarovatának vezetőjével, Sheilah Grahammel. Dolgozott ötödik regényén, amely végül csak posztumusz kiadásban jelent meg 1941-ben. A jegyzeteket volt barátja, a neves szerkesztő és irodalomkritikus tette rendbe, és ő segített kiadni a könyvet Az utolsó cézár (The Last Tycoon) címmel. A regény egy filmes iparmágnásról szól, akinek élete óhatatlanul összeforrt az általa képviselt iparággal, a tragikus végről pedig a pénz és a pozíció sem mentheti meg. A regény 1994-ben újból kiadásra került, ezúttal viszont azzal az eredeti címmel, ahogyan Fitzgerald először elnevezte: Az utolsó cézár szerelme (The Love of the Last Tycoon).

F. Scott Fitzgeraldot az 1940-es év második felében két szívroham is érte. A másodikra december 20-én éjjel került sor, és amíg barátnőjével, Sheilah-val az orvosra vártak, az író összeesett, és meghalt. Nyolc évvel később felesége, Zelma is életét veszítette egy konyhai tűzben a Highland Memorial Hospital elmegyógyintézetben. A házaspár földi maradványait egy Maryland állambeli katolikus temetőben helyezték végső nyugalomra.

F. Scott Fitzgerald irodalmi jelentősége elsősorban halála után vált erőteljessé. Munkája és legendája többek között olyan írókat inspirált, mint Michel Chabon, Jay McInerney, Charles Jackson, J. D. Salinger vagy Richard Yates. A XXI. században reputációja növekvőben van, munkáiból milliókat adtak el világszerte, A nagy Gatsby pedig Amerikában mind középiskolákban, mind a felsőoktatásban kötelező olvasmány. Napjainkban az írót a modernizmus egyik legkiválóbb képviselőjének tartják, elsősorban témáinak köszönhetően: a törekvés, a szerelem, a veszteség és az élet elkerülhetetlen változásai foglalkoztatták; naturalista stílusa világos, színes és szellemes, történetei pedig strukturális szempontból biztos alapokon nyugszanak. Jóllehet életmódja miatt kritikusai írói felelőtlenséggel vádolták, írás közben sohasem ivott, és munkáit szinte túlzott lelkiismerettel javította, írta újra. Az irodalomtörténet szerint vitathatatlanul az XX. század egyik legjelesebb regény- és novellaírója volt, aki az első világháború utáni évek generációjához, az ún. „elveszett nemzedékhez” tartozott olyan más neves szerzőkkel együtt, mint Ernest Hemingway, Sherwood Anderson, Waldo Pierce, Sylvia Beach, T. S. Eliot vagy Gertrude Stein (akitől a fenti megnevezés is származik). Erre az írói csoportra a kiábrándultság, az amerikai álomból való ébredés és az illúzióvesztés jellemző. Cinikus csalódottságuk elsősorban az első világháborúban megtapasztalt szörnyűségekből táplálkozik, még hogyha írásaikban a háború nem is feltétlenül központi téma.

Fitzgerald írásai a filmipart is megihlették. Amellett, hogy több forgatókönyvet is írt, regényei és novellái közül többet is megfilmesítettek. A filmek közül talán a legsikeresebbek: az egy Oscarra jelölt Az utolsó filmcézár (1974), Robert de Niro, Tony Curtis, Robert Mitchum és Jack Nicholson főszereplésével; a három Oscar-díjjal kitüntetett, David Fincher rendezte Benjamin Button különös élete (2008) Cate Blanchett és Brad Pitt főszereplésével; valamint a legújabb, A nagy Gatsby (2013) – amely egyébként a nagy sikerű regény hatodik feldolgozása –, Leonardo DiCaprio, Tobey Maguire, Carey Mulligan és Joel Edgerton főszereplésével.

Márton János
Forrás: olvasoterem.com

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2019.09.24