69

Dalos Jenő: Az utolsó cár – A Romanov-ház bukása

Csiszár Antal könyvismertetője

dalos-jeno-az-utolso-car-a-romanov-haz-bukasa

A XX. század eleje – a világháború következményeként – az Oszmán, a Hohenzollern, a Habsburg és a Romanov dinasztiákat sodorta el. A Romanov-ház – amellyel Dalos Jenő Az utolsó cár című könyve foglalkozik – tagjai ráadásul gyilkosság áldozatai lettek.

Az uralkodóház és Oroszország utolsó cárja II. Miklós volt, aki nem érezte magát felkészültnek az uralkodásra. Életét rossz előjelek kísérték: Jób napján született, sokáig nélkülözte a fiú utódot, hogy az végül örökölt hemofíliásként szülessen meg, ráadásul a koronázási ünnepséget a Hodinka-mezőn történt tömegtragédia árnyékolta be. Támasza felesége (Hessen-Darmstadti Alexandra) volt, aki messzemenően beleszólt a kormányzásba, kiváltva ezzel az illetékes politikusok rosszallását. Keserű paradoxon volt számukra, hogy életük utolsó évtizedében három olyan évfordulóra került sor, mely a hajdani dicsőségükre emlékeztetett: Borogyinó, a jobbágyfelszabadítás és az uralkodóház háromszáz éves múltja.

Bár számos tehetséges politikus akadt köreikben (pl. Pjotr Arkagyevics Sztolipin, aki merénylet áldozata, vagy Serguéi Witte, aki kegyvesztett lett), a cári pár kétes alakok befolyása alá került, akik közül a leghírhedtebb Grigorij Raszputyin volt, aki a cárevics hemofíliájának „hatásos” kezelésével pszichés alapon belopta magát az uralkodói család szívébe, s egyre nagyobb befolyást nyert az államügyek vitelében, a politikusok elbocsátásában és kinevezésében. A titkosrendőrség jelzései, a család jóakaróinak figyelmeztetései leperegtek az uralkodóról, a cárné haragját pedig ismételten kiváltották.

A cár a véres vasárnap, az 1905-ös forradalom kapcsán nagyban veszített népszerűségéből, megítélése egyre rosszabb lett. Alkotmányos engedményekre kényszerült, miközben vesztes háborút vívott Japánnal. A romló közellátás fokozta a társadalmi elégedetlenséget, az előkelők összeesküvése Raszputyin meggyilkolásához vezetett. 1917 februárjában újabb forradalom robbant ki, a cár lemondott, az utódnak javasolt Mihail Alekszandrovics nagyherceg nem vállalta az uralkodást, ezzel pedig megszűnt Oroszországban a cárizmus.

A pártok szabadon szervezkedhettek, de a burzsoázia politikai tapasztalatok híján képtelen volt megtartani a kormányzati hatalmat. Ráadásul kezdettől fogva egy másik hatalmi centrummal, a Pétervári Szovjettel is számolni kellett, melyben mérsékelt és radikális szocialisták egyaránt voltak. Vlagyimir Iljics Lenin hazatért száműzetéséből, s áprilisi téziseiben teljes szovjet hatalomátvételre szólított fel. A következő néhány hónap a két centrum közti szakítópróba jegyében telt. Az Ideiglenes Kormányt többször átalakították, a Petrográdi Szovjetben a bolsevikok kerültek fölénybe, kudarcba fulladt Lavr Georgijevics Kornyilov tábornok jobboldali puccskísérlete, nem ment végbe a legfőbb bolsevik vezetők letartóztatása, végül 1917. október 25-én Leninék hatalomátvétele sikerrel végződött.

A cári családot Tobolszkba, majd Jekatyerinburgba száműzték. Az Ideiglenes Kormány által összehívni szándékozott Alkotmányozó Nemzetgyűlést az alakuló ülését követően (1918. január) szétkergették, a cárt és a cárnét pedig néhány hónap múlva bestiálisan meggyilkolták. Ami a cár családtagjait illeti, sokáig megtévesztő információkat adtak, s tagadták halálukat. Csak azok az arisztokraták úszták meg élve a vörös hatalomátvételt, akik idejében elmenekültek Szovjet-Oroszországból.

Csiszár Antal

2019.09.07