44

Portré: Lev Tolsztoj


lev-tolsztoj

Lev Tolsztoj régi orosz arisztokrata család negyedik gyermekeként született 1828. szeptember 9-én Jasznaja Poljanában. A birtok később az író lakhelye lett, itt élt mintegy 65 éven át. 11 évesen a családjával Moszkvába költöztek, hogy a gyermekek megfelelő taníttatásban részesülhessenek. Tolsztoj a Kazanyi Egyetemen keleti nyelveket és jogot tanult, később a Pétervári Egyetem hallgatója is volt, de diplomát sosem szerzett.

1851-ben belépett a hadseregbe, itt írta meg első regényét, a Gyermekkort. Zászlósként vett részt a krími háborúban, átélte Szevasztopol ostromát, melyben az oroszok elvesztették a várost a török, francia, angol csapatokkal szemben. A háborút és az orosz katonát örökíti meg a Szevasztopoli elbeszélések című alkotásában.

Szevasztopol eleste után otthagyta a hadsereget, egy ideig Péterváron, valamint a régi családi birtokon élt, majd külföldi tanulmányútjain Svájcba, Németországba és Franciaországba utazott, felkereste azokat a helyeket, ahol Rousseau élt. Egy későbbi, második nyugat-európai utazása során találkozott Charles Dickensszel, és Londonban meghallgatta az angol író nevelésről szóló előadását. Jasznaja Poljana-i birtokán ő maga is iskolát működtetett a környék gyerekei számára. Pedagógiai nézetei különösek voltak: az iskolájában nem volt osztályzás, nem volt kötelező házi feladat és nem volt kötelező járni. Állítólag néha alig lehetett hazazavarni a gyerekeket.

34 évesen nősült, a tizennyolc éves, német származású Szofja Andrejevna Berszet vette el, aki később 15 gyermekkel ajándékozta meg Tolsztojt. A házassága utáni időszak volt az író számára a legtermékenyebb korszak. Ekkor írta a Háború és békét, mely folytatásokban négy éven keresztül került kiadásra. Ezt követte az Anna Karenina megszületése 1873-1877 között. 1881-től a vallási kérdések felé fordult, újra lefordította oroszra az evangéliumokat. Különc erkölcsi, vallási és politikai szemlélete miatt házassága megromlott, később a társadalmi előítéletekkel is meg kellett küzdenie. Hitről szóló írásait betiltották, rendőri megfigyelés alá helyezték, és azt terjesztették róla, hogy megháborodott. 1891-ben Jasznaja Poljana-i birtokát a családja felosztotta, mintha Tolsztoj már nem is élne. Az író ugyanekkor egy nyilatkozatot tett közzé, amelyben lemond 1881 után írt alkotásainak kiadási jogairól, és feljogosít mindenkit Oroszországban és külföldön, hogy ellenszolgáltatás nélkül kiadja vagy színpadra vigye valamennyi művét akár oroszul, akár fordításban.

1889-től harmadik nagy regényén, a Feltámadáson dolgozott. Ebben az erkölcsi felemelkedés lehetőségét és a szellemi megtisztulást mutatta be. A könyv megjelenése után az írót kiközösítették. Ez 1901-ben történt. Nem sokkal később súlyos tüdőgyulladást kapott. Betegágyánál Gorkij és Csehov látogatta sűrűn. 1910-ben szintén tüdőgyulladás okozta a halálát. Október végén orvosa és legkisebb lánya társaságában titokban menekült otthonról, az asztapovói vasútállomáson le kellett szállnia, mivel rosszul lett. Az állomásfőnök lakásán hunyt el tüdőgyulladásban november 7-én.

Simon Attila
Forrás: olvasoterem.com

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2019.09.09