Elhunyt Gallai Péter, a Piramis billentyűse


piramis-egyuttes

Elhunyt Gallai Péter. A Piramis és a Bikini egykori billentyűse, énekese, dalszerzője (a képen balról a második) 65 éves korában, szeptember 16-ra virradóra halt meg – közölte a zenekar az MTI-vel. A Piramis szeptember 21-én, szombaton a Várkert Bazárban ad koncertet, amelyen megemlékeznek a zenészről.

Gallai 1971-ben alapította első zenekarát, 1974-ben végzett a Konzervatóriumban. Játszott a Nautilus zenekarban, majd 1974-ben alapító tagja volt a Piramisnak. A hard rock csapat a hetvenes évek második felében talán a legnépszerűbbnek számított Magyarországon; első aktív korszakában, 1974 és 1982 között hét lemezt jelentetett meg.

Gallai Péter számos dalt írt a Piramisnak, mások mellett olyan slágerek születésénél működött közre, mint a Szabadnak születtem, a Szállj fel magasra, a Mikor megszülettem, a Nem tudom vagy a Más helyen keress. A Piramisban Gallai mellette (a képen balról jobbra) Som Lajos basszusgitározott, Révész Sándor énekelt, Köves Miklós dobolt és Závodi János gitározott. A csapat 1992-ben és 2006-ban is visszatért néhány nagy koncertre, majd 2009-tól újra rendszeresen koncertezett; ebben a formációban Gallai, Závodi és Köves mellett Nyemcsók János énekel és Vörös Gábor basszusgitározik. Az alapító Som Lajos 2017-ben hunyt el.

1985-től 2002-ig a Bikini együttes tagja volt, Gallai Péter billentyűjátéka és vokálozása a zenekar tizenhárom lemezén hallható. Társzerzője volt például a Hazudtunk egymásnak, A csillagok ködében, az Eltűnt az élet az utcánkból és a Ha lenne holnap című Bikini-dalnak.

Játszott a Favágókban is, a nyolcvanas években Kováts Krisztával és Fábri Péterrel közös gyermekműsora volt, utóbbival együtt írta a Kolumbusz című rockoperát, amit 1992-ben mutattak be.

Forrás: MTI

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2019.09.17