51

Akik a legelőn nőttek fel


legelo-legeltetes

Bizony, sok első generációs értelmiségi, híres ember is elmondhatta azt magáról, de természetesen még több falusi. Mert egészen a múlt század kilencvenes éveiig megszokott dolog volt falun az, hogy a családi gazdaság, a „háztáji” általában két szarvasmarháját gyerekek legeltették a falu legelőjén.

Vagy éppen a más munkára már alkalmatlan idős emberek, első világháborút is megjárt nagypapák, és a még náluk is idősebb nagymamák – mert a nők valahogy errefelé mindig is tovább éltek. És persze voltak olyan falvak is, ahol pásztort fogadtak a falu csordájának felügyeletére, és olyanról is tudunk, ahol ezt a csordát beosztásban vigyázták a tehenes gazdák vagy hozzátartozóik. Ez utóbbi esetekben reggel, a fejés után indult a csorda a falu egyik végétől, a tehenek az istállóból kiengedve sokszor szinte maguktól álltak be a menetbe, és aztán az esti fejés előtti behajtásnál meg is találták azt a nyitott kaput, amin be kellett menniük. (Ha ez a legelőn töltött nap után mondjuk megújult, megváltozott, akkor fordulhatott elő az ismert, a borjú és az új kapu viszonyát ábrázoló helyzet.)

legelo-legeltetesTehenek a legelőn Kiskunmajsánál (Thorma János Múzeum CC BY-NC-ND)

A portánkénti legeltetéshez (is) volt a falvaknak közlegelője, amit még a téeszesítés után is megtalálunk szinte mindenütt. Ez a terület általában közel volt a faluhoz, lehetőleg patak vagy éppen tó közelében, mert a legelésző tehenek, különösen a nyári melegben igen csak meg tudtak szomjazni. (Ha nem volt ilyen, akkor vályúkat használtak, kutat fúrtak vagy lajtos kocsit állítottak be.) Ezt a rétet nem kaszálták, így a marhák mindig találtak rajta valami harapnivalót. Nyáron, a nagy melegekben az állatok kihajtása sokszor már reggel hét körül megtörtént, mert tíz óra után a dongók, bögölyök, pőcsikek és mindenféle vérszívók olyan intenzitással támadtak, hogy a tehenek, ha volt, a bokrok közé, majd hazamenekültek. (Az előző este boglyába, petrencébe rakott száradó szénát kilenc körül el szokták még hinteni, aztán sokszor még ebéd előtt szekérre is rakták, szükség is volt így otthon az állatokra.)

legelo-legeltetesA lovak az ország nagyobbik részén nem jártak legelőre (Thorma János Múzeum CC BY-NC-ND)

Ezek a reggeli legeltetések, ha volt egy kis eső, a gombaszedésre is lehetőséget adtak. Mert a legelőkön mindig bőven tenyészett a csiperke, a szegfűgomba – vagy ahogy Vasban mondják: a csepörke és a tikgomba. A zsákmányból aztán pörkölt készült általában este, tojással szaporítva. A délutáni legeltetés a nagy melegekben négy óra körül kezdődött, és nem tartott hétnél, fél nyolcnál tovább. Mert bezárt a tejcsarnok, ahol a frissen lefejt tejet átvették, és nyomban le is hűtötték. (Az sem volt egyszerű feladat, ahogy a tízliteres kanna tartalmát a mérőedénybe felöntötték a tejjel a gyűjtőhelyre küldött gyerekek, de az átvevő, látván a reménytelen helyzetet, általában segített.) Szóval a délutáni legeltetés, különösen tavaszi és őszi időszakban, az volt sokfelé a gyerekek második iskolája. Mert a hűvösebb őszi délutánokon rakott tábortüzekhez a magukkal hozott összecsukható kisszékre odatelepedtek az öregek is. És miközben a parázsban sült a kukorica, krumpli, alma, meséltek mindenről, a Nagy Háborúról, a régi világról. És persze kérdezni is lehetett.

Címlapkép: Közlegelő pásztorral, drótkerítéssel (Thorma János Múzeum CC BY-NC-ND)

Pálffy Lajos
Forrás: forumhungaricum.hu

2019.09.08